Váratlan mellékhatása lehet a globális felmelegedésnek: a sarki jég elolvadása nyomán csökkenő tengervíz-hőmérséklet átmenetileg egy-két fokkal lehűtheti a bolygót – állítja a NASA Goddard Institute egyik tanulmánya, amelyből a New Scientist közölt szemelvényeket. A még publikálatlan munka konklúziója szerint az első pillantásra kedvezőnek tűnő – mert a melegedés ellen ható – változásnak a XXI. század vége előtt katasztrofális következményei lesznek: a szerző, James Hansen éghajlatkutató egyenesen klímakáosszal fenyeget: sosem látott vadságú viharokkal, helyenként (például Északnyugat-Európában) pedig drasztikus hideggel.

A sarki jégtakaró elolvadása a klímaváltozás egyik leglátványosabb jele, és ahhoz sem kell nagy jóstehetség, hogy a folyamat erőteljesen le fogja hűteni a tengert Grönland és az Antarktisz között. (Egyrészt azért, mert nagy mennyiségű 0 fokos víz keveredik a meleg évszakokban arrafelé akár 6-8 fokos hőmérsékletű vízbe, másrészt azért, mert az olvadás – ugyanúgy, mint a párolgás – önmagában is hőt von el a környezetből; ráadásul a sós tengervíz felhígulása a jégből kiolvadó édesvízzel megváltoztatja a felszín és a mély közötti hőcserélő mechanizmusokat is.) A Hansen-tanulmány újdonsága abban áll, hogy a kutató azt állítja, ez a lokális hatás az egész bolygóra kisugárzik, és az olvadás időszakában globális szinten is érzékelhető, 1-2 fokos átlaghőmérséklet-csökkenést okoz.

James Hansen úgy véli, hogy az áttételes hatások egyértelműen kedvezőtlenek lesznek. A téli viharok például mindenképpen gyakoribbá és intenzívebbé válhatnak: ezeket a sarkok és az Egyenlítő közötti hőmérséklet-különbség váltja ki, illetve mozgatja, és a lehűlés a sarki területen minden bizonnyal erőteljesebben érvényesül, mint a leghosszabb szélességi körön, vagyis a hőkülönbség növekedni fog. Maga a lehűlés, vagyis a látszólag pozitív irányú változás is csak átmeneti lesz: a bolygó a hideg évtizedekben is változatlan tempóban gyűjti majd be a többlethő-energiát a megnövekedett szén-dioxid-szint miatt, csak éppen „másra használja” (a légkör fűtése helyett a jég gyorsuló ütemű elolvasztására. Vagyis nem az extra energiamennyiség csökkentése, hanem csupán az újraosztása történik – ugyanúgy, ahogy egy sütés-főzés miatt túlmelegedett konyhában, ahol nyitva felejtik a fagyasztót: a hűtő hatás csak addig érvényesül, amíg az összes jég el nem olvad.

A klímakutatók többsége abból indult ki, hogy a fagyasztó ajtaja – legalább is ennek a századnak a végéig – zárva marad. Hansen és kollégái azonban régóta foglalkoznak a másik forgatókönyvvel és a lehetséges hatások modellezésével – szerintük komoly esély van egy hatalmas tengerszint-emelkedéssel kombinált jégolvadásra még ebben a században. Egy 0,6 méteres emelkedés (a 2010-es szinthez képest) 2065-ig már jelentősen el tudná téríteni a jelenlegi felmelegedési trendet: nem 1,9, hanem csak 1,5 foknyi hőmérséklet-emelkedést engedélyezne az iparosodás előtti globális átlaggal összevetve. Ha pedig 2080-ig valóban 1,4 méterrel nőne a világtengerek átlagvízszintje, ahogyan Hansenék szimulációjából kiolvasható, az ugyanezen idő alatt 2,2 helyett csak 0,9 fokos melegedést tenne lehetővé. És ez csupán az átlag: bár a világ legtöbb pontján valóban melegebb lenne, Észak-Európára és az Egyesült Királyságra az eddiginél lényegesen hidegebb időjárás köszöntene.

Az éghajlat-modellezők már régóta próbálják a jégolvadás komplex hatásait beépíteni a prognózisaikba. Eddig – ahogyan fentebb jeleztük – csak lokális hatásokkal számoltak. Hansen modellje viszont minden korábban jósoltnál gyorsabb (és tízévente megduplázódó sebességű) olvadással kalkulál. Ennek pedig valóban megrázó globális következményei lehetnek – főként azzal összehasonlítva, hogy a legutóbbi jégkorszaktól máig tízezer év telt el 4 fokos hőmérséklet-emelkedéssel – most pedig nagyságrendileg ugyanekkora változás mindössze néhány évtized (de még az ipari forradalom kezdetétől is alig 200 év) alatt következne be.

Lassuló áramlás

A földi klíma kiegyensúlyozásában (például Európa északi és nyugati felének melegítésében) kulcsszerepet játszó tengeráramlatokat részben a hőmérséklet- és nyomáskülönbségek, részben pedig tengervíz sókoncentrációjának eltérései mozgatják. A fagypont környéki tengervíz sűrűsége és koncentrációja megnő, a nehezebb víztömegek emiatt lesüllyednek a mélybe, a helyükre pedig kisebb sótartalmú, melegebb víz nyomul be az Egyenlítő felől, működésben tartva az óceáni szállítószalagot. A sarki tengervíz felhígulása – ami a jégolvadás miatt következik be – az elfogadott klímamodellek szerint jelentősen lelassíthatja, illetve egyes számítások alapján akár le is állíthatja például a Golf-áramlat mozgását. Ez drámai hatással járhat például Észak-Európa időjárására nézve, ahol most a Golf-áramlat melegítő hatása miatt – azonos szélességi körön mérve – átlagosan 3 fokkal melegebb a téli klíma, mint az észak-amerikai partvidéken.

1980