galéria megtekintése

Utoljára együtt a nagy négyes

1 komment

Árvay Sándor

Mire a nap ma itthon fölkelt, a két címvédő, Serena Williams és Novak Djokovics már túl volt a bemutatkozó mérkőzésén, s hamarosan Roger Federer is pályára vonul az idény első Grand Slam-tenisztornájának nyitányán. Rafael Nadal hívei keddig kénytelenek várni kedvencük fellépésére.

Talán nem is sejtik még az ausztrálok, hogy történelmi időket élnek, hiszen a profi tenisztörténet legsikeresebb férfi kvartettje utoljára lép fel a déli kontinensen a csaknem másfél évtizedben megszokott felállásban. A szerb világelső vélhetően még sokszor ott lesz ­Melbourne nagy tornáján, s az sincs kizárva, hogy a másik három „muzsikus” is vállal még alkalmi vendégjátékot a világ másik felén, ám gyanítható, hogy prímhegedűsként közülük jövőre már csak Djokovicsra számíthatnak a nagy gála szervezői.

Az olimpia éve valószínűleg határkő lesz sok sztárjátékos pályafutásában. Az ötkarikás találkozó, a riói éremszerzés reménye még kellő ösztönzést ad, ám utána több hajós végleg kiköthet. A volt világelső Lleyton Hewitt még a nyárig sem vár: mostani (huszadik) Australian Open-szereplése jelenti versenyzői karrierje utolsó állomását. Tavasztól már az ausztrál Davis Kupa-válogatott szövetségi kapitányaként marad a sportág közelében.  

Djokovics még sokáig ott lesz a pályán
Djokovics még sokáig ott lesz a pályán
Jason Reed / Reuters

 

Roger Federer és Serena Williams szintén harmincnégy éves, ám e kettő még nem gondol a visszavonulásra. A svájci teniszező 17 Grand Slam-serlegével rekorder a férfiak között, s az idén harcba száll egyetlen hiányzó nagy trófeájáért, az egyéni olimpiai bajnoki címért. Nagyot akar markolni, hiszen Martina Hingis oldalán a párosban is szerepel majd Rióban, sőt előfordulhat, hogy Stanislas Wawrinka társaként a 2008-as pekingi arany „újraöntésére” is vállalkozik. Serena, a női tenisz királynője mindössze három GS-sikerre van Margaret Smith-Court csúcsától; amennyiben a tavalyi formáját nyújtja, úgy az idén utolérheti nagy elődjét. Ha pedig összejönne számára a naptári Grand Slam, akkor az örökrangsor élére ugorhatna az esztendő zárásakor. Hasonló előzésben reménykedik a huszonkilenc éves Rafael Nadal is, aki már utolérte Pete Samprast, így a korábbi amerikai extraklasszissal „párosban” áll az örökranglista második helyén 14 GS-sikerrel.

A másfél évtizednél is hosszabb uralkodói időszakra büszke Williams, Federer, Nadal trió, s a hozzá 2008-ban csatlakozó Djokovics összesen 62 Grand Slam-bajnoki címet birtokol. Többet, mint az 1953 és 1980 között a sportágban domináló, 57 GS-diadalt arató ausztrál aranyötös, Court (24), Rod Laver (11), Ken Rosewall (8), Evonne­ Goolagong-Cawley (7), John Newcombe (7).

Serena Williams és Djokovics nem csupán címvédő, hanem aktuális világelső is, Federer szinte az egész múlt évet a rangsor második helyén töltötte, s csak az esztendő végén előzte meg őt a brit Murray. A szerb mind a négy GS-döntőben ott volt, Federer is kettőben, azonban mindkettőt elvesztette Djokovics ellenében. Nadal ugyan – a sérülések, műtétek után – a nagy tornák egyikén sem jutott túl a negyeddöntőn, ám az évad végére magára talált. Pekingben döntőt vívott, Sanghaj tornáján megverte Wawrinkát, a vb csoportmeccsén pedig Murray ellen győzött.

A férfiverseny esélyeivel kapcsolatban elsőként Djokovicsról illik szót ejteni, aki a legutóbbi öt Australian Open közül négyen győzelmet aratott, tavaly három GS-diadallal és 82:6-os meccsnyerési statisztikával rukkolt ki, s dohai tornagyőzelemmel kezdte ezt az évet. Ám sok ifjú tehetség, majd ráadásként egy csúcsrangadó, a Federer elleni elődöntő vár rá, feltételezve, hogy mindketten eljutnak odáig… A 128-as mezőny másik felén „lazábbnak” tetszik a vetélytársak hálója a másodikként kiemelt Murray számára. Igaz, a 2014-es nyertes, tavalyi Roland Garros-győztes Wawrinka, valamint Nadal szintén ezen az ágon igyekszik előre, ám Melbourne örök másodikja, a négyszeres ezüstérmes brit most akár révbe is érhet.

Megakadályozhatja ebben az is, ha várandós felesége bekerül a szülőszobára. „A családom mindennél fontosabb számomra; ha úgy alakul, akár a döntőt is feladom, és rohanok haza” – jelentette ki Murray.

Serena Williams formája kérdéses lehet
Serena Williams formája kérdéses lehet
Jason Reed / Reuters

A hölgyeknél a 22 GS-elsőséget (ebből hat az ausztráliai trófeát) számláló Serena hivatalból a legnagyobb favorit, ám bizonytalansági tényező, hogy a szeptemberben elveszített US Open-elődöntő (s ezzel a meghiúsult naptári Grand Slam) óta nem versenyzett, sőt térdsérülése még az utóbbi napokban is hátráltatta játékát. Bár a nyitány előtt „130 százalékosnak” mondta egészségi és erőnléti állapotát és biztos az újabb sikerben, a csupán a 14. helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka az alsó ágon akár az aranymeccsig is „elsétálhat”, s a döntőben már minden lehet…

Babos Tímea, a mezőny egyetlen magyar szereplője (WTA-59.) magyar idő szerint hétfő reggel a brit Heather Watson (79.) ellen kezdett. A találkozó győztesére a Bencic (svájci, 12.)–Riske (amerikai) meccs nyertese vár.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.