galéria megtekintése

Ahogy Ashbourne-ban játsszák a futballt

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 14. számában
jelent meg.


Csepelyi Adrienn
Népszabadság

A meccs délután kettőkor kezdődik, és este tízkor ér véget. És több köze van a tömegverekedéshez, mint a futballmeccshez.

Ha léteznek a futballőrületnek szintjei, akkor alighanem bebocsáttatást nyertem a legfelsőre, amikor tanúja lehettem az idei Shrovetide futballmeccsnek az angliai Ashbourne-ban. Ma már csak néhány helyen ugyan, de még őrzik az – egyes források szerint – II. Henrikig, azaz a tizenkettedik századig visszanyúló hagyományt, amely a labdarúgás állítólagos ősének állít emléket.

Húshagyókedden és hamvazószerdán egymásnak feszül a település férfilakossága. Ezt a szó legszorosabb értelmében kell érteni: a kétnapos meccsnek ugyanis több köze van a tömegverekedéshez, mint a futballhoz. Pedig az ashbourne-i az úgynevezett Royal Shrovetide; félek elképzelni a keményvonalas változatot, ha ez az előkelő verzió.

A szabály az, hogy nincs szabály. Jellemzően egy illusztris vendég a tömeg közé dobja a labdát, amelyet a temetőket és templomokat kikerülve kell a kapuba juttatni, hogy közben lehetőleg ne öljenek meg senkit. Amikor minderről előzetesen hallottam, még kuncogtam, aztán rájöttem, hogy ez bizony nem vicc, e meccset ugyanis valóban a végsőkig játsszák. (A „játék” a történelem során halálos áldozatokat is követelt már.) A két csapat a Down’ards és az Up’ards.

 

Ki-ki lakhelye szerint tartozik egyikbe vagy másikba. Előbbiek hegyre föl, utóbbiak a folyó mentén lefelé haladnak az egymástól három mérföldre lévő kapukig, s ha azt elérik, háromszor meg kell ütniük a kapufát a kézzel festett gömbbel.

Leírva pofonegyszerű.

A gyakorlatban inkább csak a pofon marad. Meg némi dagonya.

Letámadás A SZERZŐ FELVÉTELE
Letámadás A SZERZŐ FELVÉTELE
A szerző felvétele

Ashbourne már napokkal húshagyókedd előtt úgy fest, akár egy háborús övezet: a kirakatokra, ajtókra kétujjnyi vastag deszkákat szegelnek, a földszinti üzletekből kipakolják az értékes holmit; nem mintha bárki lopni akarna, csak éppen előfordul, hogy a játékosok kirakatostul zúdulnak be a boltba.

A meccsnapon a városka apraja-nagyja a főtérre vonul. A tömeg többezres, játszani „csupán” néhány százan játszanak, de sokat fizettem volna annak, aki elárulja, honnan tudják, ki kivel van, mivel egységes mez nincs. Igaz, a labdát se nagyon láttam a délután kettőtől este tízig tartó harcban.

A következőt tessék elképzelni: üvöltő tömeg hullámzik látszólag ad hoc jelleggel oda-vissza az utcákon, tereken, átmászva-ugrálva minden létező tereptárgyon, nem kegyelmezve se virágágyásnak, se a gondatlanul ottfelejtett autóknak. Az erkélyeken, ablakokban integető, kiabáló helyiek, a labdához tapadó főkolomposokat (jellemzően csapatuk emblémájával ellátott pulóverben és gumicsizmában) követik a szurkolók, nyomukban elhagyott cipők és sár, sár, sár. A hadonászó kezek közül néha –sikítás kíséretében – felbukkan, majd azonmód el is tűnik a labda. Néhány éve egy kisfiúhoz pattant. A játékosok egyike nem zavartatta magát: felkapta és vitte tovább. A gyerekkel együtt.

Máskor órákig állt a játék, mert tényleg elveszett a labda: egy szemfüles sportember a kukába rejtette, hogy aztán, amikor már elszállingózott a csüggedt tömeg, elővegye, és egyenesen a kapuig rohanjon vele. Feltehetőleg azt se véletlenül tiltották meg, hogy táskába rejtsék vagy autóval furikázhassák a labdát.

A folyó sem akadály: a játék több ízben is kedélyes pólómeccsé, majd önfeledt iszapbirkózássá alakul. A kisebb fahidak egyike alkalmas főhadiszállásnak tűnt a fotózáshoz, megálltam hát, mivel figyelmes lettem három, a jéghideg vízben álldogáló férfi ra. Mindhárman tudták, mire várnak: a labda pillanatokon belül a folyóbeliekhez került, és ekkor megindult a roham. Meglett urak potyogtak-ugráltak a vízbe a meder két oldaláról, akár a lemmingek, a hidacskát pedig olyan tömeg lepte el, hogy komolyan megrémültem, hiszen a korláthoz préseltek.

Szerencsére azonban az angol úriember a krízishelyzetben is gentleman marad. Egy jól megtermett férfi ugyanis – látva szorult helyzetemet – megmarkolta a híd korlátját, és testével védelmezett a rettentő nyomás elültéig. Próbáltam nem gondolni arra, hogy hidastul szakadunk bele a fagyos folyóba.

Elvégre a Shrovetide mégsem a vízilabda őse.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.