A halott fáraót szolgálta

Az egyiptomi gízai piramisok közelében egy 4500 éves sírt találtak egyiptomi régészek egy rutin régészeti ellenőrzés során – jelentette be Farouk Hosny, egyiptomi kulturális miniszter. A nyughely az 5. dinasztiához (Kr. e. 2465–Kr. e. 2323) tartozó papnak, Rudzs-Kának épült.

A nagyon jó állapotban megőrződött sír falát csodálatos falfestmények díszítik. Ezekből és a feliratokból kiderült, hogy Rudzs-Ká számos magas posztot töltött be a fáraói udvarban, ahol minden bizonnyal fontos személyiség lehetett – mondta el Zahi Hawass, egyiptomi régészeti főfelügyelő. Azt egyelőre még nem tudták pontosan megállapítani, hogy az 5. dinasztia melyik fáraóját szolgálta. Annyi máris megállapítható, hogy legfontosabb tisztsége a 4. dinasztiához tartozó fáraó, Khafré – görögösen Kephrén –(Kr. e. 2520–Kr. e. 2494), a három gízai piramis második legnagyobb sírja építtetője emlékének és nyughelyének ápolása volt. Khufu (görögösen Kheopsz) fia, Khafré mintegy száz évvel korábban épült piramisegyüttesét és halotti kultuszát jóval a fáraó halála után is ápolták azok a papok és hivatalnokok, akiket a király által erre a célra alapított busás javakból fizettek. Bonyolult szertartásokat mutattak be, és imákat mondtak a halott fáraóért.

Zahi Hawass elmondta, hogy a pap sírjának közvetlen közelében eddig még semmit sem találtak a régészek, a területen ez az első lelet. Ráadásul a nyughely építészetileg egyedülálló, rendkívül gondosan kivitelezett. A sír felépítményét mészkövekből rakták öszsze, amelyben egy nagyon bonyolult, szinte útvesztőnek tűnő folyosó vezet a főbejárathoz. Magát a halotti sírkamrát kősziklába vájták.

A falakat gyönyörű, nagyon jó állapotban megőrződött színes festmények díszítik, amelyeken – többek között – Rudzs-Ká látható feleségével, előttük egy asztal megrakodva különböző halotti ajándékokkal. Rudzs-Ká mindennapi életét is megörökítették a falakon, láthatjuk a papot, amint felesége szeretettel átöleli a vállát, halászik vagy éppen hajókázik.

Zahi Hawass reméli, hogy a sír közelében még számos másik is található. Úgy gondolja, hogy a királyi udvartartás főrangú szolgálói halotti városának, egy egész nekropolisznak az egyik sírjára bukkantak. Elképzelhető, hogy a terület a gízai fáraói nekropolisz nyugati irányú folytatása, ahová azért temetkeztek, mert a gízai nekropolisz már „megtelt”.

Gyönyörű, színes festmények kerültek elő a sírból, 4500 évvel ezelőttről
Gyönyörű, színes festmények kerültek elő a sírból, 4500 évvel ezelőttről
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.