Zöld boldogság, zöld bánat

Az FTC Győrött is győzni tudott (27:25), így 2:0-ás összesítéssel megnyerte a női kézilabda-bajnokság döntőjét. A fővárosi zöld-fehér csapat 2007 után lett ismét aranyérmes, letaszítva a trónról az éveken át egyeduralkodó kisalföldi együttest. 
Nagy volt a tét csütörtökön Győrött a női kézilabda-bajnokság második meccsén. A vendég FTC a múlt héten rendkívül izgalmas meccsen hétméteresekkel győzött, így újabb sikere esetén 2007 után újra – tizenkettedszer – aranyérmes lehetett.
Fotó: Korponai Tamás / Népszabadság

A kisalföldi zöld-fehérek 2008 óta folyamatosan elsők, mi több, 2004 augusztusa óta otthonukban veretlenek voltak. (Akkor a Dunaújváros nyert ellenük 31:25-re.) A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes csapat a tavalyi teljesítményéhez képest visszaesett, a BL-ben nem jutott be a Final Fourba, s az NB I-döntőjének sem volt már toronymagas favoritja, igazolta ezt a népligeti találkozó is.

A hazaiaktól hiányzott a kismama Görbicz Anita és a sérülése után csak nyártól edző másik világklasszis, Eduarda Amorim, akit a meccs előtt köszöntöttek abból az alkalomból, hogy a brazil játékos lett itthon 2014 legjobb külföldi kézilabdázója a nők között.

A győri tábor kitűnő hangulatot teremtett a majdnem telt házas arénában, de a másik zöld B közép sem hagyta magát. Miként a IX. kerületi csapat sem. AZ FTC lendületesebben, lelkesebben játszott, ennek nyomán a 10. percben 6:4-re vezetett. Szamoránsky szórta a gólokat, Tomasevics jó volt kapuban, nem véletlen hogy negyedóra múltán a publikum helyi kötődésű része rázendített az „ébresztő, ébresztő!" rigmusra. A győri lányok azonban továbbra is „aludtak", a ferencvárosiak 11:5-re elhúztak. Ambros Martin, a vendéglátók edzője időt kért, Herrt pedig Lunde váltotta a kapuban.

A 22. percben kettős emberelőnybe került a Győr, hétmétereshez is jutott, de Kovacsics kihagyta a büntetőt. Három perc múlva Elek Gábor, a megint létszámhátrányban lévő FTC trénere kért időt, de nem kellett idegeskednie, hiszen csapata 14:10-re vezetett, sőt Pena hetesből növelte az előnyt. A félidő végén a hazaiak kerültek emberelőnybe; egy gólt szereztek is, de az időn túli büntetőt Szeny kihagyta, másképpen: Tomasevics kirúgta a labdát (11:15).

A győriek általában nagyon megnyomják a második félidő elejét; most sem volt ez másképpen, ám az FTC tartani tudta előnyét, a 30. percben is négy góllal vezetett. Felváltva estek a gólok, ám az idő haladt, így Martin mester a 42. percben, 17:21-es állásnál megint úgy gondolta: jó, ha tanácsot ad övéinek. Ez segített, fokozódtak az izgalmak, mert tizenhárom perccel a vége előtt – Löke vezérletével – egy gólra feljöttek a hazaiak (20:21). Tombolt a nézőtér, minden FTC-támadást hatalmas füttykoncert kísért, de ez nem zavarta Szucsánszkit, aki a döntő első meccsén remekelt, 12 gólt szerzett, Győrben viszont csak kétszer, de a vendégek szempontjából jókor talált a hálóba.

Percekig nem esett gól, remekeltek a kapusok, Herr Szucsánszki büntetőjét is kivédte, és Tomasevics is jó őrnek bizonyult. Szeny bombáját azonban már nem tudta hárítani, Tomori lövésével szemben pedig Lunde volt tehetetlen, így az utolsó öt percet kétgólos előnnyel (24:22) kezdte az az FTC, amelyben Pena egészen káprázatosan kézilabdázott, tizenegyszer talált a hálóba.

A Győr mindent megpróbált, a támadásoknál levitte Lundét, és a „vészkapus" Hornyák lövésével egy gólra csökkentette hátrányát (24:25), de Szamoránsky azonnal válaszolt. Bódi még szépített, ám már csak húsz másodperc volt hátra. Martin újra időt kért, míg az FTC-tábor már ünnepelt. Az utolsó pillanatokban Lökét kiállították, majd slusszpoénként Kovacsicz talált a kapuba, 27:25-re nyert és nyolc év után lett újra bajnok az FTC.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.