Írók védik a királylepkét
De miért született meg ez a levél? A Telesurtv.net beszámolója szerint az aláírók – akik között ott volt Margaret Atwood kanadai író, illetve Orhan Pamuk Nobeldíjas török író is – arra hívták fel a figyelmet, hogy az 1993-ban megkezdett mérések óta a legalacsonyabb szintre apadt idén a Mexikóban telelő pompás királylepkék (Danaus plexippus) száma. Valóban pompásak és valóban különlegesek ezek a rovarok.
A lepkék sokmilliós állománya ugyanis minden ősszel felkerekedik az Egyesült Államokban Minnesotától New York államig és Kanadában Ontarióig elterülő élőhelyéről, hogy 3500–5000 kilométerrel odébb, a mexikói erdőkben teleljen át – naponta 70-80 kilométert tesznek meg hosszú útjuk alatt. Vándorlásuk különlegessége, hogy életciklusuk mindössze néhány hónap, ezért már egy másik generáció tér vissza ugyanazon az útvonalon, mint amelyiken a korábbi elindult.
A vándorló példányokat a nagy szelek olykor Nyugat-Európa partjaira is elsodorják, bizonyos években Írország, Anglia, Hollandia és Franciaország partvidékein is megjelennek, ott azonban nem nő selyemkóró, így nem tud megtelepedni – az Azori- és a Kanári-szigeteken azonban már tenyészik. (Az invazívan terjeszkedő selyemkóró hazánkban is előfordul.) Az átlagosan 90–100 mm fesztávolságú lepkék szárnyai a táplálékforrásukat jelentő selyemkóró mérgétől kellemetlen szagúak és mérgezőek. Megjelenését még feltűnőbbé teszi a szárnyak szélén húzódó fekete pontsor. Az élénk mintázat az ellenségeket figyelmezteti arra, hogy megmérgeződhetnek.
Három éve amerikai kutatók a lepkék közül éppen a pompás királylepke genetikai állományát határozták meg elsőként. A pompás királylepke genomja a hosszú távon vándorló állatok közül is az első leírt génállomány. A királylepke védett állat, de tenyésztik is, és főként esküvőkre adnak el belőlük, ahol az örvendezők előtt tömegesen engedik őket szabadon.
Az áttelelő pillangók számának folyamatos csökkenésére több magyarázat is született. Egy 1994 és 2011 között végzett kutatás szerint ennek oka egyrészt az USA-beli tenyészhelyek folyamatos zsugorodása, másrészt a mexikói erdőirtás lehet. Hozzá kell tenni, hogy a királylepkék telelőhelyét csak 1975-ben fedezték fel, így arról, hogy korábban milyen pusztítások folytak e tájon, semmit sem lehet tudni. Az 1975-ben felfedezett telelőhelyet, az 56 ezer hektáros, a lepkék telelésekor turistalátványosságként is nevezetes Mariposa Monarca Bioszféra Rezervátumot 1986-ban természetvédelmi területté, majd 2006-ban bioszféra rezervátummá nyilvánították, 2008-ban pedig az UNESCO világörökség része lett.
Az elmúlt három évben tapasztalt meredek és folyamatos csökkenés következményeként a fekete és narancssárga színekben pompázó lepkék idén mindössze 0,67 hektárnyi területen vészelik át a téli hónapokat a Mexikóvárostól nyugatra elterülő fenyőerdőkben, míg tavaly még 1,19 hektáron teleltek – az erről szóló január végi jelentést az MTI idézte. A Danaisz-lepkének is nevezett pillangók területfoglalása 1996-ban érte el eddigi csúcsát, a rovarok akkor több, mint 18 hektárnyi területet birtokoltak Mexikóban.
A királylepkék számára hatalmas kockázatot jelent az időjárás is – a feljegyzések szerint 1981-ben az egyik kolónia több mint negyven százalékát pusztította el egyetlen hóesés, 1992-ben pedig egy másik csapat még roszszabbul járt: a lepkék 82 százaléka pusztult el egy viharban. Lincoln Brower biológus egy interjúban korábban arra figyelmeztetett – szavait a National Geographic idézte korábban –, hogy a tizenkét ismert telelőhelyen a zárt erdőfelületen akár egyetlen fa kivágásával ejtett seb is olyan mértékű változást okozhat a mikroklímában, ami a teljes helyi állomány túlélését kétségessé teheti. A másik veszélyforrást a királylepkék speciális táplálékigénye jelenti. Ezek a pillangók északon a selyemkóróra rakják a petéiket.
A hernyóik kizárólag ezen a növényen táplálkoznak, ám az élőhelyeiken egyre terjedő haszonnövények (főleg kukorica és szója) kiszorítják a tápláléknövényt. További csapás, hogy új gyomnövények is megjelennek az egyre szűkülő élőhelyeken. A kutatók egy része már megkongatta a vészharangot az élőhelyek kizsákmányolása és a klímaváltozás következtében egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt. Mások ellenben azt mondják, hogy mindössze néhány éves adatsorok alapján nem jelenthető ki, hogy a királylepkék teljes populációja hosszú távon csökkenne. Abban ellenben mindenki egyetért, hogy mindent meg kell tenni az északi tenyészterületek és a közép-amerikai telelőhelyek védelméért. A három államfő kivételével, nekik a gazdasági kapcsolatok a fontosak.
