Vibráló öv irányítja a katonát

Éjszakai katonai akció közben, idegen terepen életveszélyes minden hang- vagy fényjelzés. Ennél már csak az a veszélyesebb, ha a katonák nem tudnak tájékozódni sem, mert saját állásaik ellen indíthatnak támadást.

Az amerikai hadseregben ezért egy újfajta kommunikációs eszközzel kísérleteznek, amely a bőrön keresztül, kódolt rezgésekkel navigálja a katonákat.

A mobiltelefonok vibramotorja egyszerűen csak arról tájékoztatja tulajdonosát, hogy keresik telefonon. Ezt a rezgést azonban megfelelő kódolással információközlésre is lehetne használni. A US Army kutatói (http://www.arl.army.mil) ebből kiindulva egy olyan derékövet fejlesztettek ki, amely kódolt rezgésekkel informálja és utasítja a katonákat feladataik elvégzése során. Az okos öv nyolc vibramotort, egy GPS-vevőt, gyorsulásmérőket, digitális tájolót és a hozzá tartozó elektronikát tartalmazza. A GPS és a szenzorok együttesen meghatározzák a katona helyzetét a terepen és azt, hogy merrefelé halad. A helymeghatározó rendszer ezután kijelöli az utat a következő tájékozódási pontig és jelzi az övnek a követendő irányt.

A számítógép a vibramotorokon keresztül a helyes irányt úgy adja meg, hogy egy vagy két motort rezegtet az övön. És ez még nem minden! A rendszer képes jelezni, hogy milyen távolságra van a katona a tájékozódási ponttól és egyszerű parancsokat is tud közvetíteni. A céltól ötven méterre a jel erőssége megváltozik, 15 méteren belül pedig felgyorsul. Ha a motorok gyors egymásutánban mindkét oldalon előrefutó jelsorozatot adnak, akkor gyorsításra ösztönzik a katonát, ha pedig az elülső, a hátsó és a két oldalsó vibra egyszerre jelez, az „Megállj”-t jelent. A készülék vezérlése kézmozdulatokkal is megoldható. Ehhez a parancsnoknak olyan kesztyűt kell viselnie, amibe gyorsulásérzékelőket varrtak. Az elektronika feldolgozza a szenzor jeleit és a megfelelő rezgésekkel kódolva továbbítja a katonának.

A készülék kifejlesztője Elmar Schmeisser több katonai alakulatnál is kipróbálta találmányát és mindenhonnan pozitív visszajelzést kapott. A katonák dicsérték, hogy nem akadályozza őket feladataik teljesítésében. Nem kell rendszeresen ellenőrizni a pozíciójukat, mint egy hagyományos GPS esetében, és éjszakai akció közben nem árulja el őket a készülék fénye. Az akció során nem vonja el semmi a figyelmüket, és fegyvereiket sem kell letenni a kezükből.

A sikeres főpróba után az ötletes navigációs eszközt a szárazföldi haderőnél tervezik rendszeresíteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.