Úszó Eb: tökéletes nap volt!

Tökéletes napnak nevezte a budapesti úszó Európa-bajnokságon három magyar aranyat és egy ezüstöt hozó csütörtököt Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya.

"Fantasztikusan jól sikerült versenynapon vagyunk túl - összegzett a szakember az MTI-nek. - Kezdve Gyurta Dániel elképesztően magabiztos győzelmétől a két lányunk, Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn 200 vegyesen vívott hősies párharcán át női gyorsváltónk évtizedek óta várt sikeréig, mondhatom, le vagyok nyűgözve.

Dani azt hozta, amit vártam, vártunk tőle: magabiztosan, szépen és technikásan is, jól, egyenletes erőbeosztással úszott 200 m mellen, tényleg világbajnokhoz méltóan győzött. Katinka és Evelyn küzdelme hihetetlen izgalmakat, s ami még lényegesebb: kettős magyar sikert hozott. Az igazán szép az lett volna, ha ebben a számban két aranyérmesünk van!

Így, hogy Katinka nyert, a 400 vegyesen elveszített aranyát a sors visszaadta, miközben Evelyntől meg elvette. De utána éppen Evelyn volt az, aki befejező emberként Európa-bajnoknak hozta be a 4x200 méteres váltónkat, s neki is lett estére aranyérme. Egyszóval nagyszerű napot zártunk, le a kalappal mindenki előtt, a gyerekeket felkészítő edzők előtt is!"

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.