Mielőtt bárkinek teljesen elmenne a kedve a crowdsourcingtól, le kell szögezni, hogy általában azért a mechanizmus működik. Legjobban akkor, ha a felek nemcsak online ismerik egymást – illetve néhány pozitív közös élmény után. (Hasonlóan a kevésbé online kapcsolati formákhoz.) Az online munkaadás egyik eredete egyébként a távoktatás: nemcsak házi feladatot, hanem pénzt érő munkát is ki lehet adni a „felhőnek”.

Az Amazonon létezik egy online munkaközvetítő felület: „Mechanical Turk” (géptörök) névre hallgat, nincs kizárva, hogy Kempelen Farkas sakkozógépe után. A New Scien tist, talán a saját cikkírási céljaira, elkezdte használni a szolgáltatást, és közben furcsa jelenségeket tapasztalt. Gyanús „munkák” tömegeit kínálják, például egy androidos játékfejlesztő 50 centet ajánlott minden pozitív kommentért. Számos kereskedelmi portálon működnek „like” jellegű automatizmusok: a hozzászólók által adott csillagok átlagos száma elvileg jól jelzi az adott termék, szolgáltatás vonzóságát. A csillagozás már régebb óta bevett szokás a tetszésindex megállapítására – bár a Facebookon burjánzó „jelölj be, hogy meglegyen a 25” kéréshalmaz kicsit aláássa a dolog objektivitását.

Az a vélekedés sem alaptalan, hogy aki bármilyen, kereskedelmi jellegű weboldalon objektívnek gondolja a hozzászólásokat, az más szempontból is meglehetősen naiv lehet.

Ennek ellenére a fizetett, pozitív hozzászólás azért túllép az általánosan elfogadottnak számító kategórián. Egy másik jellegzetes feladat pedig jócskán, már-már büntetőjogilag is átesik a határon. A kattintásos csalásra való felhívásról van szó.

Rövid magyarázat: az online reklámokat jellemzően kattintásszámra vagy időre fizetik. Mondjuk 100 ezer kattintásig látszik a hirdetésszolgáltató (látogatott, érdekes) portálján a „Biztonságos, száraz érzés” felirat, amiért egy fix összeget fizet a hirdető. Vagy két hétig mutatják, de a hirdető ilyenkor kattintásonként is fizet valamennyit.

Mi történik, ha egy ügyes szoftver egy másodperc alatt elküldi a 100 ezer kattintást? Akkor a hirdetés egy másodpercig látszik – ami a hirdetőnek rossz, a konkurensének nagyon jó, a hirdetésszolgáltatónak pedig kellemes (megvan a bevétel, és hamar felszabadul a hely az oldalon). Mi lesz akkor, ha a két hét alatt 300 millió kattintást regisztrál a hirdetésszolgáltató? Ennek a hirdető elvileg örülhetne, ha nem kellene a teljes árbevételének tízszeresét kifizetnie... A konkurens viszont biztos örül, mert kárt okozott az ellenfelének, és a hirdetésszolgáltató sem jár rosszul.

A Mechanical Turk portálon nagyon sok olyan munkát lehet találni, amelyek vagy közvetlenül kattintgatásokért fizetnek, vagy közvetve alátámasztják a gyanút, hogy ilyesmiről van szó. Azért is lehet egy kis pénzt kapni, ha valaki létrehoz egy webmailfiókot, és megadja a hozzáférési adatokat a megbízónak – aki szemétlevelet fog terjeszteni onnan. Van feljelentési mechanizmus, tehát ha valaki jelzi, hogy ez az ajánlat „piszkos”, akkor azt a személyzet megvizsgálja és leveszi. A nagyon gyanús ajánlatok csak percekig „élnek”, de vannak hoszszú élettartamúak is.

Az online munkaadást eredeti rendeltetése szerint használók (merthogy ilyenek is szép számmal akadnak) azért aggódnak, hogy az árverseny egy meghatározott demográfiai és földrajzi régióra korlátozza az ajánlatokat. Az USA-ban 7,50 dollár/óránál kevesebbet nem szabad fizetni, viszont a Mechanical Turkon (is) azonnal elviszik a két dollár/ órás, megadott témájú tudományos cikkajánlatokat – feltehetően nem Észak-Amerikából, de ez az ajánlattevőt aligha zavarja.