A magyar borokat is ismeri, különösen a csodálatos tokajit, de néhány vörösbort is megkóstolt már, igaz, ezekhez nem könnyű hozzájutni a déli kontinensen.
Alkancellár Canberrában
Nem sok Nobel-díjas vállalta idáig egy egyetem irányításának szerteágazó feladatait. Az amerikai Schmidt a Harvardon ismerkedett meg ausztrál feleségével. 1994-ben költöztek délre, ahol Schmidt húsz évig kutatott a canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetemen, mígnem januártól alkancellárrá választották, ami ott a legfelső irányító posztot jelenti.
Megbízatásában szerepet játszott, hogy a legnagyobb tudományos kitüntetés birtokában neki alighanem könnyebb tárgyalnia politikusokkal és üzletemberekkel is, bár mint megjegyzi, az ilyen megbeszélésekre mindig szakértők társaságában érkezik. Hangsúlyozza, abban, hogy a felkérésre igent mondott, nem a pénz motiválta, sőt: elődjéhez képest kevesebbért vállalta a megbízatását. Ezzel még nagyobb bizalmat szerzett a több mint négyezer egyetemi dolgozó körében, amire szüksége is van, hiszen változásokat szeretne elérni. A professzor szerint az ausztrál egyetemek – így a többitől némileg eltérő támogatású nemzeti egyetem – 50-70 évvel vannak lemaradva a mai igényektől, de úgy véli, országos elismertsége révén több esélye van a jobbításra, mint másnak volna. Vissza szeretné tornászni intézményét a világ húsz legjobb egyeteme közé, oda, ahol a múlt század hatvanas–hetvenes éveiben már helye volt.
Sok a tudományos rejtély
Az egyetem vezetési feladatai mellett Schmidt megpróbál szinten maradni a kutatásban is, ami saját szakterületén, az asztrofizikában nem könnyű dolog. Különösen, mivel a világegyetem jobb megértését szolgáló diszciplína manapság szinte forr az új eredményektől, és itt nem csak a gravitációs hullámok észlelésére kell gondolni. Idén tavasszal-nyár elején éppen egyik Nobel-díjas társa, a vele együtt 2011-ben kitüntetett Adam Riess jelentette be, hogy méréseik szerint az univerzum a korábban sejtettnél mintegy 8 százalékkal gyorsabban tágul, s
emiatt talán újra kell gombolni az egész kozmológiát.
A vizsgálatokban 18 ismert abszolút fényességű égitest, úgynevezett standard gyertya fényét mérték meg, s hasonlították össze a Földön megfigyelt látszólagos fényességgel, amiből a távolodás mértékére következtettek.
Schmidt szerint ennek az eltérésnek a lehetősége jelenleg 50-50 százalék, és a világon számos kutatócsoport – köztük sajátja is – igyekszik megismételni a méréseket. Amikor arról kérdezem, mi az esélye, hogy hasonló lesz a dolog vége, mint amikor nagy garral bejelentették: a Gran Sassó-i laboratóriumban fénysebességnél is nagyobb sebességet észleltek, aztán kiderült, mérési hiba történt, a professzor óvatosan fogalmaz. Várjuk meg az ellenőrző mérések eredményeit, mondja.
Kétségtelen, az anomáliának több oka is lehet, így az amúgy is szinte ismeretlen sötét energia vagy a szintén misztikus sötét anyag, illetve egy új, eddig ismeretlen, közel fénysebességgel mozgó szubatomi részecske. Akárhogy is, ha beigazolódik Adam Riess állítása, korrigálni kellene Einstein általános relativitási elméletét. Schmidt szerint azonban a kozmológiában mindig adódnak „összeférhetetlenségi” problémák, amikor az elmélet egyes elemei nem passzolnak össze. A feladat, hogy a kutatók egyre pontosabb méréseket végezzenek. Ha nem találnak semmit, és úgy tűnik, hogy a kozmológiai állandót mégis jól állapították meg, akkor is tovább kell kutatni, hátha lesz egy új mérés, amit ismét ellenőrizni lehet. Sok mindent nem értünk még, például azt sem, hogy miért van a neutrínóknak tömegük, vagy hogy miképpen alakultak ki az első csillagok.
Ugyancsak sok még a rejtély a fekete lyukak körül. Például nem tudjuk, miért voltak a korai világegyetemben több milliárd nap tömegű fekete lyukak, de a mindenkit érdeklő nagy kérdésekre sem tudjuk még a választ. Jelesül arra, hogy léteznek-e nagyobb tömegben folyékony óceánokat rejtő bolygók, és vannak-e rajtuk életre utaló bizonyítékok.
Készül a szupertávcső
Schmidt, aki maga is több csillagot fedezett fel, köztük 2014-ben az első olyan, vélhetőleg igen primitív, az első csillagkeletkezési hullámban született égitestet, melynek spektruma nem tartalmazott vasat.
