Talmácsi bronzérmes lett

Talmácsi Gábor bronzérmesként végzett a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokságon.

Az idényzáró Valenciai Nagydíjon a magyar motoros a hatodik körben kiesett, ezzel együtt azonban a harmadik lett az összetett vb-pontversenyben. A világbajnoki címet a francia Mike di Meglio, az ezüstöt pedig az olasz Simone Corsi szerezte meg.

A valenciai futamot Corsi nyerte, a spanyol Nicolas Terol lett a második és di Meglio a harmadik.

Talmácsi ezzel megismételte 2005-ös teljesítményét, három esztendeje a KTM-mel szintén a harmadik lett a vb-pontversenyben. A magyar motoros jövőre egy géposztállyal feljebb, a 250 kcm-esek között folytatja.  

Valenciában az első helyről rajtoló Talmácsi kiválóan kapta el a startot, és megőrizte vezető pozícióját, mögötte két spanyol, Terol és Sergio Gadea robogott. A második körben azonban négyen is megelőzték a magyart és Corsi került az élre. Egy körrel később Stefan Bradl és Gadea összekoccant és mindketten kiestek. Bradl bukása egyben azt is jelentette, hogy a magyar versenyző bronzérmesnél rosszabb már nem lehetett az idei világbajnokságon.

A 27 éves Talmácsi Apriliája azonban egyre jobban lelassult és húsz körrel a zárás előtt lecsúszott a nyolcadik pozícióba, majd kettővel később kénytelen volt feladni a viadalt.

"Nem ilyen befejezést terveztem, de a technika ördöge ismét közbeszólt, mint oly sokszor ebben az évben. Sajnos az első kör végén a célegyenesre fordító kanyarban letört a váltókar. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy kiállok, hiszen előbb-utóbb esés lehet belőle, gondoltam, de úgy döntöttem, hogy mindent megpróbálok, hiszen a vb-ezüstérem a tét. Sajnos abban a kanyarban, ahol végül elestem, már nem tudtam mit csinálni. Sajnálom, hogy nem sikerült teljessé tennem az éremkollekciómat, de örülök, hogy dobogóra állhatok a díjátadó ceremónián egy ilyen nehéz szezon után is. Holnap megkezdem a 250 köbcentis gyári motor tesztelését, ami ismét hatalmas motiváció. Köszönöm a csapatomnak és a szerelőknek a közös munkát, a szurkolóknak a biztatást és azt a rengeteg szeretet, amit kaptam tőlük. Folyt.köv. jövőre, de már egy kategóriával feljebb..." - nyilatkozta Talmácsi Gábor.

Az élen Corsi és di Meglio küzdött egymással, hol a huszonegy éves olasz, hol pedig a húszesztendős francia került az első helyre. Két körrel a zárás előtt azonban a már világbajnok di Meglio hibázott az egyik kanyarban, s ezzel el is dőlt a verseny végkimenetele.

Eredmények

125 kcm: 1. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 40:45.715 p 2. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 40:45.821 3  Mike di Meglio (francia, Derbi)  40:45.938 4. Bradley Smith (brit, Aprilia) 40:46.491 5. Sandro Cortese (német, Aprilia) 40:47.048 6. Andrea Iannone (olasz, Aprilia) 41:07.293

250 kcm: 1. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 43:29.003 p   2. Takahasi Juki (japán, Honda) 43:34.167 3. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 43:37.651 4. Roberto Locatelli (olasz, Gilera) 43:44.608 5. Aojama Hirosi(japán, KTM) 43:49.994   6. Hector Faubel (spanyol, Aprilia) 43:51.215 ...13. TÓTH IMRE (Aprilia) 45:00.953

A vb-pontverseny végeredménye: 1. Marco Simoncelli 281 pont, 2. Alvaro Bautista 244, 3. Mika Kallio (finn, KTM) 196, 4. Alex Debon (spanyol, Aprilia) 176, 5. Takahasi 167, 6. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 142, ...20. TÓTH IMRE 9

Talmácsi Gáborról

Születési hely, idő: Budapest 1981. május 28.

Súly: 62 kg (versenysúly: 59 kg) Magasság: 164 cm

Csapatok: PEV ADAC Sachsen Honda, Racing Service, Italjet Team, Exalt Cycle Aprilia, Semprucci Malaguti Racing, Red Bull KTM, Honda Humangest, Bancaja Aspar motor: Aprilia első gyorsaságimotoros-vb-futam: Cseh Nagydíj, 2000 első futamgyőzelem: Olasz Nagydíj, 2005 első időmérő első hely: Japán Nagydíj, 2005 első leggyorsabb kör: Malajziai Nagydíj, 2005 legjobb eredménye összetettben: vb-1., 2007 futamgyőzelmek száma: 9 2. helyezések: 8 3. helyezések: 8 időmérő első hely: 10 alkalom

Pályafutás: 1985-1992: magyar minimotor-bajnokság 1992-1994: 80 kcm, országos bajnokság 1995: 125 kcm, magyar bajnokság, 2. hely 1996: 125 kcm, magyar bajnokság, 3. hely 1997-1999: 125 kcm, Európa-bajnoki részvétel 2000: 125 kcm, Európa-bajnokság, 5. helyezett 2001: 125 kcm, világbajnokság, 18. helyezett (Racing Service, Honda) - 34 világbajnoki pont 2002: 125 kcm, világbajnokság, 22. helyezett (Italjet Team, Honda) - 20 pont 2003: 125 kcm, világbajnokság, 14. helyezett (Exalt Cycle, Aprilia) - 70 pont 2004: 125 kcm, világbajnokság, 17. helyezett (Semprucci, Malaguti) - 43 pont 2005: 125 kcm, világbajnokság, 3. helyezett (Red Bull, KTM) - 198 pont 2006: 125 kcm, világbajnokság, 7. helyezett (Honda Humangest, Honda) - 119 pont 2007: 125 kcm, világbajnokság, 1. helyezett (Bancaja Aspar Team, Aprilia) - 282 pont 2008: 125 kcm, világbajnokság, 3. helyezett (Bancaja Aspar Team, Aprilia) - 206 pont

A 2008-as esztendőben elért eredményei: 3 győzelem, 1 második, 5 harmadik hely

Talmácsi Gábor, a 125 köbcentiméteres géposztály magyar címvédője száguld Aprilia motorjával a valenciai futamon
Talmácsi Gábor, a 125 köbcentiméteres géposztály magyar címvédője száguld Aprilia motorjával a valenciai futamon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.