Azt sehogy nem lehet Ungár Lászlóra fogni, hogy nem színes egyéniség. Hogy nem tűnik ki a tömegből. És nem csak rakoncátlan fehér tincsei miatt, melyek nem sűrűn keretezik nemzetközi hírű, tekintélyes ráksebészek arcvonásait. Nem, Ungár László sok más tekintetben sem simul bele az átlagba. A nagy hírű magyar tudósok genealógiáját kutató Czeizel doktornak persze vélhetően nem lenne annyira kirívó, ha tudná, orvoskollégája ötödik generációs orvos, akinek anyai ágon már Ausztriában élt déd-, sőt ükszülei is gyógyításra tették fel az életüket, nagyanyja ráadásul abba az évfolyamra járt a bécsi egyetemre, ahol négy másik medikával együtt elsőként kaptak hölgyek is diplomát. Édesapja is a tüdődaganatok nagy hírű sebésze volt a Korányiban, és ahogy mondja, a családi házban mindenki tudta, a szülők feladata valami nagyon fontos, megkérdőjelezhetetlen dolog. A négy testvérrel és a holokauszt után árván maradt unokatestvérrel együtt öt gyerekből hárman követték is a példát, orvosok lettek. Azt már az egyetemen eldöntötte, hogy ő is sebész lesz. Hogy daganatokat, nota bene nőgyógyászati rákokat fog műteni, csak később, a nyolcvanas évek elején, amikor nőgyógyász szakorvosként rádöbbent, bizonyos személyi okokból a hazai nőgyógyászati daganatsebészet messze elmaradt az akkori nemzetközi színvonaltól. Ennek hátterében az egyébként általa is roppant nagy tisztelettel emlegetett professzor, Zoltán Imre állt, aki a komplikált esetek jó részében a műtét helyett a sugárterápiát preferálta. Csakhogy sok nőgyógyászati rákos betegnek a műtét az egyetlen esélye. Ungár László ezért a szakmai fejlődés egyetlen útját külföldön látta. A fiatal orvos egyik kísérleti módszere megjelent egy rangos brit szaklapban, amit meghívás követett a legnagyobb walesi egyetem kórházába, ahol az eljárást jónak látták egyes szakmai problémák megoldásához. Ungár a brit daganatsebészet egyik kiválósága mellé került, de hamarosan felismerték, nekik is jobb, ha a magyar ösztöndíjas a laboratóriumból, ahol kezdetben öt napból hármat töltött, felkerül a műtőbe. A rendszeres havi értékelések közül a második után már megcserélték az arányt, egy hónappal később pedig azt ajánlották, a laborba talán ne is menjen többet.

Több mint két évet töltött a világ, alapításkor legnagyobbnak számító kórházépületében, egyik beteget műtötte a másik után, rengeteget tanult, de aztán egyre többször oktatott is. A sebészet nem csak tudomány, valamiképp művészet is, akinek különös érzéke van hozzá, azt is meglátja, amit a többség nem. A mellesleg szenvedélyes amatőr kamarazenész csellista olyan műtéteket is elsajátított, amelyek ugyan külföldön már ötven éve léteztek, nálunk viszont még nem. De nemcsak megtanulta, hanem soha, sehol, senki által nem végzett technikákká fejlesztette azokat.

Ezek a műtétek sok embernek egyszerűen az életet jelentették, illetve korábban Magyarországon – hiszen itt ilyen műtétek nem voltak – hiányuk értelemszerűen a halált.

Ezen akart változtatni, amikor hazajött. Először két évig az onkológiai intézetben, tizenötöt az István kórházban, majd ismét másfelet újra a Kékgolyó utcában. Közben sok minden történt. Kialakult körülötte egy csoport, és a három, nevéhez kötődő műtéti technika hatására szinte hazajövetelétől kezdve egy olyan intenzív képzés, ami mára hatalmas nemzetközi iskolához vezetett. Ingyenes gyakorlati kurzusaira és évi háromnapos fizetős tanfolyamaira szinte sorban állnak a szakorvosok a világ minden részéből, de az itt végzetteket ma már magas állásokban találjuk Csehországtól, Hongkongig, Angliától Ausztriáig, Németországtól Izraelig, vagy Olaszországig. De ő is tanít és operál New Yorkban, vagy Dél-Amerikában, a Közel- és Távol-Keleten, vagy ahová éppen hívják.

