Alig két héttel az esztendő utolsó nagy tenisztornája, az augusztus 31-én kezdődő US Open előtt érthető a kérdés: számolhatunk-e esélyesként a 14-szeres Grand Slam-nyertes ibériaival? Eszünket használva egyértelmű a válasz: nem. A New Yorkban kétszer (2010 és 2013) diadalmaskodó Nadal idei eredménylistája és produkciója éppen olyan, mint a tavalyi: felemás.
A sérülések, betegségek után újra tudta kezdeni a versenyzést, nyert is ugyan három salakpályás tornát (Buenos Aires, Hamburg, Stuttgart), ám a nagy vetélytársak elleni sikerhez már nem elegendő a muníció. Nadal az egyetlen, aki az elmúlt tíz év mindegyikében győzött legalább egy Grand Slam-tornán, s először fordulhat elő, hogy most e nélkül zárja az idényt. Miként tíz esztendő óta először nem jut egyetlen ATP World Tour Masters 1000-trófeához sem (a most zárult kanadai viadalon a negyeddöntőben a japán Nisikori fosztotta meg ettől a lehetőségtől). Az idei GS-produkció messze van a megszokottól: Ausztráliában a negyeddöntőben Tomas Berdych jelentette a végállomást (2:6, 0:6, 6:7), Párizsban ugyanezen a stáción Novak Djokovics búcsúztatta (5:7, 3:6, 1:6). E vereségek akár megemészthetők is, ám a wimbledoni bukta a második fordulóban a világrangsor 102. helyén jegyzett jamaicai-német Dustin Brown ellenében (5:7, 6:3, 4:6, 4:6) nehezen megy le az ember torkán. Miként az idei 41:13-as meccsmérleg sem feltétlenül büszkélkedni való, leginkább azért, mert a legyőzöttek között kevés a „kolléga”: top 10-es játékost ebben az évben csak kétszer tudott megadásra kényszeríteni (Madridban Berdych, Rómában pedig Ferrer ellen nyert).
A miértre aligha lehet az életkor a válasz, hiszen az elmúlt évtized nagy teniszezői nagyjából azonos korosztályhoz tartoznak. Nadal júniusban volt 29, Federer augusztusban 34. Ám míg a rangidős svájci makkegészséges, addig a spanyol évek óta sérülésekkel, betegségekkel küszködik. Mindenki másképpen reagál az évtizedeken át kapott hatalmas terhelésre.Hiszen az eltérő testfelépítés mellett játékstílus, pályaborítás, orvosi csapat, versenyprogram, s ezernyi más tényező – köztük a szerencse – is meghatározza, miként alakul a játékosok sorsa. Nem kizárólag a teniszezők által már sokszor kritizált túl hosszú versenyidény a bűnös, bár kétségtelen, a karrier során szinte megállás nélküli, a regenerációra kevés lehetőséget nyújtó, hetenként visszatérő sorozatterhelés kizsigereli a szervezetet. A WTA már kurtított a programon, októberben „szabadságra küldi” legjobbjait, a férfi teniszezők számára azonban csak november végén zárul az idény. Sok a meccs, rengeteg az utazás. A sztárok 75-95 tétmérkőzést vívnak – ez megfelelő a korábbi évtizedek gyakorlatának, más kérdés ugyanakkor, hogy az utóbbi időben igencsak megváltozott a tenisz, nagyobb erőkifejtést igényel a játék.
Manapság a nőknél sem ritka a 200 kilométeres sebességgel süvítő szerva (az uraknál 240 felett tart a rekord), de még lényegesebb, hogy az alapütések is felgyorsultak. Két évtizede az átlag a férfiaknál 100 km/óra környékén volt, manapság egy tudományos felmérés szerint a férfiak már 160,9 km-es tenyereseket is püfölnek, míg a hölgyek ütésereje sem marad el sokkal ettől. Mindez a sérülések jellegére is hatással van: húsz éve még a krónikus ínsérülések voltak a leggyakoribbak, most viszont rengeteg a fizikai elhasználódást jelző görcs (sokszor a meccs után), s leginkább akut bajokkal fordulnak orvoshoz. A bokaficam vagy a szalagszakadás sokkal gyakoribb, s a medence-, csípő- és hátsérülések is jóval nagyobb számban fordulnak elő.
Ami a sérülések gyakoriságát illeti, érdekes Todd Martin, az amerikaiak korábbi klasszisának a véleménye. Szerinte Federert azért kerülik el a sérülések, mert a legrázósabb pillanatokban is elképesztően nyugodt. „A stressz a sérülések és a görcsök egyik legfőbb okozója” – véli a tapasztalt teniszező. S lehet ebben a megközelítésben is igazság. Federer például (immár két ikerpár édesapjaként) nemcsak a négy gyermek által „megkövetelt” édesapai feladatok, hanem a többiekétől eltérő versenyprogram-tervezéssel is igyekszik egyedi körülményeihez (család, életkor) igazítani programját. A Djokovics ellen elveszített wimbledoni döntő után sokat pihent, afrikai (Malawi) alapítványainak ügyeit intézte, érzelmileg feltöltődött, edzett, készülődött, s most indítja kemény pályás felvezetését a US Open küzdelmeire.
– Jobb formában vagyok, mint egy évtizeddel ezelőtt, hiszen mögöttem van tíz esztendő többletedzésmunkája, s tíz évvel nagyobb a meccsrutinom is. Egészségesen, pihenten, önbizalommal telten várom a Grand Slam-torna rajtját – mondta a világrangsor harmadik helyén álló svájci, aki ugyan jóval régebben (2008) nyert utoljára US Opent, mint Nadal (2013), s éveit tekintve is öt év a „hátránya” a spanyollal szemben, ennek ellenére a bukmékerek jóval több esélyt adnak az ő végső sikerére, mint a spanyoléra.
