A Mars-roverek számára a földi szakemberek választják ki a tanulmányozandó kőzetet, adnak parancsot a képek készítésére és egyéb vizsgálatok elvégzésére. Igaz, sok feladatnál maga a szonda dönt a megvalósítás mikéntjéről (például arról, milyen úton közelítse meg a kiválasztott kőzetet). Ezek távirányítással is jól boldogulnak: a vezérlést a kamerák képeit követve végzik biztos távolból az emberek.

Ez a Föld felszínén könnyen megvalósítható, hiszen a parancs milliszekundumok alatt elér a vezérelt egységhez. A Lunohod–1 és Lunohod–2 szovjet roverek esetében a rádiójel közel három másodperc alatt járta meg oda-vissza a Holdig tartó utat. A két szondát a mérnökök a Földről irányították, s már ez a kis időeltérés is sok problémát okozott a vezérlő személyzet számára. (A szakemberek akkor egy erre a célra kifejlesztett joystick segítségével határozták meg a robot útját, de még egy kanyarodást is meg tudott nehezíteni a három másodperces eltérés.)

A Marshoz a rádiójelek a bolygó Földtől való távolsága függvényében nyolc, illetve negyven perc alatt érnek el. S ha figyelembe vesszük azt is, hogy a jelnek még vissza is kell érnie, láthatjuk, hogy a Földről közvetlenül történő irányításra a vörös bolygó esetében nincs lehetőség.

George Schmidt, a NASA munkatársa új ötlettel állt elő. Abból indult ki, hogy a félautonóm vezérlés is megnehezíti a robot munkáját, hiszen minden elvégzendő feladatot követően folyamatosan várni kell az újabb parancsokra. Így előfordulhat, hogy a feladat elvégzését jelző üzenet és az újabb földi parancs észlelése között 80 perc is eltelik. Schmidt szerint ezért mégiscsak a közvetlen, joystickos irányítás lenne a célszerű.

Az időeltolódásra adandó választ egy emberek által lakott, Mars körül keringő űrállomásban látja. Ebben az esetben a rover a közvetlen közelből (az űrállomás távolságából) volna irányítható, s így sokkal hamarabb, sokkal több feladat elvégzésére nyílna lehetőség. Schmidt elképzelése szerint az űrhajósok tehát ott dolgoznának az űrállomáson, de rájuk a felszínen már nem is lenne szükség. Természetesen nem utal arra, hogy az ember soha ne is szálljon le a Marsra, ám szerinte az első néhány emberes leszállás után ez már szükségtelenné válik.

A kutató egy dolgot azonban nem vesz figyelembe. Egy Mars-utazás mögött így sincs meg a megfelelő társadalmi támogatottság. Ha az űrhajósok elsődleges feladata nem is a Marsra-szállás lesz, csupán a bolygó körüli pályára állás, akkor egy hasonló küldetést még kevesebb adófizető finanszírozna. S így valószínűleg a költségeket – hiába alacsonyabbak egy leszálláshoz képest – a döntéshozók nem szavaznák meg.

Űrhajós vizsgálódik a vörös bolygón– fölösleges fáradozás lenne? (fantáziakép)