Hírek

Átcímkézett ózonölők

Az Európában már betiltott ózonkárosító hűtőközeget átcímkézve, legális anyagnak álcázva szállítják Kínából és Indiából - jelentette ki Halvart Koeppen, az ENSZ Környezetvédelmi Program (UNEP) öszszekötő tisztje tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A szóban forgó anyagokat Európában tilos előállítani, ám az ezekkel működő eszközök még léteznek. Az UNEP szakértői segítenek a nemzeti hatóságoknak az álcázott szállítmányok felismerésében is. (MTI)

Sugárzó laptopakku

A Missouri Egyetem munkatársai olyan hordozható áramforrást mutattak be, amely radioaktív izotópok bomlásakor keletkező, töltéssel rendelkező részecskékből állít elő elektromos energiát. Hasonló akkukat a hadiiparban és az űrkutatásban már használnak, igaz jóval nagyobb méretben. (Az új áramforrás alig tenyérnyi.) A megoldás előnye, hogy akár száz éven át üzemképes marad feltöltés nélkül. (BBC)

Cseh zöldek és a bányák

Greenpeace-aktivisták foglalták el hétfőn reggel a cseh kormány székházának tetejét, hogy tiltakozzanak az észak-csehországi barnaszénmedence esetleges kiszélesítése ellen. A környezetvédők konkrétan azt szeretnék megakadályozni, hogy a szénmedence kiszélesítése következtében eltűnjön a föld színéről Horní Jiretín falucska. A gázproblémák súlyosbodása következtében nő azok tábora, akik kiszélesítenék a szénmedencét. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.