Szélvihar az év sportolónőjének választott Detre Diána körül

A Magyar Szörf Szövetség (MSZSZ) elnöksége meglepetéssel értesült arról, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) 2012-ben az Év női vitorlázójának választotta Detre Diána szörfversenyzőt úgy, hogy értékelhető eredménye vitorlás sportágban nem volt.

Amint az MSZSZ az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében jelzi, büszke lehetne arra, hogy egy versenyzője, aki hétszer volt az Év női szörföse, egy másik sportágban is sikert arat. Ugyanakkor a szörfszövetség elnökségének a sportszerűség jegyében szolidaritást kell vállalnia a 2012-es év női vitorlázó magyar bajnokaival, a nemzetközi versenyeken sikeres versenyzőkkel, különösen Karé Rékával, aki a Laser Radial világbajnokságon mindössze néhány ponttal maradt le az olimpiáról - áll a közleményben.

Az MSZSZ rossz üzenetnek tartja sportszerűségi szempontból, hogy az MVSZ olyan versenyzőt választott az Év női vitorlázójának, aki szörfben azért nem kaphatta meg ezt a címet, mert az MSZSZ elnöksége nem tartotta rá méltónak, mivel az olimpia évében nem vett részt a magyar bajnokság egyetlen futamán sem, pedig ezt az MSZSZ-szel kötött megállapodásában vállalta.

Az MSZSZ idén Cholnoky Sárát választotta az Év női szörfösének, mert általánosan sportszerű versenyzése mellett a legjobb magyar női versenyzőként végzett az olimpiai osztály hyeres-i versenyén, valamint a korábbi cadizi vb-n ő is teljesítette az olimpia kvalifikációs szintet, megnyerte a 2012-es szörfbajnokságot az olimpiai osztályban, az összetett bajnokságban a nők között a legjobbnak bizonyult, a férfiakkal összevont értékelésben pedig bronzérmet nyert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.