Bár Hérodotosztól Tacitusig több ókori történetíró is említi őket, ez idáig kevés információval rendelkeztünk róluk. Míg a Földközi-tenger partvidéke a Római Birodalom szerves részét képezte, amint arról számtalan káprázatos műemlék tanúskodik, a belső, sivatagos területeket sohasem hódították meg. Ezek csaknem ezer éven át a garamantészek civilizációjának adtak otthont, amelynek fejlettsége és jelentősége nagyobb lehet, mint azt korábban gondolták.

A most feltárt romok Tripolitól ezer kilométerre délre terülnek el. A kutatók műholdképek és légi felvételek segítségével hatalmas területet tudtak átvizsgálni, az így talált nyomokat azután a terepen végzett vizsgálatok és ásatások követték, igazolva a felfedezést. A romok kitűnő állapotban maradtak fenn, helyenként négy méter magas agyagtégla falakkal. Az erődítmények, épületek, temetők, gazdaságok, kutak és öntözőrendszerek kiterjedt maradványai cáfolják a római források állítását, mely szerint az itt élő nép barbár nomádokból állt volna. Ehelyett egy városokkal, falvakkal, írásbeliséggel rendelkező fejlett állam képe rajzolódik ki.

Komplex öntözőrendszer tette lehetővé, hogy az akkoriban a maihoz hasonlóan rendkívül száraz, csapadékmentes éghajlat mellett jelentős népességet eltartó mezőgazdaság és állattartás működjön. A föld alatti vízkészleteket a környéken ma is ismert „foggara” elnevezésű föld alatti csatornák segítségével aknázták ki, ez tette lehetővé, hogy – a történelem során először – legyőzzék a sivatagot, melynek közepére virágzó városokat építettek.

Bár a régészcsoport a februári felkelés nyomán elhagyta az országot, a kutatás vezetője, David Mattingly a biztonsági helyzet rendeződése után minél hamarabb szeretne visszatérni. A Kadhafi-éra alatt a líbiai régészeti hivatal csekély támogatásban részesült (az eddigi munkát az Európai Unió finanszírozta), ezért az országban számos feltáratlan terület van. A politikai változás ezen a téren is megteremti egy új nyitás lehetőségét.

És hogy mi történt a garamantészekkel? Bár végleges válasz nincs, sokan úgy vélik, a rejtély megoldása a föld alatt rejlik. A csatornák fenntartásához jelentős munkaerőre volt szükség. A kiaknázott fosszilis vízkészlet azonban nem megújuló forrás, és a sok száz éves használat után előbb-utóbb apadni kezdett a vízhozam. A lecsökkent mezőgazdasági termelés többé nem volt elegendő a lakosság számára, és a társadalom rövidesen felbomlott. Az utókor számára csupán látványos „homokvárak” maradtak, figyelmeztetve az erőforrások ésszerű kezelésének fontosságára.

A több száz sivatagi város egyikének, Garamának a romjai