Az asztalitenisz Európa-bajnokság viharos sikert aratott: a magyar férfi- és női csapat egyaránt végigverte a kontinenst, így aranyérmes lett, ráadásul ott, az azóta leégett BS parkettáján tűnt föl egy mindössze tizenhét éves fiúcska, akinek később állandó eposzi jelzője lett a „zseniális”. A svéd kölyök ezután a sportág történetének jó néhány lapját teleírta, de Jan-Ove Waldner sosem felejti el, hogy az egész az 1982-es tinédzservirtussal kezdődött: amikor az elődöntőben Klampárt fölülmúlva, a döntőben honfitársától, Appelgrentől vereséget szenvedve második lett.

Pingpong világversenyt azóta sem rendeztek Magyarországon, ám ez már nem lesz sokáig így, mert a múlt hét végén eldőlt: 2016-ban újra Ebnek adhat otthont Budapest. A pályázati prezentációra készült magyar ismertető tanúsága szerint: „Az asztalitenisz hazatér.”

Ami azt illeti: valóban jól elcsatangolt az utóbbi évtizedekben. Barna Viktor, Mednyánszky Mária, Sidó Ferenc, Kóczián Éva, Jónyer István, Magos Judit meg Bátorfi Csilla utódainak eredményei meg sem közelítették az elődökéit, az pedig, hogy vb vagy Eb vendéglátója legyen a hajdani sportági szuperhatalom (csak a világbajnokságokon: 73 arany-, 61 ezüst- és 76 bronzérem a mérleg), szóba sem kerülhetett, mert azok, akiknek össze kellett volna fogniuk, szóba sem álltak egymással.

Néhány hete a közösségi portálokon is barátibb a hangnem. Sőt: itt-ott már lelkendezők is akadnak.

Az asztalitenisz bekerült a tizenhat kiemelten támogatott sportág közé; az elnöki pozícióért tavaly még vetélytársként induló Nátrán Roland és Pósfai Gábor május óta egymás mellett dolgozik a szövetség élén (előbbi elnökként, utóbbi alelnökként); a vezetők kézfogása az összefogás emblémája lett. És tessék: alig negyedév múltán, az első adandó alkalommal Európát is sikerült meggyőzni. Az Eb-rendezésről szóló döntés ráadásul annak az olaszországi utánpótlás-kontinensviadalnak a keretében született meg, amelyen a Szudi Ádám, Ecseki Nándor ifjúsági fiúpáros aranyérmes lett, s amelyről további két érmet hoztak haza a fiatalok.

Miközben a 215 tagországgal büszkélkedő nemzetközi szövetség éppen műanyag labdára vált a kaucsukról, s közleményben tudatja, hogy eltökélt célja a játék további népszerűsítése, illetve az, hogy a pingpong az öt legkedveltebb olimpiai sportág közé kerüljön, idehaza is ötlet ötletet követ. A válogatott-kerettag, sokszoros országos bajnok Fazekas Péter megálmodta és meg is valósítja a múlt, a jelen és a jövő játékosainak nagy találkozóját: a Generációk Csatája elnevezésű rendezvényt decemberben tartják. Az utóbbi időben családi programmá szelídült csapatbajnoki végjáték reformjaként egyetlen hétvégén, Final Four keretében dől majd el a férfi és női Extraliga aranyérmének sorsa, s a szövetség – ilyen se volt soha – pénzdíjat ajánlott fel a győzteseknek. A legjelentősebb hazai egyé ni versenyeken a jövőben azonos helyszíneken játszanak a férfiak és a nők, a felnőttek és az ifjúságiak, ily módon kiszolgálva a közönséget, amely az elmúlt években már-már azt hihette: hazánkban illegalitásba szorult az asztalitenisz.

A szakosztályok még vergődnek, a felnőtt élvonal „fejfölkapós” nemzetközi eredményeire egyelőre várni kell, az arénák jegypénztárai előtt sem kígyóznak végeláthatatlan sorok egy-egy pingpongesemény előtt.

A happy end odébb van, de az első poénokon talán nem korai mosolyogni.