Ki vesz még itt monitort?

Meglepő és tanulságos kutatást tett közzé az IDC a nemzetközi monitorpiacról: az elemzőcég számaiból egyrészt kiderül, hogy a monitoreladások valamivel jobban alakultak, mint ahogyan az az összeomlás-közeli állapotban lévő PC-ágazat gyászos teljesítményéből következne, másrészt pedig az is kiolvasható az adatokból, hogy a számítógép-képernyő egyre gyakrabban közvetlenül az okostelefonhoz vagy a játékkonzolhoz csatlakozik, olykor pedig a tévét is helyettesíti.

A piaci erőviszonyokban a legjelentősebb változás, hogy a Dell megelőzte a sokáig vezető Samsungot –az amerikai cég a fejlesztések (és ehhez kapcsolódva a termékválaszték), illetve a szolgáltatások (mindenekelőtt a garancia és a szerviz) területén is nagyot fejlődött, amit mindenekelőtt a közületi vásárlók honoráltak. A harmadik helyet a HP, a negyediket az LG, az ötödiket pedig a nálunk márkaként a többieknél kevésbé erős AOC szerezte meg.

Érdekesség, hogy a második, a harmadik és a negyedik helyezett eladásai is csökkentek, egyedül a Dell tudta kismértékben növelni a forgalmát. Latin-Amerikában és Kelet-Európában továbbra is magabiztosan vezet az LG. Maga a piac a tavalyi harmadik negyedévben némiképp bővült, a 35 milliós eladott példány nagyjából 4,5 százalékkal több a második negyedévi értéknél. Egy év alatt ugyanakkor több mint 8 százalékkal csökkentek az eladások, biztató jelek csak néhány országban (mindenekelőtt Kínában és Indiában, illetve Európán belül Német- és Olaszországban) érzékelhetők.

A technológia terén hasonló tendenciák látszanak, mint a tévéknél: szinte egyeduralkodó (85 százalék közötti részesedéssel) a LED-es háttérvilágítás, és van egy érzékelhető, de az ésszerűségi határok között maradó méretnövekedés. A vevők a 21 hüvelykes képátlójú, 16:9-es képarányú monitorokat kedvelik a leginkább – immár több mint egy éve ez a kategória a legnépszerűbb, de a 21:9-es osztású verzió is feljövőben van. Az érintőképernyőt viszont nem igazán igényli a piac, értékelhető részesedést egyedül az USA-ban tudott kivívni (minden második touchscreen modell az USA-ban talál gazdára).

Egy másik okosság, a tévétuner – amely lehetővé teszi, hogy a monitor adott esetben tévéként is funkcionálhasson – ugyanakkor látványos hódításba kezdett: bár még csak 5 százalékos részesedésnél tart, ám évről évre nagyobb szeletet kér a tortából, főleg a Samsung és az LG készülékei révén. Immár úgyszólván alapkövetelménynek számít legalább két USB- és egy HDMI-csatlakozó: utóbbi többek között a játékkonzolok, az előbbi pedig például az okostelefonok rákötését könnyíti meg. Ezen felül az USB-konnektor arra is jó lehet, hogy közvetlenül pendrive-ról játsszunk le filmeket, bár erre ma még viszonylag kevés monitor képes.

A fejlettebb okostévé-funkciók pedig gyakorlatilag az összesből hiányoznak: a gyártók láthatólag nem akarják, hogy ugyanazt a készüléket használjuk monitor és tévé gyanánt, illetve kalkulálnak vele, hogy aki monitort vesz, annak feltehetőleg van valamilyen számítógépszerű eszköze – saját operációs rendszerrel és kezelőszervekkel –, még ha az esetleg csak egy okostelefon is.

IPS, UHD –mit jelent?

Annak, aki az utóbbi években nem vett új monitort, vásárlás előtt célszerű átfutnia azokat a rövidítéseket, amelyek az újabb kurrens technológiákat jelölik. A LED itt is – mint a televíziók esetében – a LED-es háttérvilágításra utal, amely tartósabb, egyenletesebb és energiatakarékosabb is a hagyományos LCD-nél. Az IPS (In Plane Switching) a Hitachi 1995-ös újítása, amely azonban csak az utóbbi években vált általánosan elterjedté: szélesebb betekintési szög és nagyobb színhelyesség jellemzi, vagyis egyértelműen jót jelent. Ma már inkább a továbbfejlesztett verziókkal (S-IPS, E-IPS, AS-IPS stb.) lehet találkozni. Az UHD nevében az U betű az ultra kifejezésre utal: a HD fölötti felbontásban valójában két kategóriát találunk. A 4K UHD 3840 × 2160 pixeles, a 8K UHD 7680 × 4320 pixeles képet ad – monitorban egyelőre mindkettő ritkának számít.

Akár a tévét is helyettesítheti
Akár a tévét is helyettesítheti
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.