A világ leghosszabb locsolócsöve
Ez a víz az égvilágon semmiféle hatással nem lesz a klímára, csupán kísérlet annak bizonyítására, hogy képesek vagyunk nagy mennyiségű folyadékot juttatni viszonylag nagy magasságokba. Ha a próbálkozás sikerrel jár, valamikor a jövőben talán szulfátrészecskéket (aeroszolt) is eljuttathatunk a sztratoszférába, mely árnyékot hoz létre, csökkenti a besugárzást, ellensúlyozva ezzel a fokozódó üvegházhatást.
A Bristoli Egyetemen dolgozó Matthew Watson vezette kutatócsoport kísérlete egy kereken kétmillió fontos, betűszóval SPICE-nak nevezett program része. A kísérlet során az ideális részecskéket próbálják megtalálni ahhoz, hogyan lehetne „árnyékot” létrehozni a légkörben a felmelegedés tompítására. A teszt nem egyedülálló: más technológiák is felvetődtek arra, hogyan befolyásolhatja a geomérnökség a környezetünket.
Mi is ez a geomérnökség? Először is a kissé furcsa, magyarul elég rondán hangzó szó, az angol geoingeneering tükörfordítása, de egyelőre nincs helyette megoldás. Definíció szerint jelenleg még a sci-fi kategóriájába sorolható eljárás, melynek során tervezetten, a várható hatásokat figyelembe véve avatkozunk be a Föld működésébe, elsősorban az élettelen rendszerekbe, mint például a klíma.Mivel ehhez jelenleg sem a pénz, sem a közös politikai és tudományos szándék sincs meg, a belátható jövőben legföljebb a fent említett kísérlettel és hasonlókkal kell beérnünk.
Ami azt illeti, az ellenkezőjére, vagyis a nagy léptékű hatások figyelmen kívül hagyására rengeteg példát sorolhatnánk. Hogy csak egyet-kettőt említsünk: az Aral-tó és környezete tragikus esetét, melyben annyi vizet vettek ki a hajdani szovjet közép-ázsiai folyókból, az Amu-darjából és a Szir-darjából, hogy az Aral-tavat elborzasztó mértékben összezsugorították, környékét elsivatagosították, sok ezer ember megélhetését tették tönkre. S ha ez még nem volna elég, a hajdani Szovjetunióban időről időre felvetették azt a tervet, hogy a közép-ázsiai krónikus vízhiányt azzal kellene enyhíteni, hogy dél felé terelnek egyes szibériai folyókat. Szerencsére ebből az ötletelésből nem lett semmi.
A szulfátrészecskék légkörbe juttatását egyébként maga a természet is „kitalálta”. Bizonyos vulkánok kitörésekor rengeteg szulfátaeroszol kerül a magaslégkörbe. Emlékeztetnénk a Fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán 1991 júniusában történt kitörésére, mely a XX. század második legnagyobb erupciója volt (az alaszkai Novarupta 1912-es működése után). Becslések szerint a tíz köbkilométernyi törmelék mellett húszmillió tonna kén-dioxid került a légkörbe, emellett hatalmas menynyiségű szulfátaeroszol, mely globálisan kénsavas ködöt eredményezett a légkörben. Meg is lett az eredménye: a rákövetkező egy-két évben a számítások szerint 0,5 Celsius-fokkal csökkent a globális felszíni hőmérséklet.
Watsonék ötletét némi szkepszissel fogadta a tudóstársadalom. Egyrészt kétséges, hogy a kísérlet eredményt hoz-e, másrészt, ha egyszer csakugyan eljutnak odáig, hogy szulfátaeroszolt juttathatnak a légkörbe, kérdéses, hogyan reagálnak majd erre a felhők a sztratoszférában. Az sem kizárt, hogy kedvezőtlen irányban befolyásolják a klímát. Károsan hathat például az ózonrétegre. David Keith, a Harvard Egyetem kutatója hozzáteszi: ha lokálisan pumpálnak a légkörbe szulfátaeroszolokat, a részecskék könnyen összetapadhatnak és az esővel kihullnak a légkörből, magyarán, éppen a kívánt hatást nem tudják elérni vele.
Ő ehelyett azt javasolja, hogy ha már kísérletezni akarnak a szulfátrészecskékkel, hatékonyabb lenne repülőgépekről kipermetezni. A másik kulcstényező a költség. Ha ez az egyszerű kísérlet kétmillió fontba kerül, mennyibe kerülne mindezt globális méretekben megvalósítani. És ki adna rá pénzt, amikor még egy klímavédelmi törvényhez is hiányzik a közös nemzetközi akarat.
Watsonék szándéka egyébként nem előzmény nélküli. 2009-ben orosz kutatók kis mennyiségű szulfátaeroszolt juttattak a légkörbe kísérleti célból és méréseik szerint lokálisan 1-10 százalékkal csökkentették vele a besugárzást. Az izlandiak a bajt a gyökerénél kívánják elfojtani azzal, hogy az egyik geotermikus erőművükből kikerülő szén-dioxidot vízben oldják fel és a bazaltkőzetbe injektálják. Brit kutatók próbálkoztak már azzal is, hogy vasat juttatnak az óceánba, elősegítve ezzel az algaburjánzást, ugyanis az algák felszívják a szén-dioxidot. A 2009-es kísérlet vegyes eredményt hozott, kiötlői szerint azért, mert a kiválasztott helyszín nem volt megfelelő, ezért meg akarják ismételni.