galéria megtekintése

„Sok minden nem mehet így tovább”

23 komment


Őri B. Péter

A férfi kézilabda-válogatott rendkívül gyenge Eb-szereplése után tegnap a szövetség elnöksége úgy döntött, közös megegyezéssel felbontja Talant Dujsebajev szakvezető 2017. január 31-ig érvényes szerződését, s a sportág megújítása érdekében hatpontos elvi állásfoglalást fogadott el. Kocsis Máté fideszes politikus, a szövetség elnöke interjút adott a Népszabadságnak.

– Felvetődött, hogy ön vagy az elnökség lemond, mivel a női és a férfi csapat még csak az olimpiai kvalifikációs tornán való szereplés jogát sem vívta ki?

– A múlt héten néhány elnökségi tag jelezte: ha én távozom, akkor ő is. Világos álláspontom, hogy a bizalmat csak azok vonhatják meg tőlünk, akik adták. Ezért múlt hét pénteken levelet küldtem az összes NB I-es klubnak, a ligának, a NEKA-nak, az amatőr tanácsnak, az összes megyei szövetség vezetőjének, a szövetségi edzőknek, Görbicz Anitának és Nagy Lászlónak, a női és a férfiválogatott csapatkapitányának; ebben leírtam, nem kívánok elhajolni az engem esetlegesen terhelő felelősség elől, ha úgy látják, hogy a legminimálisabb részem van a kudarcban, akkor természetesen lemondok. A megbízóim kezébe adtam a döntést. Válaszában senki nem kérte a távozásomat, még Vas megyéből sem. (Az ottani testület elnöke Farkas Ágnes, a korábbi válogatott játékos, aki a választáson Kocsis ellenfele lett volna, de a küldöttek még a jelölőlistára sem vették fel – a szerk.) Ezek után úgy döntöttem, maradok, folytatom a sportág hátterében a munkát.

Egyébként több olyan dolgot örökölt meg az új elnökség, amelyért méltánytalanság lenne a mi felelősségünket felvetni. A saját döntéseinkért helytállunk, de ezek még nem azok.

 

– A férficsapat gyászos szereplése után nem lehetett megtudni a véleményét. Pedig anno a futballválogatott hollandiai 8-1-es kiütéses vereségét is kommentálta, Németh András női szövetségi kapitányról meg a vb ideje alatt azt mondta: egy lehetősége van, ha lemond...

– A labdarúgócsapat akkori és a kézilabda-válogatott mostani esetében nagyon sok különbség van, ami miatt nem lehet összehasonlítani a két ügyet. Ezt sokan pontosan tudják. Örülök, hogy a futballválogatottunk is egyre sikeresebb, drukkolok neki, mint mindig. Németh pedig felajánlotta a lengyel vereség után a lemondását, erre reagáltam úgy: ő sportszerű ember, és egy szövetségi kapitánynak ilyen helyzetben csak egy sportszerű lehetősége van, mégpedig az, ha lemond. Ezt sokan félreértették, ez nem üzenet volt, hanem a reakció a lemondására, amit vele is megbeszéltem. Rengeteget köszönhet a magyar kézilabda ­Németh Andrásnak, sajnálom azt a peches meccset és a kiesést.

Ami Dujsebajevet illeti: ő nem említette, hogy távozik, ezért nem is volt mire reagálnom. A közös elnökségi álláspont nélkül pedig nem illik nyilatkozgatni a szövetségi kapitány jövőjéről még az elnöknek sem.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

– Több mint kilenc hónapja elnök. Gondolom, van éppen elég baja: a pártügyektől addig, hogy a nyolcadik kerületben mint polgármesternek, viaskodnia kell a „Simicska-oszlopokkal". Kellett még ez a kézilabdabetli is? Nem bánta meg, hogy szövetségi elnök lett?

