Azt a kérdést, hogy mi ebben a szenzáció, inkább csak azok teszik fel, akik még nem játszottak (vagy nem láttak közelről másokat játszani) a mozgás- és gesztusérzékelős digitális játszótárssal. Korábban szabad idejük javát a komputernél görnyedve töltő kamaszok kerekednek fel, hogy aztán órákig, lelkesen ugráljanak a tévé előtt, szorgalmas családanyák hagyják félbe a főzést egy virtuális teniszparti kedvéért, egymással sosem játszó testvérek válnak szorgalmas leckeíróvá, virágöntözővé és szobatakarítóvá, hogy cserébe fél órán át püfölhessék egymás figuráját a tévében. A Kinect persze nem tesz csodát, de olyan új játék- és közösségi élményt kínál, amit eddig semmilyen komputerizált technológia nem tudott nyújtani.

Hogy kié az érdem (vagyis az innováció), azon még sokáig fognak vitatkozni. A hardvert – fekete, hosszúkás, háromszemű ET-fej kamerával, mélységi érzékelővel és infravörös szenzorral – egy izraeli cég, a Prime-Sense fejlesztette, a szoftver a Microsoft munkája. A berendezés „lát minket” (akár egyszerre négy játékost is), méghozzá térben, és nemcsak érzékelni, hanem bizonyos határig követni is tudja a mozgásunkat, a „feje” ugyanis egy motor segítségével mozog, követi a játékosokat. A nagy újdonság, hogy a szereplők mi magunk vagyunk: a rendszer a látóterében érzékelt alakokat beszkenneli, a figurákat beviszi az éppen futó játék grafi kai mezőjébe, és a virtuális énjeink (avatarjaink) odabent a tévében hűen követik azokat a mozdulatokat, amiket mi odakint, a tévé előtt végrehajtunk.

Ehhez jön még a teljes interaktivitás, hiszen a digitalizált alakok nemcsak képernyőre kerülnek, hanem integrálódnak a játékba: rúgják a labdát, dobják a gerelyt, irányítják az autót vagy a csónakot – mindezt a mi valóságos mozdulataink segítségével. A Kinect révén valóban összemosódik a való és a digitális világ, hiszen a mozgás (a fizikai igénybevétel, a kalóriafogyasztás stb.) igazi, de közben a szoba közepén állunk, míg a képernyőn mondjuk egy zuhatag szikláit kerülgetjük apró gumitutajunkon (és néhány percnyi játék után úgy is érezzük magunkat, nem is tudva, hogy a verejték vagy a vízesés vízpermete csorog az arcunkon).

A Kinect működtetéséhez „csak” egy Xbox 360 (a Microsoft játékkonzolja) kell. Az üzembe helyezés a csatlakozók bedugásából áll, egy nyolcéves gyerek is könnyűszerrel meg tudja csinálni. Az alapcsomagban szereplő Kinect Adventures egy sokoldalú kalandjáték, ezenkívül beszerezhető még egy sportverseny, egy tánctanító, valamint egy kicsiknek szóló állatsimogató- és terelgető alkalmazás is. Ez azonban még csak a premier előtti kínálat, karácsonyig nyilván megtöbbszöröződik a választék.

Amire vigyázni kell, az egyrészt a tévé (önfeledt játék közben könnyen lerepül az emberről a papucs vagy a lazán felcsatolt karóra), másrészt a többi játékos, akiket a mozgás hevében esetleg akaratlanul orrba vágunk. A gép fényképeket és videókat is készít rólunk, amelyeket egyetlen gesztussal szét is küldhetünk az interneten –adott esetben (ha mondjuk ébredés után, alsóneműben ugrálunk egy kicsit a tévé előtt) ez is aggályos lehet, de a share funkció könnyen letiltható. Egyébiránt azonban a Kinect játéknak, fogyasztóeszköznek és sportszernek is forradalmi –kérdés, hogy mit lép majd rá a többi komputerjáték-gyártó.

Közösségi játékélményt és valóságillúziót nyújt