|
 Vettel rajtolhat az élről Reuters - Petar Kujundzic
11.00: A rajtkocka el van vetve
Az idén már harmadszor rajtolhat az első rajtkockából a német Sebastian Vettel, a Forma–1 Kínai Nagydíjának időmérő edzésén ugyanis a legjobb teljesítményt nyújtotta, megelőzve a brit Jenson Buttont és Lewis Hamiltont, a német Nico Rosberget, a spanyol Fernando Alonsót és a brazil Felipe Massát. A futam – magyar idő szerint – vasárnap reggel kilenckor kezdődik.
11.30: Nagy, Láda, pech
Ted Sator, a magyar jégkorong-válogatott szakvezetője szombat délelőtt megnevezte azt a két játékost, akit nem szerepeltet a Budapesten vasárnap kezdődő B csoportos világbajnokságra kijelölt bő keret tagjai közül. Az utolsó pillanatokban Láda Balázstól és Nagy Gergőtől köszönt el a kapitány.
12.30: "Amerikás" Róma
Létrejött a megállapodás Thomas Di Benedetto és az AS Roma között: az olasz származású amerikai befektető és konzorciuma 70 millió euróért megvásárolta a futballklub részvényeinek 67 százalékát. A szerződést Bostonban írták alá.
17.00: Balaton-parti Debrecenben
A labdarúgó NB I-ben a Siófok 3-2-re nyert a DVSC vendégeként. A balatoniak első gólját Délczeg szerezte, majd Mijadinoszkit kiállították, és a szabadrúgásból Honma a szünet előtt kettőre növelte a vendégelőnyt. A második félidő elején – Tusori góljával – már 3-0-ra vezetett a Siófok, de a létszámhátrányban lévő Debrecen Coulibaly és Bódi révén felzárkózott. Ezzel együtt kiábrándító volt az, amit a hosszú ideje vergődő hajdú-bihari csapat (?) produkált.
17.10: Turáni átok
Kigyulladt Turán Frigyes és Zsiros Gábor autója a Jordán ralin, így a magyar kettős kiesett. Személyi sérülés nem történt. A vb-futamon a Sebastien Ogier, Julien Ingrassia francia kettős minden idők legkisebb különbségű (0,2 másodperces) győzelmét aratta a finn Jari-Matti Latvala és Miikka Anttila előtt. A vb-pontverseny állása: 1. Loeb, Elena (francia) 74, 2. Hirvonen, Lehtinen (finn) 72, 3.Ogier, Ingrassia 69.
18.30: Spanyol döntő Monacóban
Monte-Carlóban, a nemzetközi férfi tenisztorna elődöntőjében: Nadal (spanyol)–Murray (brit) 6:4, 2:6, 6:1; Ferrer (spanyol)–Melzer (osztrák) 6:3, 6:2. – A női Fed Kupa Világcsoportjának elődöntőjében, az első nap után: Belgium–Csehország 1-1 (Wickmayer–Zahlavova Strycova 6:4, 6:4; Flipkens–Kvitova 2:6, 6:7), Oroszország–Olaszország 2:0 (Zvonarjova–Errani 6:0, 6:2; Kuznyecova–Vinci 6:2, 6:7, 6:1).
19.00: Csehül áll a DVSC, Scasny lemondott
A DVSC honlapja hírül adta, hogy a Siófoktól elszenvedett 3-2-es vereség után lemondott Zdenek Scasny, a Debrecen labdarúgócsapatának edzője. A cseh tréner döntését a klubvezetés elfogadta. Scasny a múlt év decemberében vette át a szakvezetői posztot Herczeg Andrástól. Irányításával az idén egy győzelem, három döntetlen és három vereség volt a DVSC mérlege a bajnokságban.
20.00: Kék-falfehér MTK
Kaposvári vereségével – és a Siófok debreceni győzelmével – kieső helyre került az MTK a labdarúgó NB I-ben. Eredmények: Kaposvár–MTK 2-1 (gól: Oláh, Máté, illetve Tischler), Pápa–Honvéd 0-1 (gól: Bright), ZTE–Győr 1-1 (gól: Ganugrava – öngól, illetve Völgyi), Paks–Kecskemét 2-0 (gól: Montvai, Bartha). Az állás: 1. Videoton 50 pont, 2. Paks 40, 3. Kaposvár 39, 4. FTC 38, 5. ZTE 37, 6. Debrecen 34, 7. Vasas 32, 8. Győr 32, 9. Pápa 31, 10. Honvéd 30, 11. Kecskemét 27, 12. Újpest 27, 13. Haladás 26, 14. Siófok 26, 15. MTK 24, 16. Szolnok 17.
20.15: Manchester–Manchester 1-0
Harminc év után újra az FA Kupa döntőjébe jutott a Manchester City futballcsapata, miután 1-0-ra legyőzte városi vetélytársát, a Manchester Unitedet. A találkozón a brutális Scholest (1-0-nál) kiállították.
23.55: Itt egy, ott egy
A spanyol futballbajnokság örök rangadóján: Real Madrid–Barcelona 1-1 (0-0). Mindkét gól 11-esből esett; az elsőt Messi, a másodikat Cristiano Ronaldo szerezte. A Barcelona büntetője előtt a szabálytalankodó Raul Albiolt kiállította Muniz Fernandez játékvezető. Az éllovas katalán együttes előnye továbbra is nyolc pont.
|