Az Utrecht Egyetemen dolgozó Marcel Waldinger, aki a Szexuális pszichofarmakológia nevű részleget vezeti, munkatársaival egyetemben a ritka szexuális betegségekre specializálta magát. Korábban sokat foglalkoztak és publikáltak a Restless Genital Syndrome hátterével, amelyet magyarul állandó szexuális izgalom szindrómaként ismernek, és nevével ellentétben egyáltalán nem túl kellemes állapot. A csak nőknél előforduló kórban már a legkisebb mozgás, a ruha érintése is izgatja a nemi szerveket, és ez hosszabb távon elviselhetetlen érzés, akár de presszióhoz is vezethet. Waldinger professzor vizsgálatai szerint a betegségekért a klitorisz beidegzési zavara, neuropátiája a felelős, amelyet a nemi szervek vérellátási és hormonális zavarai is befolyásolnak.

Az utóbbi években érdeklődése a POIS-szindróma (Postorgasmic Ilness Syndrome, azaz orgazmust követő betegség) felé fordult. Ennek az először 2002-ben a Journal of sex andMarital Therapyban közölt férfi betegségnek az a lényege, hogy szeretkezéskor, ejakulációkor, azaz az ondó kilövellését követően a férfiaknál fejfájás, láz, fáradtság, izomfájdalom, nátha, kötőhártya-gyulladás lép fel. A panaszok néhány órától egy hétig is eltarthatnak. Ha a panaszok nem csökkennek, azokat előbb-utóbb a szexuális élet zavara követi. Korábban azt hitték, hogy irodalmi ritkaság, ám egyes kutatók szerint a gyakorisága elérheti a 0,25-1 százalékot. Csak éppen a férfiak szeméremből hallgatnak róla, illetve a laikusok nem is ismerik fel a betegséget, az összefüggést nemi életük és a tüneteik között. (Megjegyzendő, hogy a nők sperma elleni allergiája jól ismert, és hatásos ellenszere az óvszer állandó használata.)

Eddig azt gondolták, a POIS-szindróma alapvetően pszichés, pontosabban pszichoszomatikus eredetű, ám a holland kutatóknak mostanra sikerült bebizonyítaniuk, hogy egy furcsa allergia áll a panaszok hátterében: a férfi ak túlérzékenyekké válnak a saját ondójukkal, pontosabban a benne található fehérjével szemben.

Waldingerék a Journal of Sexual Medicine nevű szaklapban ismertették kísérletüket. Összesen 45 POIS-szindrómás férfit kerestek meg, akik közül 33-an egyeztek bele a klasszikus Prick-allergiateszt elvégzésébe: sokszorosan higított ondójukból egy cseppet az alkarjukra tettek, és egy apró tűvel a felhámba juttatták. 29-nél, azaz 88 százalékuknál alakult ki a jellegzetes allergiás bőrreakció, azaz bizonyultak túlérzékenynek a saját spermájukkal szemben.

Ugyanabban a szaklapban rögtön két betegük eredményes – és hosszas gyógyítását is ismertették. Az allergiás betegségek terápiájában jól ismert hiposzenzibilizációs, túlérzékenységet csökkentő eljárást alkalmazták. Egyre nagyobb dózisban a bőrük alá fecskendezték az allergiát kiváltó anyagot, azaz a saját ondót, és ezzel mintegy „edzették” az immunrendszert, és kioltották annak túlzott reakcióját – magát az allergiát. Ezt bizonyította az is, hogy a kezelést követően megszűntek az „influenzás” panaszok. Mint említettük, az eljárás igen lassú: az egyik betegnek egy évig, a másiknak két évig kellett adni az injekciókat, míg panaszmentesek nem lettek.

Waldinger professzorék természetesen tisztában vannak azzal, hogy két páciens gyógyeredményeiből túlzott következtetést nem illik levonni, ám kísérletükkel mindenképp úttörőknek mondhatják magukat. Biztos vagyok benne, hogy még számos kísérlet követi.

Akár a férfi ak egy százaléka is allergiás lehet a saját örökítőanyagában lévő fehérjére