A baktériumok alkalmazkodóképessége lehetővé teszi, hogy lényegében a Föld által kínált összes élőhelyen megtalálhatók legyenek, a tüzes vulkanikus kráterektől az örökké fagyott talajon át a töményen sós vagy maróan lúgos közegekig. Azokat a fajokat, amelyek a más élőlények számára elviselhetetlen, szélsőséges környezetben is életképesek, extremofileknek nevezik, és kutatásuk reneszánszát éli. Egyre több már ma is az olyan enzim, illetve biotechnológiai eljárás, amit különböző extremofileknek köszönhetünk. Sarkvidéki sziklákon, tehát rendkívül tápanyagszegény és nagyon hideg környezetben élnek például azok a fajok, amelyek tápanyagfelvételhez használt fehérjebontó enzimjei a mi kontaktlencse-tisztító folyadékainkban is oldják a szerves szennyeződéseket, és ugyanezeket az enzimeket látjuk viszont a hideg vízben is folteltávolító hatású mosószerekben. Az elmúlt években szabadalmaztatták azt az ugyancsak eredetileg sarkvidéki mikrobákból nyert enzimet, amely megakadályozza a víztartalmú sejtek számára végzetes jégkristályok képződését, vagyis gondoskodik a jégkrémek hosszan megmaradó, krémes állagáról.

A forró hőforrások lakója, a 90 Celsius-fokon is életképes Thermus aquaticus egyik enzimje pedig, amelynek eredeti feladata az volt, hogy megvédje a baktérium örökítőanyagát a magas hőmérséklet romboló hatásával szemben, a biotechnológia számára jelentette az áttörés lehetőségét. Az eredetileg hővédő enzim arra szolgált, hogy a baktérium DNS-ét apró, jó erősen összecsomagolt „gombolyaggá” csavarja fel, meggátolva annak pusztulását. A mesterséges sejtszaporításnál is ez a szerepe, hő hatására összeforrasztja az eredeti DNS-darabokat a mesterségesen hozzáadott építőelemekkel, és így az eljárás végeztével két teljesen azonos örökítőanyaggal rendelkező sejt jön létre.

A környezetvédelem területén is sokat köszönhetünk a nem szokványos tápanyagokat is feldolgozni képes parányoknak. A tavaly nyáron a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa után bebizonyosodott, hogy minden, a tisztításra tett, dollármilliárdokba kerülő emberi erőfeszítésnél ezerszer hatékonyabbak a nyersolajat is megemésztő baktériumok. A lakossági szennyvíztisztítás ma is szabályozott körülmények között „dolgoztatott” apró élőlények közreműködésével történik, és nem lehetetlen, hogy egyszer ugyancsak az általunk hadra fogott és a helyszínre szállított baktériumok fogják eltakarítani a világ bármely részén a szennyező olajat.

A baktériumok alkalmazkodóképessége azonban nem kis veszélyeket is rejt magában. Az űrkutatás egyik sokat emlegetett legendás esete volt, amikor egy Holdra küldött kamerán, ami két évvel később az Apollo–12 űrhajóval tért vissza a Földre, élő Streptococcus mitis baktériumokat találtak. Ezek a fajok rendes körülmények között az emberi szájüregben élnek, és senki sem feltételezte, hogy képesek elviselni a kozmikus sugárzást, a teljes oxigénhiányt és a csaknem 300 Celsius-fokos hőmérséklet-ingadozásokat is. Ez az eset rávilágított arra, hogy nem lehetünk elég óvatosak az űreszközök sterilizálását illetően, hiszen lehet, hogy miközben távoli égitesteken az élet nyomait keressük, esetleg mi magunk népesítjük be a világűrt láthatatlan potyautasokkal. Vannak olyan tudósok is, akik kifejezetten óvnak attól, hogy a Mars-expedíció során a feltételezett víz keresésére induljunk, pontosan amiatt, mert víz jelenlétében a földi élet exportálásának kockázata sokszorosára nő.

A NASA biológusai mástól is tartanak, mégpedig attól, hogy a Földön elsősorban antibiotikumokkal kordában tartható kórokozók eddig ismeretlen és veszélyes mutációkat hoznak létre a világűrben. Kísérletekben bebizonyosodott, hogy a vírusok és baktériumok a súlytalanság hatására megváltoztatják örökítőanyagaikat. Cassie Conley, a NASA a témában felelős biológusa szerint valamilyen kockázatot minden egyes, az űrutazásból hazatérő űrhajós hordoz, hiszen élő embereket nem lehet teljesen baktérium- és vírusmentesen tartani. Sohasem tudhatjuk, hogy mikor mutálódik egy kórokozó valakiben oly módon, hogy az komoly veszélyt jelentsen, akár járványokat is okozzon a Földön. A baktériumok tehát nem ismernek határokat, csak rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e megérteni, ha kell, elkerülni, ha kell, használni őket.