Vigyázz, Chile, jön a Farkas!

Káposzta Benő, Sóvári Kálmán, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai Antal és Zámbó Sándor az Újpestet, Mátrai Sándor, Páncsics Miklós, Szűcs Lajos, Rákosi Gyula és Varga Zoltán a Ferencvárost, Mathesz Imre, Fister Ferenc, Molnár Dezső és Farkas János a Vasast képviselte. A XIII. kerületiek közül Puskás Lajos járta meg a legjobban: a csatár 1967 februárjában – sérülése miatt – nem vehetett részt a chilei Hexagonal tornán, amelyen a piros-kékek legendás diadalt arattak, az év végén pedig az A válogatott keretéből maradt ki, noha a bajnokságban húsz gólt szerzett. (Az NB I-es mesterlövészek listáján Dunai II harminchattal volt az első, Albert huszonnyolccal a második, Bene huszonkettővel a harmadik, Farkas tizenkilenccel az ötödik.) Igaz, a hatvanas évek hazai Puskása nem temetkezett önsajnálatba: mindjárt a B együttes első dél-amerikai találkozóján – a bogotai Millonarios 4-0-ás legyőzése alkalmával – gólt szerzett, mint rendesen...

Amikor nem Dél-Amerikában teleltek (balról jobbra) Ihász Kálmán Farkas János, Menczel Iván, Puskás Lajos Petrovits László / MTI

Illovszky gazdag készletből szemezgethetett, mégis gondok gyötörték, mert lemondott edzőként soha nem irányított csapatot. Márpedig az után, hogy Csanádi Árpád, a sporthivatal elnökhelyettese az NDK–Magyarország Eb-selejtező (1-0) alatt feltette a kérdést: nem kellene-e a hét éve a „keletnémet" fővárosban dolgozó Sós Károlyt hazahozni, a felvetésről persze pillanatokon belül értesülő Illovszky nyomban eldöntötte, távozik a kapitányi posztról. Amúgy az a lipcsei meccs nem osztott, nem szorzott: a közkedvelt Rudi bácsival addig veretlen, sőt döntetlent is csak kilencből egyszer játszó válogatott kronológiailag elsőként jutott az ­Európa-bajnokság legjobb nyolc csapata közé (éppen az NDK itthoni 3-1-es legyőzésével).

Az illetékes elvtársak még bíztak benne, hogy Illovszky megmásítja elhatározását, ezért sem siettették Sós visszaköltözését, ám a nemzetközi nagymester már elszánta magát: lamentálás nincs, lelép a színről. Viszont Dél-Amerikában még övé volt a felelősség...

Ráadásul két vereséggel kezdődött a turné. Az FC Coritibától elszenvedett 0-1-et még magyarázni lehetett a harmincórás utazással és az átállás nehéz­ségeivel, ám a Mexikó válogatottja elleni 1-2 már megjegyzéseket váltott ki idehaza. Senkit nem érdekelt, hogy a vendéglátók futballistáit 100 ezer néző buzdította a mexikóvárosi Azték stadionban, noha a találkozó nem hivatalos válogatott mérkőzés volt.

Hogy miért nem nyilvánították hivatalossá, ahhoz 1961-ig kell visszanyúlni. Akkor ugyanis Santiagóban 5-1-es vereséget mért a válogatottra a chilei csapat, és attól kezdve az MLSZ-ben igyekeztek kitérni az elől, hogy az annak idején egymást követő latin-amerikai túrákon szövetségi nyilvántartásba kerülő meccseket játsszon a nemzeti együttes. Így a mexikóiakkal Guadalajarában vívott visszavágó is nem hivatalos minősítéssel kapott helyet a krónikákban, de a reváns valóban elégtétellel járt, mivel honfitársaink – Dunai II és Bene góljával – 2-0-ra nyertek. Dunai amúgy csak Albert sérülése miatt tarthatott a kerettel, jóllehet nem csupán magyar gólkirály, de európai ezüstcipős is volt. Ez azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy addig akár csak egyszer is szerepeljen a válogatottban... Hivatalosan további másfél évet kellett várnia a debütálásra: 1969 májusában, a csehszlovákok elleni 2-0-ás vb-selejtezőn mutatkozott be az A csapatban. (Naná, góllal.)

Aki miatt nem tudott bekerülni, az Farkas János volt. Az angyalföldi extraklasszis a már említett 3-1-es NDK-meccsen ugyanúgy triplázott, ahogyan egy évvel korábban az osztrákok ellen (szintén 3-1), és ugyancsak teleíratta a nevével a Népstadion eredményjelző tábláját a franciák 4-2-es legyőzése alkalmával. Ez utóbbi találkozó harmadik percé­ben, 0-0-nál Mészöly büntetőt rontott. Majd így válaszolt a négygólos Farkasnak, aki azzal froclizta őt, hogy már tizenegy méterről sem lát el a kapuig: „Te, pupák, inkább köszönd meg, hogy szándékosan kihagytam, mert nem akartam belerondítani a sorozatodba..."

