A felhasználó beérkezik a munkahelyére, előveszi a zsebéből a mobilját, és becsúsztatja a munkaállomás dokkolónyílásába. A bebootolásra nem kell várni, a csatlakozás pillanatától számítógép-üzemmódba álló telefon azonnal a nagy monitorra küldi a képet, és kapcsolatba lép az asztalon pihenő, vezeték nélküli teljes billentyűzettel is. A hálózat a készülék „ujjlenyomata” alapján felismeri a júzert, a rendszer a központi szerverről és a felhőből elindítja a számára szükséges alkalmazásokat.

A munkaidő végén a telefon visszakerül a zsebbe. Hazafelé, útközben szükség esetén laptopként funkcionál (egy illeszthető billentyűzet révén – a mintát az Asus KeyboardPC adja), otthon pedig szintén dokkolóval kapcsolódhat a házi monitorhoz és a kényelmesebb klaviatúrához. A fenti forgatókönyv ma még inkább csak álom (bár nincs messze a megvalósulástól), de az előnyeit már most is könnyen el lehet képzelni. A telefon a létező legmobilabb számítógép, amely tényleg minden pillanatban velünk van, és hordozható adattároló is egyben.

Mindenhova viszi magával a személyes beállításainkat, a megszokott alkalmazásportfóliót, a 3G-s internetkapcsolatot. Ráadásul – ha történetesen ugyanazt az operációs rendszert használja, amelyet az otthoni vagy a céges munkaállomás – az átállás is zökkenőmentes vagy akár észrevétlen lehet (ez lehet egyébként a windowsos smartphone-ok nagy esélye). Hogy mindez miért csupán a (lehetséges) jövő, azt nem tudjuk, a telefon ugyanis már ma képes lenne rá. Az új iPhone 5 16, 32 vagy 64 GB-os memóriája nem tűnik ugyan soknak, de a merevlemez helyett SSD-vel szerelt hordozható számítógépekétől semmivel sem marad el.

A filmnézés mellett tízórás üzemidőt nyújtó akku egy jobb ultrabooknak is becsületére válna. A kétmagos processzor a komputerek mezőnyében ugyan nem az élvonal, de egyrészt léteznek már négymagos processzorú okosmobilok is (például az LG Optimus 4X HD), másrészt az iPhone 5-ben lévő egység (a hírek szerint ARM A6 – az Apple egyelőre a pontos kiépítést és az órajelet is titokban tartja) sebességére vagy egyéb képességeire sem panaszkodott még senki – mint ahogy a Nokia Lumia 920-ban lévő, 1,5 GHzes kétmagos Snapdragon S4 sem jelent szűk keresztmetszetet.

Sőt valójában nagyon nehéz olyan hétköznapi – otthoni vagy normális irodai környezetben előforduló – alkalmazást találni, amelyhez ezek a hardverképességek ne lennének elegendők, vagyis ezek a mobilok hardverszempontból túl vannak tuningolva. Valójában a felső szintű okostelefonok nagyjából a középkategóriás laptopok szintjén állnak – csak éppen sokkal kisebbek. Ahhoz, hogy ezeket a készülékeket valóban számítógépként használhassuk, elsősorban a hálózati környezet hiányzik: bár a szükséges elemeket jelenleg is be lehetne szerezni, a mobiltelefonra mint hordozható számítógépre épülő vállalati (vagy otthoni) ökoszisztéma ma még rendkívül ritka.

Hogy azért nem példátlan, azt leginkább az jelzi, hogy maguk a gyártók apró lépésekben már megkezdték a szükséges kiegészítők adagolását. Már az iPhone 4-hez is kapható „hivatalos”, vagyis Apple-gyártmányú, teljes billentyűzettel egybeépített dokkoló (igaz, meglehetősen borsos, 25 ezer forint körüli áron), és a Samsung, illetve a Motorola egyes csúcsgépeihez is árulnak hasonlót, mint ahogy léteznek olyan perifériák is, amelyek a telefon és a tévé vagy a monitor közötti kapcsolódásra szolgálnak. Az igazi kihívást a menet közbeni használatot segítő mobil megjelenítő jelenti (a telefonok kijelzője még az internetböngészéshez is szűkös). Ezt a problémát a videoszemüvegek, illetve az egyetlen vékony, rugalmas lapból álló, minimális fogyasztású ki- és összehajtható képernyők hidalhatják át.