Szakállas újoncok

Lábfej spiccben, haj belőve, fej hátravetve, csipesz az orron... Szó se róla, kell némi fantázia az elképzeléséhez, de attól még tény: mostantól nem a nők kiváltsága a „vízi balett”, az emancipáció jegyében a női súlyemelők vagy éppen kalapácsvetők után az idén már a férfi szinkronúszók nyakába is világbajnoki érmeket akasztanak. Igaz, a nyáron Kazanyban, a vb-n még csak vegyes párosban méretnek meg az urak (rövid programot és szabadon választott gyakorlatot mutatnak be hölgy partnerük társaságában), ám a nemzetközi szövetség aligha éri be ennyivel.

Aki azt gondolja, a viccrovat átköltözött a sportoldalra, az nagyot téved. Már csak azért is, mert – hiszik vagy sem – a férfi szinkronúszásnak évszázados hagyományai vannak. Olyannyira, hogy a sportág első komolyabb eseményén például nők nem is csobbanhattak, azon – 1891-ben Berlinben – kizárólag az erősebb nem képviselői vettek részt. Azóta persze nagyot változott a világ, s a – szintén elterjedt nevükön – műúszók a kecsesség és a nőiesség emblémáivá váltak.

Szinkronban. Az amerikai Kristina Lum és Bill May
Szinkronban. Az amerikai Kristina Lum és Bill May
Rich Frishman

Hámori Zsuzsanna, a magyar válogatott szakvezetője éppen emiatt aggódik a sportágért. Azt mondja – noha kapitányként természetesen el kell fogadnia a sajátos programbővítést –, az ő ízlésvilágába nem fér bele a medencéből szakállas fejjel kikandikáló, lábát a víz fölött széles terpeszben széttáró férfi látványa. Hozzáfűzi: nem érti, miért úgy terjeszkedik a szakág, hogy az uszodák közönségének borostás arcokat és szőrös lábakat kelljen méregetnie.

Ám hogy az ügyben finoman szólva is megosztott a közeg, azt bizonyítja: egészen más véleményen van az egyenjogúsításról Szőke Zsuzsanna, aki annak a SYNUS SC-nek a klubelnöke, egyben trénere, amely – az országban egyedüliként – férfi szinkronúszókat is foglalkoztat. A szakember megjegyzi: „Mindig is voltak fiúk a sportágban, csak világversenyeken nem szerepelhettek. Ugyanakkor közülük jó néhányan revük, show-műsorok és cirkuszi attrakciók ünnepelt sztárjai voltak.” Szerinte igenis a szakág javára válhat, ha azt férfiak is űzik, persze csak akkor, ha színvonalas, elegáns produkciót nyújtanak.

A két év múlva Budapesten tartandó „vizes” vb miatt korábban soha nem tapasztalt figyelem irányul a szinkronúszókra is, és furcsán venné ki magát, ha akadna olyan sportág, amelyben a rendező egyetlen versenyzővel sem képviselteti magát a mezőnyben. Márpedig férfi műúszók tekintetében egyelőre nem állunk túl fényesen. Szőke Zsuzsanna elmondja, náluk néhány esztendeje már próbálkozik a sportág rejtelmeinek elsajátításával két huszonéves fiú, de ők sokkal inkább hobbiból, semmint életcélként töltik az idejüket a medencében. „Egy korábbi élsportolót viszont komolyan foglalkoztat a gondolat, hogy versenyzői múltjából adódó fizikai képességeit szinkronúszásban kamatoztassa, és belefogjon a professzionális felkészülésbe. Ha rááll a dologra, talán belőle lehet a világbajnokság magyar szereplője.”

Hogy ki ő, azt a klubelnök a sportoló érdekében nem árulja el. Úgy véli, „társadalmilag még kevéssé elfogadott, hogy egy fiú is kunsztokat csináljon a vízben, pedig az semmivel sem furcsább, mint a balettet táncolni vagy éppen tornásznak lenni...”

Akárhogyan is, vérmérséklettől függetlenül muszáj megbarátkozni a gondolattal: világszerte mind több férfi vállalkozik arra, hogy egy „női” sportban váljon úttörővé. A kazanyi vb-n még csak vegyes párosban, Budapesten talán már egyéniben és csapatban is...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.