Legfontosabb újítása révén, mely ma már a nemzetközi műtéti gyakorlat része, a fiatalabb méhnyakrákos nőknél úgy lehet eltávolítani a daganatot, hogy megmaradjon a termékenység, sőt – amire korábban nem volt mód – terhesség esetén a magzat is. A módszer kidolgozásában egy amerikai és egy brit kolléga is részt vett, de az első ilyen operációt Ungár László végezte. Sikere annál is nagyobb értékű, mert ma egyre nő a 45 évesnél fiatalabb korban regisztrált méhnyakrákosok száma, Amerikában például az elmúlt húsz évben az arányuk megháromszorozódott.

A második, nevéhez fűződő technika, mely jóval nehezebb, mint az előző, már nyirokcsomóáttéttel rendelkező, korábban nem műthetőnek ítélt méhnyakrákos eseteknél növeli jelentősen az addig elég kicsi gyógyulási esélyt. A harmadik ötlet, amiből mára szintén valóság lett, nagyban segít, javítja a betegek életminőségét, ugyanis sugárkezelés után kiújult nőgyógyászati daganatnál alkalmazott műtétek után megtartható a húgycső, nem kell vizeletkivezetést alkalmazni.

Hogy hány ember életét sikerült a fenti módszerekkel megmenteni? Ungár László csak azt tudja, hogy a méhnyakrák mára a nők második leggyakoribb daganatfélesége, és első módszerüket például mára Kolumbiától Indonéziáig mindenütt használják. Saját csoportja az elmúlt 22 év alatt mindenesetre több száz műtétet végzett. Ma egyfajta mozgó teamként működnek több kórházban, amit részben a hazai egészségügyi rendszer egyik ritka pozitív sajátossága tesz lehetővé. Mivel a szakorvosok a rászoruló, komplikált betegeket a Nyugat-Európában nem, vagy messze nem olyan hatékonyan működő progresszív betegellátás keretében az egész országból a megfelelő szakmai központokba küldik, a híressé vált csoport nemzetközileg is kivételesen nagyszámú beteget lát el, sőt néhány daganatos műtéttípusból többet operál, mint az amerikai onkológiai intézet hasonló osztálya.

Az öt sebész három fővárosi kórház – az egyik nőgyógyászati osztályát Ungár László vezette – mellett Kecskeméten és a szegedi klinikán is dolgozik. A betegek zöme az államilag finanszírozott betegellátás keretében, egy hetente az István kórházban tartott konzílium nyomán érkezik, és ott operálják meg őket, ahol épp a legrövidebb a várakozási idő vagy a legoptimálisabbak a kezeléshez a feltételek, ha kell a fővárosban, de ha úgy adódik, vidéken.

Néhány éve a csapat kikényszerült az onkológiai intézetből. A hazai közegészségügy reformját, többek között a magánpraxis állami ellátástól való elválasztását, a tiszta korrupciómentes viszonyokat a sajtóban is többször szorgalmazó Ungár László szerint az akkori okoknál ma már sokkal fontosabb az a ritka hazai egészségügyi sikertörténet, amit a szegedi címzetes egyetemi tanári cím, a doktori iskola, a nagyszerű és tehetséges emberekből álló csoport 150 szakmai közleménye, a rengeteg kongresszusi meghívás és főleg a rengeteg meggyógyult beteg bizonyít.

Legutóbb akkor kapta fel a nevét a sajtó, amikor az országban elsőként operált az egy napra idehozott világhírű Da Vinci műtőrobottal, 700 kilós súlya miatt az István kórház helyett a statikailag erősebbnek bizonyult Telki magánkórházban.

Ez a környék amúgy is kedves a sztársebész szívének, mivel a Zsámbéki-medencénél nőtt fel és ide jön haza a műtétek után arra a mindentől távoli kis farmra, ahol kutyái lovai várják. És legfőképp a család. Hagyománytiszteletből, vagy sem, öt gyerek apja, közülük négy már választott szakmát. Sajnos egyik sem lett orvos, Ungár doktor azonban reménykedik, a legkisebb még csak nyolcéves, talán ő hajlik még rá.

Névjegy

DR. UNGÁR LÁSZLÓ

Sebész, nőgyógyász, az Európai Nőgyógyászati Onkológiai Társaság elnöke.

Tanít többek közt New Yorkban, Moszkvában, Tel-Avivban, Hongkongban.

Csapatának több műtéti eljárása világszerte elterjedt. Regisztrált gyakorló orvos Nagy-Britanniában. Rendszeres előadó a szakterület minden jelentős nemzetközi konferenciáján. A nyilvánosság előtt gyakran bírálja a korrupt és igazságtalan magyar egészségügyi rendszert.