galéria megtekintése

Szilágyi Áron: Már tudom magamat analizálni

0 komment


Őri B. Péter

Szilágyi Áron, London olimpiai bajnoka megvédheti címét Rióban. Bár a kvalifikációs versenyek áprilisig tartanak, a Vasas kardvívója olyan előkelő helyen áll a világranglistán, hogy már nem veszítheti el a kvótáját. Sportága reprezentánsa interjút adott a Népszabadságnak.

Mikor tart sajtótájékoztatót?

(Nevet.) Értem a célzást. Nem tervezem, hogy kiállok az újságírók elé. Szerencsére nekem a szövetséggel, a MOB-bal és a klubommal is felhőtlen a viszonyom, minden rendben van.

A múlt héten Padovában szerepelt a kardválogatott, méghozzá remekül: a csapat a románok előtt megnyerte a Világ Kupa-viadalt, ön egyéniben a második helyet szerezte meg. Már most olimpiai formában van?
Remélem, Rióban még jobb leszek, pedig Padovában valóban jól ment minden. A csapatdöntőben az utolsó asszót megnyertem a román Tiberiu Dolniceanu ellen; ő a világranglistán éppen előttem van a második helyen. Az első a tavalyi orosz világbajnok Alekszej Jakimenko. Szatmári András szenzáció­san vívott, nagy szerepe van a győzelmünkben. Szurkolok neki és Decsi Tamásnak is: egyikük a hátralévő két kvalifikációs versenyen még megszerezheti az olimpiai kvótát. Az egyéni döntőben ugyan három tussal kikaptam a kardozás legendájától, az olasz Aldo Montanótól, de az sem szégyen. Áprilisban következik a csapat-világbajnokság Rióban, azaz a helyszínen tapasztalhatjuk, mi vár ránk a játékokon. Jó lenne megszerezni második vb-aranyamat a válogatottal. ­Erre meg is van az esélyünk, annak ellenére, hogy a világranglistán az ötödik helyen állunk. Sajnos az olimpián a kardcsapatoknak nem rendeznek versenyt.

 

Több mint fél éve trénert váltott. A keretedző Somlai Béla helyett Decsi Andrást választotta. Megérte?
Igen. Andrással rátaláltunk a helyes útra, harmonikus a kapcsolatunk, és az eredmények is igazolják a döntésemet.

„Már tudom magamat analizálni"
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Somlai haragszik önre?
Dehogyis. Abszolúte kulturált a viszonyunk.

Az olimpián nemcsak versenyez, hanem – mint a nemzetközi szövetség sportolói bizottságának tagja – tanácskozik is.
A versenyek ideje alatt mindig megbeszéljük az aktuális feladatokat, ez most sem lesz másként. Tizenkét tagú a testület, elnöke Ota Juki, a szintén tavaly az orosz fővárosban vb-aranyat szerző japán tőröző. Legutóbb elfogadtuk azt a szabálymódosítást, amely szerint a kardvívásban a második lámpa kigyulladására több időt hagynak, az eddigi 125 ezredmásodperces intervallum ezentúl 175-ös lesz.

Középiskolásként a híres Fazekas gimnáziumba járt, ahol nagyszerű eredményeket ért el matematikából. Még tart a szerelem?
Már nem nagyon matekozom, a társadalomtudományok jobban érdekelnek. Az ELTE nemzetközi tanulmányok szakát végzem, és párhuzamosan, levelező tagozaton a Károli Gáspár Református Egyetemen pszichológiát is tanulok. Mindkét helyen harmadéves vagyok.

Önmaga pszichológusa?
Azért ott még nem tartunk, de tény: már tudom magamat analizálni, a gondolataimat jobban szabályozni. Mentális felkészülésemet továbbra is Faludi Viktória és Kárpáti Róbert segíti.

Tudom, nem szeret jósolni, mégis: mi várható Rióban? Megvédi-e olimpiai bajnoki címét?
A lényeg az, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem, azaz elmondhassam: mindent megtettem a sikerért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.