Kiotó-díj Lovász Lászlónak

Lovász László matematikus nyerte a japán Nobel-díjként is emlegetett Kiotó-díjat.Az elismerést évente három kategóriában – fejlett technológia, alaptudományok, művészetek és filozófia –osztják ki. Lovász az alaptudományok kategória nyertese. A kitüntetéssel fejenként 50 millió jen, körülbelül 128 millió forintos pénzdíj és egy 20 karátos aranymedál jár, amelyet novemberben Kiotóban adnak át.

A zsűri méltatása szerint Lovász László akadémikus „a diszkrét struktúrák területén végzett kutatásaival kapcsolatot teremtett a matematika különböző ágai között, amely a matematikára épülő tudományterületek széles skálájára gyakorolt jelentős hatást”. (A két másik díjazott a japán Shinya Yamanaka és a dél-afrikai William Kentridge.) Az 1984-ben alapított elismerés korábbi díjazottai között olyan világszerte ismert tudósok és művészek találhatók, mint például Jürgen Habermas filozófus, Jane Godall állatvédő, Noam Chomsky nyelvész, Andrzej Wajda filmrendező, Kálmán Rudolf Emil mérnök és Ligeti György zeneszerző.

Az 1948-ban született Lovász László 1962–1966 között a budapesti Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium speciális matematika tagozatára járt. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) matematikus szakán 1971-ben szerezte diplomáját. 1975-ig tudományos főmunkatársként dolgozott az ELTE geometria tanszékén. 1975 és 1982 között a József Attila Tudományegyetem geometria tanszékét vezette docensként. 1978-ban megkapta egyetemi tanári kinevezését. 1982-ben visszatért az ELTE-re, majd egy évvel később a számítógép-tudományi tanszék vezetője lett. 1987-től a Princeton Egyetem, illetve 1993 és 1999 között a Yale Egyetem félállású egyetemi tanára.

Lovász László egyetemistaként, 1970-ben védte meg a matematikai tudományok kandidátusi, 1977-ben akadémiai doktori értekezését. 1979-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben rendes tagjává. 1991-ben a londoni Európai Akadémia, 2007-ben a Svéd Királyi Akadémia is felvette tagjai sorába. 1999 és 2006 között a Microsoft tudományos kutatója volt. A világ jelenleg élő egyik legnagyobb matematikusa elnyerte a Wolf- és a Bolyai-díjat, 2007-től a Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) elnöke.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.