Kezdődik a Final Four!

Tavaly az jelentette a szenzációt, hogy a Veszprém férfi kézilabdacsapata – története során először – kiharcolta a részvételt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében. Az idén az lett volna a meglepő, ha a bakonyiak nincsenek ott a Kölnben ma kezdődő Final Four mezőnyében.

Carlos Ortega, a magyar bajnok spanyol mestere szerint csapata a második nekifutásra a legkevésbé sem kávézni megy csupán a német városba, ellenben feltett szándéka, hogy hazahozza a trófeát. Az elszántság természetesen nemcsak dicséretes, hanem egyenesen magától értetődő is, ugyanakkor muszáj nyomatékosítani: a legjobb négy európai klubcsapat különleges hangulatú versengésének elődöntőjében a Veszprém alighanem a létező legnehezebb ellenfelet fogta ki.

Kölnben a busz
Kölnben a busz
Hegedűs Gábor / Népszabadság

Nem csupán azért, mert a tizenkilencszeres német bajnok, háromszoros BL-győztes Kiel együttese a sportág leggazdagabb klubjaként világsztárok sorát vonultatja fel, s még csak nem is pusztán azért, mert tavaly ilyenkor a Final Fourban éppen ez a garnitúra ütötte el a dunántúliakat a továbbjutástól, hanem azért is, mert a fekete-fehér szupergrupp az egyetlen német gárda lesz a németországi helyszínen. Kell-e hangsúlyozni: abban a sportágban, amelynek klubtornáin gyakran megesik, hogy a hazai pályán tíz góllal győztes társaság az idegenbeli visszavágón tizenegy góllal marad alul, az otthoni környezet mekkora előnyt jelent...

Persze Nagy László – érthetően –bizakodó. Az átlövő arra hívja fel a figyelmet, hogy csapata a múlt évben egységesebbé, ennek nyomán erősebbé vált, masszívabb lett a védekezésben, hatékonyabb a támadásban. „A németek mindig sok gólt lőnek, nekünk azon kell lennünk, hogy minimalizáljuk a kapott gólok számát” – prognosztizálta a teendőket a klasszis játékos, aki azt is megemlítette: őt speciel nem zavarja, hogy a negyeddöntőben a Szeged által a Tisza-parton két góllal felülmúlt Kiel kvázi házigazda lesz a híres-neves dóm közelében fekvő húszezres Lanxess Arenában.

A Bajnokok Ligája-végjáték másik ágán is akad magyar érdekeltség: a válogatott másodállású szövetségi kapitánya, Talant Dujshebaev irányítja ugyanis a nyolcszoros BL-első Barcelonával szemben készülődő Kielce különítményét. A lengyelek esélyeiről annyit: a Barca a legjobb négy közé jutásért vívott párharc második mérkőzésén 43:21-re intézte el a HC Zagreb alakulatát...

Hogy van-e jelentősége, az csak ma (vagy holnap) este derül ki, mindenesetre rögzítjük: magyar klub mindössze egyszer győzött a férfi BL (BEK) 1956 óta íródó törtenében. A Honvéd harminchárom esztendeje, 1982-ben ülhetett fel az európai trónra, de reményt keltő lehet a mostani víkend előtt, hogy az a siker jóval meglepőbb volt, mint amilyen váratlan lenne a Veszprém esetleges kölni diadala...

A Final Four programja. Ma: Barcelona–Kielce, 15.15; Kiel–Veszprém, 18. Vasárnap: a harmadik helyért, 15.15; döntő, 18 (tv: minden mérkőzés a Digisport1-en).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.