David Luiz fejes gólja Leonhard Foeger / Reuters

Hovatovább úgy tetszik: mintha nem történt volna semmi.

Noha néhány kaján, de kevéssé tájékozott kollégám a brazil futball eredendő legendáját is vitatni kezdte a világbajnokság közben és után – jóllehet Pelé és nem sorolom, hány további extraklasszis nagyon is valóságos históriáját józan ésszel képtelenség megkérdőjelezni –, a sárga mezeseknek a világra gyakorolt hatásában még most sincs változás. (Az utóbbit meg én nem foghatom fel, de a tapasztalat ez.)

Kedden, bécsi fellépésük reggelén efféle mondatok jelentek meg nyomtatásban a „szomszédban”: „Brazília egy ajándék”, „Brazíliáé a legmagasabb futballművészet, a valaha volt legragyogóbb nívó”, „A brazilok minden passza élvezet, minden góljuk világcsoda”, „Ma este félmilliárd euró táncolja a szambát”. (Utalás a játékosok összértékére.) Idetartozik: minden idők osztrák rekordját jegyezték fel azzal, hogy a bécsi barátságos meccsre huszonnyolc óra leforgása alatt elkelt mind a 48 500 jegy. (Az előző kilenc meccsén hat győzelmet és három döntetlent jegyző osztrák válogatott hazai mérkőzéseinek idei átlag nézőszáma: 37 416, a legmagasabb 1968 óta.)

Mondom, miközben most sem akarom elhinni: a tekintély – sőt a hódolat – változatlan.

Neymar szignóra készen Heinz Peter Bader / Reuters

Az Ernst Happel stadionban az is előfordult, hogy a sérülése miatt fél óra múltán lecserélt Mirandát váltó Thiago Silvát vad sikítozás fogadta, akár egykor a Beatles tagjait; hogy egy fiatalember berohant a pályára, s bár mindenki azt gondolta, csak a szokásos őrültek egyike, ez az ifjú, amint Neymarhoz ért, előkapott egy Barcelona-mezt, erre a brazil szupersztár autogramot akart adni a pázsiton, mígnem az „ezerrel” a hívatlan vendég után rohanó biztonsági brigád tagjai elrángatták az aláíráskérőt. S ott volt még Firmino, aki a múlt hónapban töltötte be huszonharmadik életévét, csupán másodszor játszott a válogatottban, ám úgy „varrta fel” a bal felsőbe húszról, hogy szem-száj elállt.

Ha nem tudnám, hogy a brazilok ötszörös világbajnokok, azt mondanám: edzésmenők. Az idén kilenc barátságos mérkőzésen szerepeltek, mind a kilencet megnyerték – hármat a vb előtt, hatot azóta –, ráadásul úgy, hogy 24 gólt szereztek és egyet kaptak (most, a császárvárosi 2-1 alkalmával, 11-esből). Az egész évben 12, 2, 2 a mérlegük, azaz a világbajnokságon elszenvedett két felejthetetlen, összesen 1-10-es kudarcukon kívül nem akadt vereségük. Magam máig úgy vélem: a németek elleni 1-7 (29 perc alatt 0-5, fektetős „brazil” gólokkal, melyeket azonban Toni Kroos és társai értek el) jóval többet nyom a latban az összes többinél.

Az maga a történelem.

Ám a világ – és maga Brazília is – már túllépett ezen. (A hollandok elleni 0-3-on meg pláne.) Hogy a centenáriumát az idén ünneplő brazil szövetség ad acta tette a száz esztendő kétségkívül legnagyobb gyalázatát, az még csak érthető. Minden más megfejthetetlen. Azaz miként az év legnagyobb szenzációja – aligha csupán a sportban –a historikus 1-7, úgy a második számú meglepetés az, hogy ez a blamázs hasonlóképpen foszlott semmivé, akár a brazil védőjáték a finom német kombinációktól.

Különösebb nyomot Paulinhóban sem hagyott a megrázó vereség. A hatvanas évek Ausztriában letelepedett brazil légiósainak egyike azt mondta az osztrák újságíróknak: „Brazíliában a röplabda a legnépszerűbb sportág.” –És a futball? – kérdezték. Mire a Vienna korábbi csillaga kacsintva így válaszolt: „Az, kérem, vallás.”