Tartalékos díszzászlóalj

A jövő Győrben épül – hosszú ideje ez a felirat virít az ETO játékosainak mezén, de a női kézilabdacsapat legutóbbi BL-fellépését elnézve az vetődött fel az emberben: amennyiben ez a meccs a jövőbe vezető út része, akkor jobban tesszük, ha inkább a múltba révedünk.

A Bajnokok Ligája legutóbbi két kiírásában győztes együttes számára az volt a tét a múlt hét végén, a középdöntőcsoport norvégiai mérkőzésén, hogy a társaság megszerzi-e a hatos első helyét, s ezáltal kedvezőbb pozícióba hozza-e magát a negyeddöntős folytatásra. A helyzetet némiképp nehezítette, hogy az ellenfél a Larvik garnitúrája volt: az a csapat, amely az első, győri meccsen is legyűrte a Görbicz, Amorim, Lunde és a többi klasszis kiesésével alaposan megroggyant sztárkülönítményt. Az „is” indokolt, mert most szintén legyűrte…

Martin: mit hoz a jövő?
Martin: mit hoz a jövő?
Trond Reidar Teigen / MTI/EPA

Vagy inkább simán elintézte. Nem véletlen, hogy Ambros Martin tréner győri regnálása óta a legzaklatottabb állapotába került: a mindig megfontoltnak látszó, higgadt, rendkívül rokonszenves szakember Skandináviában kiakadt, mint az órarugó. Csoda-e, amikor játékosai négy hétméterest is elhibáztak a kétszer félóra során, és hat perccel a vége előtt még minden jel arra utalt, hogy a magát minden tekintetben alulmúló, atomjaira hulló együttest kiskanállal kell összeszedni a lefújás után.

Az egyetlen pozitívum, ami a kétségkívül tartalékos, ám mindent egybevetve is indokolatlanul fegyelmezetlen és szétszórt Győr produkciójáról elmondható volt: a hajrában összekapta magát valamelyest a csapat, és hatgólos norvég vezetés után kétgólosra csökkentette a differenciát. A „mentőakció” nyomán 21:19-es, tisztesnek mondható vereséggel sikerült megúszni az északi kirándulást, a csoportelsőség azonban már mindenképpen elúszott.

Ám akad más is, ami a kedélyeket borzolja Győrött. Kiszivárgott ugyanis a hír, hogy Martin mestert megkereste a román szövetség, s felajánlotta neki a másodállású kapitányi posztot. (Ő lenne a spanyol Dárdai vagy a kirgiz-spanyol Dujshebaev.) Úgy tudjuk, az edző pluszmunkavállalásának lehetősége nem minden helyi potentát tetszését nyerte el, vagyis a Rába partján a hűvös idő dacára is forró a március.

Ami az elmúlt évek díszmenetéhez képest feszültnek nevezhető időszakban relatíve megnyugtató, az az, hogy az ETO a középdöntő hátralévő két fordulójának történéseitől függetlenül megszerzi a második helyet hatosában, így a már egyenes kieséses rendszerű negyeddöntőben (a Final Fourba jutásért) a másik csoport harmadikjával találkozik. Ebben a – német Thüringer HC vagy a macedón Vardar Szkopje elleni – párharcban elvben nem lehet baj, vagyis a budapesti négyes döntőbe kerülés aligha forog veszélyben.

Az utóbbi két év kényeztetése miatt a szimpla részvételnél persze magasabban van a léc, de a jelek arra utalnak: az idén jó, ha még időben visszaszállunk a földre.

Aztán annál édesebb lehet a felemelkedés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.