Lejárt a PC ideje?

Az írógépek és a bakelitlemezek sorsára juthat egyik tervezője szerint a személyi számítógép, amely 30 évvel ezelőtt, 1981. augusztus 12-én került piacra az IBM fejlesztésében. Mark Dean szerint a PC-k többé már nincsenek a számítástechnika csúcsán. Helyükre ugyanakkor nem egy másik eszköz, hanem annak a közösségi hálónak a világa lépett, amely épp a PC-nek köszönhette születését – idézte a mérnököt a BBC brit közszolgálati adó honlapja (www.bbc.co.uk). Noha annak idején nem az IBM volt az első, amely személyi számítógépet épített, az 1981. augusztus 12-én megjelent 5150-es típus meghatározta a fejlesztés standardjait és dizájnját, mind a mai napig sok modern készülék épül eköré. Dean úgy véli, a személyi számítógép a jövőben is használatos lesz, de már nem az innováció motorja, mint annak idején. A gépek által lehetővé vált interakció az, ami változásokhoz vezet, „egyre világosabb, hogy az újítás nem a gépekben, hanem a köztük lévő közösségi térben virágzik, ahol az emberek és ötletek találkoznak és kicserélődnek” – mondta. „Ez az a tér, ahol a számítástechnika a legnagyobb hatással lehet a gazdaságra, a társadalomra és az emberek életére” – fűzte hozzá. Eltérő véleményt fogalmazott meg a rivális Microsoft, amely szerint „poszt-PC-éra” helyett „PC-plusz-korszakról” kell beszélni, tekintve, hogy 2011-ben várhatóan 400 millió személyi számítógépet adnak el – fogalmazott Frank Shaw, a cég képviselője. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.