A hosszú dél-amerikai előadókörút újabb állomásán megint Farkas került a középpontba. A helyszín Santiago volt, ahol – mint tudjuk – az év elején hódított a Vasas (meg gólkirályként ő maga), és ahol hat esztendővel korábban, az 1-5-ös drámát követő Chile–Magyarország találkozón (0-0) Mészöly és Farkas bemutatkozott a címeres mezben. A csatár 1967 decemberében csupán negyvenkilenc percet töltött a pályán, mert aláfordult a bokája. (Nála csak kicsivel járt jobban Carlos Robles, a chilei játékvezető, aki a hetvenkettedik percben combizom-húzódást szenvedett, így a hajrára honfitársa, Mario Gasc ugrott be helyette.

Figyelemre méltó: a magyarok nem húzódoztak a chilei sporttársaktól, és – a sérülésen kívül – nem is volt velük semmi baj.) Farkas – mintha sejtette volna, hogy „rövidített játék" vár rá – hallatlan buzgalommal kezdte rohamozni Juan Olivares hálóját, s egy félidő alatt mesterhármast ért el. A negyedik percben Mathesz Imre beívelését fejelte be; a harminckettedikben éles szögből rajzolta a labdát a „rövid" sarokba, miközben a megtévesztett kapus azt gondolta, beadás következik; majd egy perccel a szünet előtt Bene passzát zúdította a bal felsőbe. Triplájával 3-2-re vezetett Leonel Sanchez, a 85-szörös válogatott, vb-bronzérmes chilei balszélső ellen, aki előbb szabadrúgásból lőtt nagy gólt, aztán a felső lécet találta el és a visszapattanót küldte a helyére. Mivel ebben a szakaszban a „nullszoros" válogatott Dunai, illetve Carlos Reinoso is beköszönt, a szünetben 3-4 állt a táblán!

Majd Illovszky kiborult, mert az utóbb rákbetegségben, alig negyvenegy éves korában elhunyt Roberto Hodge távoli lövését Gelei lábbal akarta menteni, de a talpa alatt a kapuba suhant a labda. A tréner nyomban lehívta a pályáról a vétkest, pedig
a helyette beküldött Tamásnak Mexikóban úgy megfájdult a dereka, hogy mozdulni is alig tudott szegény... A szakvezetőt efféle apróság nem érdekelte, a kispadról nagy nehezen felálló cserekapust pedig meggyógyította a varázslatos santiagói pázsit, azon ugyanis pályafutása legjobb produkcióinak egyikét nyújtotta. A háló őrének főszerepe volt abban, hogy a finisig 4-4 maradt az állás, aztán a végjátékban a jobbhátvéd Káposzta felment, és beíveléséből Bene – fejessel – elrendezett mindent (5-4).

A lefújás után az 55 ezer néző még percekig ünnepelte a nagyszerű mérkőzést játszó két csapatot,
a másnapi chilei újságok pedig nem győzték magasztalni hazánk fiait. A La Tarde azt írta: „A magyarok századszor is bizonyították kivételes tudásukat. Több olyan játékosuk is van, aki el tudja dönteni a mérkőzést. Most éppen Farkas vert meg bennünket." A La Nacion így értékelt: „Varga új, de máris fényesen ragyogó csillag, Farkas továbbra is kiszámíthatatlan gólzsák." A Népsport szerint „Varga Zoltán kiemelkedett a mezőnyből", és a lap azt is megemlítette: „Göröcs Jánosnak két napja gyomorrontása van, ezért ő hamar kifáradt". Az ömlengéstől mindig tartózkodó Illovszky ezúttal nem mulasztott el dicsérni: „A csatársor teljesítménye minden várakozást felülmúlt."

A portya záró mérkőzésén (3-3 a Boca Juniors­szal) a támadójátékra szintén nem lehetett panasz, gondot okozott viszont, hogy Molnár és Fister nem kapott argentin vízumot, ezért a beutazás másnapján el kellett hagynia Buenos Airest. Honfitársaink nemes bosszút álltak: a másfél hónappal később az Argentínába látogató Vasas nyerte Mar del Platán a nemzetközi tornát úgy, hogy a Világ Kupa-védő Racing Clubot 3-1-gyel, a River Plate-et 3-0-lal intézte el. (Fister mindkét meccsen, Molnár csak a másodikon játszott.) Az újabb dél-amerikai turnéra az először a chilei Octogonal tornára hivatalos – a nyolc­csapatos vetélkedőn a negyedik helyet megszerző – piros-kék együttes január 9-én utazott el.

Azon a napon az FTC ismét 1-0-ra nyert a Liverpool ellen, de már az Anfield Roadon. Az aranylabdás Albert változatlanul sérült volt; a gólt dublőre, a „kis Flórinak" becézett Branikovits László érte el. Ahogyan a River Plate-tel szemben az újonnan igazolt Menczel Iván villogott: a Tatabányáról szerződtetett középpályás a három Vasas-gólból kettőt szerzett. Hogy a harmadikat ki jegyezte, azt kitalálják egyhamar.

F-fel kezdődik , s-sel végződik, és a félelmetes ragadozónál is veszedelmesebb volt...