Selejtező

Öt forduló után Ausztria 13 ponttal vezeti a labdarúgó Eb-selejtezők G csoportját, Svájc pedig kilenccel a második az E jelzésű kvartettben. Mindkét ország első osztályú bajnokságában tíz csapat szerepel.

Előbbi sorozatban a listavezető Salzburg az Európa Ligában túlélte a csoportkört, s a 32 között búcsúzott, az utóbbiban az FC Basel toronymagasan első, Paulo Sousa csapata az idén a legjobb 16 közé jutott a BL-ben.

Újpest–Ferencváros: ha nem is mindig magas színvonalú, de rendre feszült hangulatú a meccs
Újpest–Ferencváros: ha nem is mindig magas színvonalú, de rendre feszült hangulatú a meccs
Szabó Miklós

A magyar válogatott harmadik a kvalifikációs küzdelmek F csoportjában, a hazai együttesek nemzetközi kupaszerepléséről már nemcsak tavasszal, ősszel sem érdemes szót ejteni. (A futam nyáron véget ér.) Itthon az NB I-ben tizenhat együttes játszik – 2454-es átlagnézőszám mellett – rendszerint unalomba fulladó mérkőzéseket. A mennyiség minőségbe csap át kitétel a magyar labdarúgás esetében nem helytálló, Latabár Kálmán egyik filmjének címét kölcsönözve: a selejt bosszúja hosszú évtizedek óta uralkodik a magyar focikában.

S vajon mi lenne, ha csökkenne a mennyiség, másképpen: az osztrák és a svájci példa alapján csak tíz együttes szerepelne az első osztályban?

Az élvonal szereplői a mundér (nem létező) becsületét érthetetlenül védik. (Azaz nagyon is érthetően cselekednek így, hiszen a bűzös pocsolyában dagonyázók igazán jól megélnek.) Sőt akkor lennének boldogok, ha 18 vagy 20 résztvevője lenne az NB I-nek. Azzal érvelnek: ha kisebb a mezőny, akkor országrészek maradnának (állítólag) NB I-es futball nélkül. S akkor mi van? Néhány száz, jobb esetben néhány ezer néző kereshet más elfoglaltságot. Szombaton például meccs helyett bevásárolhat, ugyanis vasárnap erre mostanában nincs lehetőség...

A tízcsapatos bajnokságban az eddiginél több meccset játszanának a csapatok. Ausztriában és Svájcban négy kört rendeznek, ez együttesenként 36 mérkőzést jelent. A váltás ellen ágálók újabb kifogása: kit érdekelne egy idényben a negyedik FTC–Újpest találkozó! Senkit meg nem sértve, egy második Dunaújváros–Pápa mérkőzésnél biztosan nagyobb érdeklődést váltana ki még a szintén harmatos zöldek és lilák csatája is.

Ha az MLSZ illetékesei ugyanígy gondolnák, akkor leghamarabb 2016 őszétől lehetne bevezetni az új szisztémát, mert fura lenne kilenc fordulóval a mostani bajnokság vége előtt bejelenteni, hogy nem két, hanem hat együttes esik majd ki az NB I-ből, kettő pedig osztályozót játszik az NB II első két helyezettjével. Bár utánpótlásszinten volt már rá példa, hogy menet közben változtattak.

A pletykákat hallva persze előfordulhat, hogy nem is kell a szövetségnek döntenie: a piszkos anyagiak majd megoldják a létszámcsökkentést. Nemcsak a magyar futball instabil, annak gazdasági és erkölcsi háttere – a „belenyomott” forintmilliárdokkal együtt – úgyszintén ingatag. A Quaestor-botrány miatt még kétséges, mi lesz a Győrrel, a Paks a helyi politikai történések miatt került nehéz helyzetbe, nem hallani jó híreket Pápáról sem, és nem tudni, forral-e újabb bosszút a selejt...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.