Aztán a világ legnagyobb tudományos beruházásáról kérdeztem, amelynek Ausztrália lesz az egyik fő felelőse és színhelye is, s amelyben ő is tevékeny szerepet vállal. A szupertávcsőnek is nevezett hálózat a világ legnagyobb rádióteleszkópos rendszere lesz. A déli féltekén megépülő irdatlan rendszer (Square Kilometer Array, SKA) tíz év alatt készül el zömében Afrika és Ausztrália kietlen, rádiójelektől és mobilhasználattól is mentes, s emiatt zavartalan megfigyeléseket lehetővé tevő területein. Mintegy háromezer négyzetkilométeren több ezer hatalmas tányérantennát emelnek, amelyek a korábbiaknál mérhetetlenül több rádiójelet képesek majd felfogni a világűrből.
A jelenlegi rádiótávcsöves központoknál 50 ezerszer érzékenyebb rendszer jeleit akkora számítógépes kapacitás fogja elemezni, amely körülbelül 100 millió átlagos személyi számítógép kapacitásának felel meg.
A világegyetem történetét és titkait feltáró, jelenleg kétmilliárd euróra becsült, de vélhetőleg később dráguló projektben húsz ország 67 szervezete vesz részt,
köztük olyan szegény afrikai országok is, mint Zambia vagy Botswana, amelyeknek gazdasága is fellendülést kaphat az antennák telepítésétől. Igaz, Schmidt szerint sokan aggódnak, sikerül-e harmonikusan együttműködniük a fejlett és a fejlődő országoknak a program során. Korábban a két fő résztvevő, Ausztrália és Dél-Afrika is versenyzett a projektért, de a végső döntés, a közös részvétel mindenkit megnyugtató hosszú távú megoldásnak bizonyult, ahol az irányítás a Manchesteri Egyetem kezelésében lévő Jodrell Bank Asztrofizikai Központhoz került.
A program számára kifejlesztett szoftvert épp augusztusban kezdték tesztelni a Kuangcsu városában lévő Nemzeti Számítógépes Központ Tianhe–2 nevű szuperszámítógépén, mely jelenleg a világ második leggyorsabb gépe. A tízéves beruházást már idén be kellett volna fejezni, de a legutóbbi halasztás után 2018-ra tették az indulást.
Az ilyen nemzetközi tudományos együttműködések a Nobel-díjas professzor szerint nem csak a tudomány számára hasznosak. Jó példa erre az a ma már történelmi eset: 1963-ban egy ausztrál csillagász, Chris Christiansen Kínába utazott kutatni, és ez olyan sikeres együttműködést indított el, ami később az ausztrál kormányfő kínai látogatásához vezetett, ez pedig hozzájárult a Nixon elnök vizitjével kiteljesedő kínai nyitáshoz.
Szűkös már Föld
Schmidt a jövő iránt is erkölcsi felelősséget érez. Ezért is vállalta el, hogy szóvivője legyen annak a 2015 nyarán 36 Nobel-díjas kézjegyével ellátott nyilatkozatnak, mely a Boden-tó Mainau nevű, a XIX. században egy ideig Esterházy Miklós tulajdonában lévő kis szigetén született. A Mainau-i Nyilatkozat, amelyhez azóta még 35 Nobel-díjas csatlakozott, a klímaváltozás jelentette fenyegetés miatt született. Ezt a fenyegetést a kutatók most már a nukleáris fegyver veszélyéhez hasonlítják.
A Nobel-díjasok szokásos lindau-i találkozóján egyebek mellett az amerikai fizikussal, Steven Chuval, az első Obama-kormány energiaügyi miniszterével való beszélgetés során vetődött fel a nyilatkozat ötlete – meséli lapunknak Schmidt. „Ebben az vezetett minket, hogy a párizsi klímacsúcson a résztvevők csak egy szükséges, de nem elégséges célt értek el, s bár a Föld komoly bajban van, még van idő, hogy cselekedjünk. Az emberiség számára nemcsak a klímaváltozás jelenti a kockázatot, hanem a teljes fenntarthatóság, az, hogy bolygónk nem elegendő 12 milliárd embernek. Ezért gondoltuk, hogy a napjaink tudományos szemléletének formálásában jelentős szerepet játszók világosan kifejtsék a véleményüket.”
Egy évvel később a menekülthullám és az erre adott válaszok, így a Brexit vagy az amerikai republikánus elnökjelölt, Donald Trump fellépése nem a tudományos józanság irányába mutat, amit a professzor az egyenlőtlenségek növekedésével magyaráz.
Sajnos a műszaki-tudományos haladás is részes abban, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak és a szegényebb rétegek mind szegényebbek lesznek. A munkabérek különösen Amerikában relatíve csökkennek, és az emiatt elégedetlenek könnyen kerülnek olyan populista szólamok bűvkörébe, mint amilyeneket Trump képvisel.
A tudomány és a technológiai haladás persze egy sor jó és fontos eredményt is hozott, csak az ezekben való részesedés nem egyforma, ezért a tudomány és az oktatás fejlesztése mellett jobban kellene érteni a társadalom működését is. A nyugati világnak arra kellene használnia mindezeket a vívmányokat, hogy az egész Földön jólétet terjesszen, ami a túlnépesedésnek is a leghatékonyabb gátja lehet.
