Megvan a halálvigyor titka

Lelepleződött az ókori méregkeverők egyik legfurcsább, halált hozó italának titka. Több ókori írásos forrás is említi, hogy Szardínia szigetén, a föníciai hajósok egyik fontos telephelyén, valószínűleg az időszámításunk előtti IX-X. században, a kivégzés egy sajátos formája volt szokásban, amitől az áldozatok "mosolygó arccal" léptek át a túlvilágba. Homérosz is használja a Szardínia szigetének nevéből eredő, "szardániosz" ógörög kifejezést, "kaján vigyor" értelemben az i. e. VIII. században íródott Odüsszeiában, utalva az akkoriban minden bizonnyal széles körben ismert, szardíniai halotti arckifejezésre. A szigetről vigyorgó fejeket ábrázoló szobrok is előkerültek.

A "mosolygó halál" titkának megfejtéséhez egy furcsa haláleset segítette hozzá a tudósokat. Tíz évvel ezelőtt egy szardíniai pásztor öngyilkosságot követett el, a halott arca pedig pontosan olyan volt, mint azt az ókori források leírták. Holtteste mellett megtalálták a mérget is, egy helyi növényből készült főzetet. Az eset felkeltette a novarai Piemonte Orientale Egyetem szerveskémia-professzora, Giovanni Appendino érdeklődését, aki Mauro Ballero botanikussal közösen kutatni kezdett a hatóanyag és a növény után. Vizsgálatuk eredményeként egyértelművé vált, hogy a mérgezést a sziget folyópartjain gyakori, sáfrányos mételykóró (Oenanthe crocata) főzete okozta. A zellerhez hasonlatos, fehér ernyős virágzatú, lágyszárú növény csak Szardínia szigetén él, méreganyaga egy rendkívül hatékony neurotoxin, amely az izmok halálos bénulását okozza. A mérgezés végső fázisában az arc izmainak összehúzódása idézi elő a bizarr "mosolyt". A nemrég közétett tanulmány szerint a magatehetetlen öregek és az egyéb okból kivégzendők kapták a sáfrányos mételykóró főzetét tartalmazó méregpoharat, amelyet kiürítve szörnyű kínok között, de sajátos mosollyal az arcukon haltak meg.

A sáfrányos mételykórónak több rendkívül mérgező rokon faja is ismert, de ez az egyetlen, amely nem szélsőségesen kellemetlen ízű. Appendino, a növényi méreganyagok kutatója szerint "általában elmondható, hogy a mérgező növények íze keserű, vagy valamilyen módon viszszataszító. A sáfrányos mételykóró a második, az általam ismert mérgező növények közül, amely éppenséggel vonzó, édeskés ízzel és illattal rendelkezik. Íze és aromája alapján bárki szívesen megkóstolná, vagy használná a belőle készült krémet..." - nyilatkozta, hozzátéve, hogy a növény hatóanyagára még nagy karrier várhat a gyógyszer- és szépségiparban, hiszen a jelenleg használt botoxhoz hasonlóan hatóanyaga kis mennyiségben az izmok időleges működésképtelenségét, vagyis a mimikai ráncok eltűnését idézi elő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.