galéria megtekintése

Te drága Veszprém!

0 komment


Őri B. Péter

Nagyüzem lesz e hét végén kézilabdában. A Veszprém férficsapata BL-negyeddöntőt, a 2003 után újra nemzetközi finalista dunaújvárosi női csapat EHF Kupa-döntőt játszik. Szigetszentmiklóson pedig a hölgyeknek rendezik a Magyar Kupában a Final Fourt.

Miután a Veszprém férficsapata remek játékkal 29:26-ra nyert Szkopjéban a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén, már napokkal a mai visszavágó előtt elfogyott az összes jegy a második találkozóra.

– Szinte állandóan csöng a telefonom, nagyon sokan szeretnék látni a meccset, de nem tudok segíteni.

Ha két-háromezerrel több lenne a hely ötezres csarnokunkban, akkor is kitehetnénk a Megtelt táblát – mondta lapunk érdeklődé­sére ­Sevinger Zsolt, a klubot irányító zrt. vezetője.

 

Pedig a meccsre egyáltalán nem olcsó, 10-12 ezer forint a belépő, de úgy tetszik, a Veszprém most minden pénzt megér. Azok, akik nem jutnak be az arénába, a csarnok előtt felállított óriáskivetítőn nézhetik a meccset. A bakonyi klub nem először segít ily módon a kinn maradó drukkereken, és hagyomány, hogy ha nyer a csapat, a játékosok kimennek, majd együtt ünnepelnek híveikkel.

A bizakodásra most minden ok megvan. A veszprémiek a macedón fővárosban álomkézilabdát adtak elő: Alilovic kapus vezérletével remekelt a hátsó alakzat, Terzic szinte kőfalként állta a rohamokat, Palmarsson nagy gólokat lőtt, Sulic – aki a héten tette le a magyar állampolgársági esküt – szintén megbolondította a védőket, Ilics teljesítményére pedig nehéz jelzőt találni. A szerb átlövőt nem lehetett tartani, kilenc góljával a mezőny legeredményesebb játékosa volt.

Szkopjéban háromgólos előnyt szerzett a Veszprém. Képünkön Sliskovic kapura lő
Szkopjéban háromgólos előnyt szerzett a Veszprém. Képünkön Sliskovic kapura lő
Georgi Licovski / MTI/EPA

– Ha az első tizenöt percben további három-négy gólos előnyt tudunk szerezni, akkor nem lehet baj – ecsetelte az esélyeket Sevinger, aki Szkopjéban a csapatvezetői feladatokat is ellátta –, ellenkező esetben a végsőkig kiélezett küzdelemre számítok. Valóban remek formában van az együttes, ám Sabate edzőre jellemző, hogy a szombati meccs utáni hétfőn már kora reggel videóelemzéseket készített.

A tét nagy.

A veszprémi együttes sorozatban harmadszor juthat a BL-ben a négy közé.

Két éve negyedik, tavaly második lett. Május végén Kölnben a Final Four esélyesei lehetnének a bakonyiak. Ennyire azonban ne szaladjunk előre, hiszen a szkopjei csapatban is ­kiváló kézilabdázók vannak: Sterbik, a magyar származású kapus, valamint kollé­gája, Milics, a mezőnyben pedig ­Karacic, Gyibirov vagy a korábbi magyar szövetségi kapitány fia, Dujsebajev. De remélhetően nem ők várják a májust...

A dunaújvárosi nők ma este az EHF Kupa-döntő első mérkőzésén lépnek pályára. A német Metzingen együttese a nagyobb tübingeni csarnokban fogadja ellenfelét. Radulovics Bojana izgatottan várja a meccset, amelyen a magyar klub szakmai vezetője győzelmet vár, de kis arányú vereség esetén sem szomorkodik majd.

– A döntőbe jutás óta ugyan nem kerültünk be a bajnokság rájátszásában a négy közé, de csapatunk még nem bírja a sorozatterhelést – mondta. – A legtöbb játékosnak nincs nemzetközi rutinja, ám bízom abban, hogy a jövő pénteki veszprémi visszavágón lesz esélyünk a kupa megszerzésére.

A Dunaújváros – amely 1999-ben BL-trófeát nyert – legutóbb 2003-ban szerepelt európai döntőben, akkor kikapott a Slagelse együttesétől, szintén az EHF Kupában. A metzingeni együttes – edzője Konkoly Csaba, legjobbjainak egyike Temes Bernadett – nemzetközi színtéren még nem volt finalista.

Itthon a nőknél újabb Győr–FTC párharc következik, ezúttal a női Magyar Kupa elődöntőjében, ami döntőnek illik be. A két csapat legutóbb a BL-ben a nyolc között találkozott, a vidéki klub az összesítésben 30 gólos különbséggel (!) múlta felül ellenfelét.
– Nem könnyű a helyzet, elfáradtunk az évad végére, de remélem, ezúttal megmutatjuk, nem felejtettünk el kézilabdázni – említette a Népszabadságnak Elek Gábor, a budapesti zöld-fehérek edzője.

Tóth Gabriella, a hosszú sérüléséből felépülő győri játékos

nem tart attól, hogy tudattalanul már a ­jövő heti budapesti Final Fourra készülnének.

Márpedig az a csapat, amelyik nyer az elődöntőben, csak akkor nem lesz kupagyőztes, ha razzia viszi el a játékosait.

Meccsdömping

Férfi BL, negyeddöntő, visszavágók. Ma: Veszprém–Szkopje (17.30, tv: Sport1, az első meccsen 29:26). 18.30: Barcelona–Kiel (Sport1, 19.30, 24:29). Holnap: PSG–Zágráb (17, Sport2, 28:20). A Kielce–Flensburg párharcból az előbbi együttes 57:56-os összesítéssel jutott tovább.

Női EHF Kupa, döntő, első mérkőzés: Metzingen–Dunaújváros (Tübingen, ma, 20).
Női Magyar Kupa, Final Four, Szigetszentmiklós. Ma: Győr–FTC (12.15, M4 Sport), Fehérvár–Érd (14.30). Holnap: a harmadik helyért (15.45), döntő (18, M4 Sport).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.