A legtöbben Nagyok vagyunk - és maradunk
Az előbbi családnév évszázadokkal ezelőtt úgy születhetett, hogy az akkor még csak egyetlen –és azonos – nevű Istvánok, Jánosok, Józsefek közül a magas, erős termetűeket vagy az idősebbeket a „nagy” jelzővel különböztették meg „kicsi” vagy fiatalabb névtársaiktól, az utóbbi pedig egy hajdan gyakori mesterséghez való valamiféle kötődésre utalt. Ezek a jelzők gyakran a leszármazottakra is „ráragadtak”, végül pedig az egyházi anyakönyvbe is ezen a néven vezették be az újszülötteket.
Mindez tengernyi adattal, alapos magyarázatokkal Hajdú Mihály Családnevek enciklopédiája című idei munkájában olvasható. Aminthogy az is, hogy a jó kétszázezernyi „Kovács” nemcsak így írja a nevét, hanem – és korántsem a teljesség igényével sorolva – Kováts, Kovách, Kovacs, Kovats, Kovach, Kovatch, Kóvács, Kowács, Kovác, Kovac, sőt Kács formában is.
Az ELTE professzora a könyvében tárgyaltakról szólva hangsúlyozza, hogy a családnévkincs szakadatlanul változik. Szegényedik, mert ritka nevet viselő családok kihalnak. És szegényedik, mert valaki a maga idegenes (Kaltenekker, Szedlák, Wolf) vagy gúnyolódásra (Buzi, Kopasz, Veréb), netán hátrányos társadalmi-gazdasági megkülönböztetésre okot adható (Árgyelán, Klein, Pusoma) nevének valamely ismert egyszerűbbre, a közösségében kevésbé feltűnőre való megváltoztatását kéri. Ezzel egyidejűleg természetesen új családnevek is születnek – nem utolsósorban azért, mert a réginek a viselői az azonosításukat nehezítő „tucatnevüktől” szeretnének megszabadulni. Ennek hogyanjára csak egyetlen példa: sok újszülöttnek az apa és az anya nevének egyesítésével (Nagy-Benkő, Nagy-Czirok, Nagy-Kovács) adnak családnevet.
A globalizációnak is van a családnévállományt gazdagító következménye – mondja Hajdú Mihály –, hiszen a hozzánk érkező és magyar állampolgárságot kérő más országbeliek magukkal hozzák a nevüket is. Ráadásul amikor az arab világból, Kínából, Vietnamból és néhány más országból idetelepülők magyar személyi igazolványuk elkészítésekor bediktálják a nevüket, azt más és más hivatalnok – korántsem érthetetlen módon – másképpen és másképpen rögzíti latin betűkkel. Ugyanebben az eljárásban nagyon sok kérelmező nevét meg is kell „fordítani”, mert a családnévnek törvényeink szerint meg kell előznie az utónevet. Az új állampolgárok vagy megtartják eredeti – de mindenképpen latin betűkkel írt – nevüket, vagy az új hazájukba való beilleszkedést megkönnyítendő változtatást kérnek. Az eredeti vagy a választott nevük pedig nemegyszer újként kerül bele a magyar családnévállományba.
A professzor szerint a következő évtizedekben mindezen folyamatok ellenére sem várható számottevő változás a családnév-gyakorisági listán –legalábbis annak elején. A legtöbben századunk végén is a Nagy és a Kovács nevet viselik majd.