Megegyeztek a DVSC tulajdonosai

Az utóbbi két hét cégen belüli viharos történései, ellentmondó sajtónyilatkozatai, nyilvános vádaskodásai ellenére tegnap megegyezett egymással a debreceni labdarúgócsapatot működtető DVSC Zrt. két fő tulajdonosa, az MSZ Kaszinó Kft. és Debrecen önkormányzata.

Közösen tartott sajtótájékoztatóján Szima Gábor, a klub tulajdonosa és Papp László polgármester olyan nagy egyetértésben nyilatkozott a jövőbeni példás együtt munkálkodásról, mintha Papp nem is vádolta volna sorozatos szószegéssel Szimát. A vitát az váltotta ki, hogy a város állítólag nem tudott a DVSC köztartozásáról, s a kialakult bizalmatlanság miatt az önkormányzat eleinte nem akart partner lenni abban, hogy a társaság az üzletrészéből eladjon 16 százalékot Szima kaszinócégeinek. (Szima ezt azért szerette volna elérni, mert a kaszinóbizniszben részt vevő cégeknek nem lehet köztartozásuk, márpedig a DVSC-nek volt.)

A tárgyalások során a klub tulajdonosa elérte, hogy a város hozzájáruljon a kaszinócégekben tulajdonolt 40 százalékos üzletrészből 16 százalék átruházásához, az önkormányzat pedig a DVSC Zrt. igazgatóságába az eddigi kettő helyett három tagot delegálhat, sőt a város garanciát kapott megfelelő arányú osztalék kifizetésére és a visszavásárlási jog szavatolására. Elhangzott: noha a DVSC az üzletrészéből 16 százalékot adott el, a jövőben nem az arányosan járó 24 százalék után jut osztalékhoz, hanem megkapja a kaszinóüzletek éves nyereségének 40 százalékát a klub működtetésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.