galéria megtekintése

Zika: nem kényszerítik a sportolókat a riói részvételre

2 komment


Horváth Gábor

Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága két hete tájékoztatta a szakszövetségeket, hogy a versenyzők, edzők és vezetők számára nem kötelező a riói részvétel. Aki fél a Zika-vírustól, otthon maradhat. Ugyanez a MOB véleménye is, de itthon egyelőre senki nem jelentkezett, hogy esetleg kihagyná a játékokat.

Az Egészségügyi Világszervezet február elsején szükséghelyzetet hirdetett, miután Latin-Amerikában megnőtt az úgynevezett kis fejűséggel született gyermekek aránya. Bár a közvetlen összefüggést még nem sikerült bizonyítani, a gyanú szerint a jelenséget az egyes szúnyogfajok által terjesztett Zika-vírus okozhatja: a terhesség kezdeti heteiben a méhlepényen keresztül felszívódva károsíthatja a magzatot.

A járvány központja az észak-brazíliai őserdők körülölelte Recife. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának lépése azt mutatja, hogy a sportszervezet komolyan veszi a helyzetet:

a terhes vagy anyaságra készülő nőket egyértelműen eltanácsolja az utazástól.

 

A NOB január 29-én levélben tájékoztatta a nemzeti bizottságokat, hogy egészségügyi szakértői folyamatosan figyelik a járványt. Az ausztrál és az új-zélandi bizottság azonnal továbbította az információt a sportolóknak, mint ahogyan a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján is megtalálható a hír. A kenyai ötkarikás bizottságot vezető korábbi legendás futó, Kipchoge Keino leszögezte: sportolóik nem vállalják a kockázatot, ha tovább terjed a járvány.

A brazilok nemcsak a sportolók, hanem a 380 ezer turista miatt is aggódnak. Igyekeznek ­mindenkit megnyugtatni, és 22 ezer ­katonát vetettek be a szúnyogok ritkítá­sára. A NOB „civilben" orvos elnöke, a német Thomas Bach a minap egy interjúban azt nyilatkozta: „nagyon biztos" a vírus megfékezésében.

Barack Obama amerikai elnök 1,8 milliárd dolláros programot hirdetett a vírus elleni küzdelemre, francia és amerikai gyógyszergyárak pedig már dolgoznak az oltóanyagon, bár az nyilván nem készül el az olimpiáig. A kis fejűség veszélye miatt azonban az egész – Floridától Argentínáig húzódó – veszélyeztetett térségben arra biztatják a nőket, hogy halasszák el a gyermekvállalást, de legalábbis igyekezzenek elkerülni a szúnyogcsípéseket.

A riói karnevál takarítóbrigádjának egyenruháján a felirat: Ki a Zikával!
A riói karnevál takarítóbrigádjának egyenruháján a felirat: Ki a Zikával!
Pilar Olivares / Reuters

A Népszabadságnak nyilatkozó magyar szakértő szerint egyetlen csípéstől még aligha kapja el valaki a vírust, hiszen azt csak a szúnyogok egy-két százalékát kitevő fajok terjesztik, s közülük sem mindegyik egyed. Ócsai Lajos, az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályának nyugalmazott vezetője úgy véli, a pánikért legalábbis részben a hírt felkapó bulvársajtó a felelős.

A sportolók teljesítményét természetesen minden kisebb betegség, akár egy gyomorrontás is hátrányosan befolyásolja, de a Zika-vírus csak a magzatokra jelent igazi veszélyt. A sportolónők azonban aligha utaznak terhesen az olimpiára.

Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója szerint a magyar álláspont megegyezik az amerikaival:

az olimpiai részvétel nem kényszer.

Az, aki veszélyeztetve érzi az egészségét, itthon maradhat. Ugyanakkor eddig még egy sportoló sem jelezte, hogy esetleg fontolóra venné az utazást. A MOB kapcsolatban áll a brazíliai magyar diplomáciai képviselettel, ahonnan éppen a múlt héten kapott a Zika-vírussal kapcsolatos tájékoztatást. A bizottság honlapján ­olvasható információ szerint Brazíliában 3670 kis fejűséggel kapcsolatos esetet vizsgálnak, ezek közül 404 megbetegedést igazoltak. A fertőzés az esetek négyötödében semmilyen tünettel nem jár, az esetleges megbetegedés három–hét nap alatt elmúlik. A magyar csapat szúnyoghálókkal és a rovarokat riasztó szerekkel készül. A versenyzők között előreláthatólag 60-62 nő lesz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.