Négy országból vannak pontos adataink – mondja a társadalomkutató. Hollandiában a kéthárom éves időtartamon belülre tervezett gyermekek 75 százaléka, Svájcban 55 százaléka, Bulgáriában és nálunk 38 százaléka született meg. A két volt szocialista országnak a „megállapodott” nyugati országokéhoz képest sokkal alacsonyabb termékenységi mutatóit főként a rendszerváltás átmeneti korszakát jellemző bizonytalanság magyarázza.

Nálunk és Bulgáriában gyorsan változtak – és még ma is változnak – a mindennapi körülmények, a piaci viszonyok, a lakáshelyzet, a családpolitika. Emiatt vagy inkább emiatt is a tervekről gyakran kiderült, hogy nem reálisak. Sokan módosították is rövid távú gyermekvállalási szándékukat, úgy gondolván, hogy azt később valósítják meg. Ez a halasztás nem keveseknél többször is megismétlődött, olyannyira, hogy végül már terveikből is kikerült a gyermek.

Magyarországon nem utolsósorban emiatt bizonyosan növekedni fog az életük végéig gyermektelen nők aránya. E tárgyban a magyar adatfelvétel volt a legrészletesebb. A felmérésből kiderült (lásd táblázatunkat), hogy a rövid távon tervezett gyermekek közül a legtöbbet a 25–29 éves, az egygyermekes, az élettársi vagy házastársi kapcsolatban élő, illetőleg a felsőfokú végzettségű nők szülték meg.

Az adatokat értelmezve Spéder Zsolt hangsúlyozza, hogy az első gyermek napjainkban nagyon sokszor –„tervezve” vagy „terv nélkül” – a régebben szokásosnál később születik meg. A 25 évesnél fiatalabbak közül sokan még tanulnak, lakásgondjaik vannak, nincs még tartósnak látszó párkapcsolatuk, egy ideig még nem akarják vállalni a gyermekgondozás mindennapos tennivalóit. Az idősebbek esetében pedig már biológiai oka is lehet a kevesebb születésnek.

Akiknek már van gyermekük, könnyebben döntenek a következő megszületése mellett. E második vagy harmadik gyermek megszületése már nem okoz olyan mértékű változásokat az egyének és a család életében, mint az elsőé, így ekkor már nincsen értelme tovább halogatni. Hasonló hatása van az általában megállapodottságot, biztonságot jelentő tartós élettársi kapcsolatnak vagy házasságnak – ez esetekben általában a lakáshelyzet is jobb.

A kiszámíthatóbb élethelyzet látszik magyarázni azt az adatsort is, hogy a tervezett gyerekek közül a legtöbb a felsőfokú végzettségű és a legföljebb szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők körében születik meg. A felsőfokú végzettségűek a gyermekgondozási időszakot követően – magas képzettségüknek köszönhetően – az átlagosnál könnyebben kerülnek vissza a munkapiacra, a legkevésbé iskolázottaknak pedig „nincs hová lecsúszniuk”. A legkevesebb tervezett gyermeket a törékeny munkapiaci pozíciójú érettségizettek szülik meg.

A rendezvényen Spéder Zsolt arról is beszél majd, hogy a gyermekvállalásban menynyire fontos a családon belüli munkamegosztás. És e tekintetben a közelmúltban nemcsak nálunk, hanem egész Európában is változás jelei mutatkoznak. Korábban azokban a családokban született több gyerek, ahol a férfinak volt kereső foglalkozása és a nő viselte az otthon terheit. Napjainkban – úgy látszik – ott születik több gyerek, ahol két kereső van. Ez megkívánja egyebeken kívül azt is, hogy a férfi az eddiginél több feladatot vállaljon a háztartásban. És szükségessé teszi – ugyanolyan fontos! – a kormányzat, a családpolitika segítségét. Nemcsak a több és jobb bölcsődére, óvodára van szükség, hanem arra is, hogy elterjedjen a nők rugalmasabb munkaidőben való foglalkoztatása, és talán az sem elképzelhetetlen, hogy a gyermekük mellett rövidebb-hosszabb időre – akkor az anya dolgozhat teljes munkaidőben – a férfiak is otthon maradhatnának.