Se Messi, se Neymar

Dél-Amerikában (magyar idő szerint) ma este és máról holnapra virradóra megkezdődik a 2018-as világbajnokság selejtezősorozata.

Az első forduló slágermeccse a Chile–Brazília találkozó, amely előtt Daniel Alvest megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy az idei Copa America-győztes házigazda-válogatott a mérkőzés esélyese. Mire a barcelonai jobbhátvéd hanyagul azt mondta: „Brazília ellen egyetlen együttes sem favorit.” Mint emlékezetes, a múlt évi vb-n csak a tizenegyespárbajban jutottak tovább a vendéglátó brazilok a chileiek ellen, ám az idén tavasszal, Londonban – barátságos találkozón – 1-0-ra legyőzték mostani vetélytársukat.

Jefferson brazil kapus a kis chilei rajongókkal. A házigazdák remélik, a pályán is lesz dolga bőven
Jefferson brazil kapus a kis chilei rajongókkal. A házigazdák remélik, a pályán is lesz dolga bőven
Ivan Alvarado / Reuters

A kvalifikációs nyitány előtt a sárgamezesek nagy hátránya, hogy nem szerepelhet Neymar, aki 23 éves korára 67 válogatottságig jutott, és már 46 gólnál tart a nemzeti együttesben. Dunga szakvezető nem igyekszik ellensúlyozni az extraklasszis futballista hiányát, és minden bizonnyal egy csatárral küldi pályára csapatát. (A várható összeállítás: Jefferson – Daniel Alves vagy Fabinho, Miranda, David Luiz, Marcelo vagy Filipe Luis – Willian, Luiz Gustavo, Oscar, Fernandinho, Douglas Costa – Hulk.) Amúgy a brazil szurkolók egy része nem bánja, hogy Neymar nem játszik, mert így nem sérül meg a gyémánt keménységű Isla, Medel, Jara védőhármas valamelyik tagjával vagy a szintén nem zsúrfiú Vidallal szemben.

Az egymás elleni örök mérleg (49 győzelem, 14 döntetlen, 7 vereség) természetesen a vendégeknek kedvez, de a 2014-es vb 1-7-es elődöntője óta nincs az az átfogó brazil statisztika, amelyet napjainkra vonatkoztatni lehetne. Az viszont kiindulást jelenthet, hogy a világbajnokság után a virtuóz szambatáncosok kevésbé boszorkányos utódai tizenhat mérkőzést játszottak, tizennégyet megnyertek, és egyet-egyet zártak döntetlennel, illetve vereséggel. Ám a kudarc a Copa Americán érte őket kétszeresen is, hiszen a kolumbiaiaktól elszenvedett 0-1 után a paraguayiak elleni 1-1-gyel kiestek... A chileiek a vb „brazil” meccse óta szintén tizenhatszor léptek fel, és tizenegyszer nyertek, háromszor ikszeltek, kétszer kikaptak.

Santiagóban zaklatott légkörű és szorosabb meccs várható, mint amilyen a vb-ezüstérmes argentinok első selejtezőjén, Buenos Airesben. Jóllehet, az ecuadoriak ellen hiányzik Neymar klubtársa, a sérült Messi, a támadó szekció a talizmán nélkül sem látszik elveszettnek. Tessék csak a várható összetételre nézni: Romero – Zabaleta, Otamendi, Garay, Mas – Di Maria, Mascherano, Pastore –Lavezzi, Correa, Agüero. Elfogadható, nem igaz?

Dél-amerikai csoport, első forduló:

Bolívia–Uruguay, Kolumbia–Peru, Venezuela–Paraguay, Chile–Brazília, Argentína–Ecuador.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.