– Egyáltalán nem, megtisztelő dolog bármit is tenni ezért a sportágért. Amíg tudok segíteni, amíg bíznak bennem a kézisek, addig számíthatnak rám. Majd szólnak, ha már nem kellek. Valahogyan mindig a problémás helyekre visz az élet, és mások elmaradásainak a megoldására vállalkozom. A Józsefvárosban sem a szép dolgok vártak, és nem szégyellem az elmúlt évek ottani munkáját, bár van még mit tenni. Aztán 2009-ben, amikor az FTC női csapatához kerültünk néhány kiváló munkatársammal, hónapok óta nem voltak fizetések, a hatodik helyen állt a csapat a bajnokságban; másfél év múlva KEK-et nyertek, stabil körülmények között. Oda sem gólt lőni hívtak, hanem dolgozni csendben, a háttérben. Nincs lelkiismeret-furdalásom az ott végzett munka miatt sem. (Kocsis a zöld-fehér klub alelnöke is – a szerk.) Tudok sokat és kitartóan dolgozni.

Itt a szövetségben sem volt olyan parádés a helyzet, mint azt sokan hitték, az éves beszámolóban majd kitérünk erre. Nem ijedünk meg a kezdeti nehézségektől, láttunk már ilyet. Dolgozni kell keményen, rendszert szervezni, hátteret teremteni, én csak így tudok hozzátenni. Ritkán szerepelek kézilabdaügyben, nem adok át díjakat a meccsek előtt, nem járok szakérteni sportműsorokba. Szerintem más a dolgom.

Az elnökség hat pontja

A szövetség elnöksége hatpontos elvi állásfoglalást fogadott el a sportág megújítása érdekében:

1. A mindenkori magyar szövetségi kapitánynak életvitelszerűen Magyarországon kell tartózkodnia.

2. Szabályozni kell a csapatokban szereplő magyar és külföldi kézilabdázó arányát, hogy több magyar játékos kapjon lehetőséget.

3. Újjá kell szervezni az edző- és utánpótlás-bizottságot. A Testnevelési Egyetemen 2017 őszétől megkezdődik a diplomás szakedzőképzés.

4. A magyar válogatott keretének a jövőben többet időt kell együtt töltenie.

5. A Testnevelési Egyetemmel közösen tudományos munkacsoport kell létrehozni.

6. Mivel a klubok jelenlegi pénzügyi helyzete ezt lehetővé teszi, jelentősebb összeget kell fordítaniuk azaz utánpótlás-nevelésre.

– Főleg olyan politikai hátszéllel, amilyen önnek van...

– Higgye el, itt politikáról, pénzről soha nem beszélünk. Társadalmi munkában, fizetés nélkül dolgozom, ez a poszt nekem nem kifutási lehetőség. A kézilabdát szeretném minél sikeresebbé tenni, ehhez használom fel minden kapcsolatomat.

– Ami azt illeti, a női vb és a férfi Eb magyar kudarca után lesz dolga elég...

– Talán furcsán hangzik ebben a helyzetben, de ha bármilyen haszna volt a két válogatott gyenge szereplésének, az az, hogy több olyan változtatást véghez lehet most vinni, amelyet eddig mindig valamilyen érdekcsoport megakadályozott. Az elnökség vita nélkül fogadta el a hatpontos elvi állásfoglalást; ez segíthet megtisztítani a magyar kézilabdát az utóbbi időben jellemző káros folyamatoktól. Nagyon sok örökség – amelyről majd a tavasszal, az éves közgyűlésen beszélek – hátráltatta a munkánkat, sok minden nem mehet így tovább. Szomorúan látom, hogy manapság jó néhányan nem a kézilabdát segítik, hanem egyéni érdekeiket helyezik előtérbe. Erről bővebben majd később.

– Örül, hogy 140 millió forinttal több maradt a szövetség pénztárában?

– Dehogy is. Nincs annál rosszabb, mint hogy az olimpiai kijutásért felajánlott prémiumot nem lehetett kiosztani.

Elek és Martin

A még tavaly lemondó Németh András helyett az Eb-selejtező következő négy csoportmeccsére Elek Gábor, az FTC és Ambros Martin, a Győr csapatának edzője készíti fel a női válogatottat; a pályaedző Siti Beáta lesz. Talant Dujsebajev utódlásáról a szövetség vezetői megkezdik a tárgyalásokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.