A dilemma egyszerre tudományos, jogi és piaci természetű (a fogyasztói bizalomról, illetve az élelmiszer-biztonságról nem is beszélve), miközben közvetlenül érinti – többek közt – a magyar méztermelők érdekeit.

Ha csupán a probléma jogi vetületét nézzük, kizárólag azt kell eldönteni, hogy a mézben lévő pollen természetes alkotóelemnek, vagy pedig összetevőnek minősül-e. Bár a különbség látszólag minimális, valójában nagyon is lényegi: az érvényben lévő szabályozás szerint az élelmiszerek génkezelt összetevőit jelölni kell a csomagoláson – márpedig a különböző felmérések szerint az európai fogyasztók kétharmada-háromnegyede semmilyen génkezelt élelmiszert nem hajlandó megenni. A „jelölt” mézesüvegek valószínűleg a boltok polcain ragadnának, amivel a GMO-kat pártoló, de ebben az ügyben szokatlan nyitottságot mutató Európai Bizottság pontosan tisztában van.

Magyarország úgy kerül a képbe, hogy ha a jelölési kötelezettség érvénybe lépne, a garantáltan génmanipuláció-mentes magyar méz komoly versenyelőnyhöz jutna az európai piacon. Ennek azonban az a feltétele, hogy a pollent az uniós szabályozás ne természetes alkotóelemnek, hanem összetevőnek tekintse, és legyen olyan – ésszerű költséggel járó és megbízható – tudományos eljárás, amivel a GM-virágpor jelenlétét a mézben ki lehet mutatni.

Az Európai Bíróság tavaly szeptemberi határozata – először az EU történetében – már kimondta, hogy a pollen összetevőnek számít. Az a magyar javaslat azonban, amely az európai gyakorlatba ültette volna a bírósági állásfoglalást, nem kapott többséget. A tagállamok nagy része egyetért ugyan a magyar megközelítéssel (legalábbis elvileg), de bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy labortechnikai szempontból megoldható-e a GM-pollen mennyiségének mérése, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a jelölésre vonatkozó kötelezettség érvénybe lépjen. És éppen itt van a kutya elásva: a jelenleg hatályos előírások szerint nem elég azt megállapítani, hogy van a mézben génkezelt összetevő, a százalékos arány a perdöntő: csupán a 0,9% feletti GM-hányadot kell jelölni – csakhogy a természetes méz összes pollentartalma eleve soha nem tudja elérni ezt a szintet: valahol 0,1 és 0,5% között van. Ha a pollent természetes összetevőnek tekintjük, akkor ezt az arányt a mézre kell vonatkoztatni (vagyis jelölésre nincs szükség) – ha viszont összetevőnek, akkor már az a kérdés, hogy a méz pollentartalmán belül mekkora a génkezelt hányad (amit viszont egzaktul ki kell tudni mutatni).

Márciusra új, a tudományos tényeket és a fenti speciális körülményeket is figyelembe vevő javaslattervezet készül (a magyar szakértők, illetve az ügyben érintett más tagállami közreműködők részvételével), amiről április közepén, az agrártanácson születhet leghamarabb döntés. A magyar álláspontot – vagy még inkább a fogyasztók döntési lehetőségének biztosítását – Málta, Ciprus, Luxemburg, Görögország, Lengyelország, Németország, Franciaország, Ausztria, Bulgária és Szlovénia támogatja, az Egyesült Királyság, Spanyolország, Svédország, Finnország, Dánia és Hollandia pedig ellenzi.

A lapunk által megkérdezett hazai (civil) szakértők szerint az Európai Bizottságnak tudományos szempontból valószínűleg igaza van a mérhetőséggel kapcsolatban, de ezzel egy nagyon veszélyes kiskaput hagy nyitva: ha a szabályozás változatlan marad, a GM-méz jogilag akkor sem lesz génmódosított, ha a méhek egész életükben kizárólag csak GM-növényen legelnek. Ebben az esetben pedig a fogyasztói jogok is sérülnek (hiszen jelölés híján a vevő még mérlegelni sem tudja, hogy vállalja-e a génkezelt termék fogyasztásának esetleges kockázatait). Ráadásul a „nem jelölés” egyértelműen az EU-n kívülről érkező mézimportnak kedvez, mert a legnagyobb GMO-ültetvények más kontinenseken vannak.

Nem mindegy, hogy a mézben vagy a virágporban kell-e keresni a transzgént