galéria megtekintése

Riói reménységeink

1 komment

Őri B. Péter

Szilágyi Áron négy évvel ezelőtt olimpiai bajnok lett kardvívásban, idén pedig a riói megnyitóünnepségen ő viheti a piros-fehér-zöld zászlót. Cseh László tavaly edzőt váltott, s azóta szinte újjászületett. A vegyes úszásról áttért a szintén „gyilkos” pillangóra, s Rióban legyőzheti Michael Phelpset, a „földöntúlit”.

Szilágyi zászlós

Akárcsak négy esztendeje, ismét ön nyeri a magyar csapat első olimpia bajnoki címét?

- Remélem nem, előttem esélyes úszó és vívó is versenyez. Ezúttal jó lesz nekem a harmadik magyar arany is...

 

Gyakran gondol a londoni győzelemre?

- Mostanában inkább már előre tekintek. Ám nem tagadom: a 2012-es siker életem eddig legjelentősebb eredménye, meghatározó élménye pályafutásomnak. Váratlan volt, meglepetésre győztem, felejthetetlen.

Meg lehet ismételni?

- Nem szeretek jósolni, éppen ezért nem mondom, hogy nyerek, nem mondom, hogy dobogóra állok, nem mondom, hogy pontszerző helyen fejezem be a versenyt. Azt viszont mondom: a lehető legtöbbet szeretném kihozni magamból, s akkor az eredménytől függetlenül elégedett leszek. Négy év alatt én is sokat változtam, miként a többiek és a körülmények is. Ennek megfelelően készültem fel, úgy érzem, jól; meglátjuk, mindez mire lesz elegendő. Nemrégiben Ausztriában egy-, Németországban kéthetes edzőtáborban vettem részt, a napokban pedig Telkiben volt a végső formaidőzítés, finomhangolás. Augusztus harmadikán repülök Rióba, ahol tizedikén lépek pástra.

Tavaly hét esztendő után Somlai Béla helyett Decsi András lett az edzője. Megérte váltani?

- Ez hamarosan elválik. Nagy teszt lesz az olimpia. Jól összeszoktunk Andrással, sokat tanultam tőle. Az azért jó jel, hogy a világranglistán a harmadik helyen állok.

Az idén már járt Rio de Janeiróban, áprilisban ugyanis ott rendezték a csapat-világbajnokságot. A hírekben rossz közbiztonságról, szennyezett vizekről, sok-sok fertőző szúnyogról hallani. Hasonlóak a tapasztalatai?

Reviczky Zsolt / Népszabadság

- Egyáltalán nem. Többször sétáltunk a városban, nem loptak el tőlünk semmit, nem lettünk rosszul se italtól, se ételtől, igaz, óvatosak voltunk: vittünk szúnyogriasztót, de nem nagyon láttunk vérszívót. A vb is jól sikerült, Szatmári Andrással, Iliász Nikolásszal és Decsi Tamással másodikok lettünk. Az olimpiai vívóhelyszín, a Carioca hármas csarnok már kész volt, az is tetszett.

Rio miatt kissé hanyagolta iskoláit?

- Az ELTE társadalomtudományi karán a nemzetközi tanulmányok szakon halasztottam, a Károli Gáspár Református Egyetemen pszichológiát hallgatok, az olimpia előtt megszereztem az abszolutóriumot, már csak a szakdolgozatot kell elkészítenem.

Van pszichológusa vagy saját magát elemzi?

- Nem. Faludi Viktória és dr. Kárpáti Róbert készít fel mentálisan.

Az is örömmel töltheti el, hogy ön viszi majd a magyar zászlót a megnyitóünnepségen. Neves elődök nyomdokaiba lép...

- Nagy megtiszteltetés, hogy engem választottak. Azt akartam, hogy kicsiben mások is átérezzék a riói hangulatomat, éppen ezért a Facebook-oldalamon azt kértem: „Bármerre jártok, vigyétek magatokkal a magyar zászlót, készítsetek róla fotót, s a #amizaszlonk jelzéssel posztoljátok a fb-ra." Szerencsére nagyon sokan kitettek fényképeket.

A hatalmas rúdon lévő lobogót nem egyszerű megtartani. Gyakorol erre is?

- Nem, de majd kikérdezem Szabó Bencét, a MOB főtitkárát, aki 1996-ban Atlantában remekül megoldotta a feladatot.

Szilágyi Áron

A huszonhat éves Szilágyi Áron London kardvívó olimpiai bajnoka. A döntőben az olasz Diego Occhiuzzi ellen 15:8-ra nyert. Nevelőedzője Gerevich György volt. A Vasas versenyzője 2007-ben csapatban világbajnoki, tavaly pedig egyéni Eb-aranyérmet szerzett. A 2013-as budapesti vb-n harmadik lett, s beválasztották a nemzetközi szövetség sportolói bizottságába.

Cseh pillangó


Megszokta már, hogy két számban, a száz és a kétszáz méteres pillangóúszásban is vezeti a világranglistát? Az amerikai Michael Phelps az előbbiben a második, az utóbbiban csak a hatodik...

- Nagyon örülök ennek, de más a ranglistás helyezés, s más a verseny. Persze az, hogy én vezetem a rangsort, jót tesz az önbizalmamnak. Miként az is, hogy minden rendben volt az utóbbi hónapokban, jó formában vagyok.

Ragyogó pályafutása során nyert világ- és Európa-bajnoki címeket, olimpiai ezüst-, illetve bronzérmet. Csak az arany hiányzik... Ilyen jó esélyei még sohasem voltak a játékokon. Ki lehet jelenteni, hogy augusztus tizedikén, szerdán, magyar idő szerint hajnalban, erősebb számában, a kétszáz méteres pillangóúszás döntőjében a világbajnok Cseh László lesz az olimpiai bajnok?

- Nem, és nem is kívánok latolgatni. Természetesen, mint mindenki, én is győzni megyek, mindent megteszek a sikerért. Tény, hogy két számban is esélyes vagyok. Úgy akarok majd kijönni a medencéből, hogy kiadtam magamból mindent, rajtam nem múlott, s akkor nem leszek csalódott.

Tavaly év elején a Kőbánya SC-ből az egri úszóklubba igazolt, sok-sok esztendő után elhagyta edzőjét, Turi Györgyöt, és visszatért korábbi tréneréhez, Plagányi Zsolthoz, akivel Törökbálinton gyakorol. Eredményesen, hiszen 2015-ben – tíz évvel első világbajnoki címe után, amelyet négyszáz vegyesen szerzett – a kétszáz méteres pillangóúszásban a világ legjobbja lett, és a szám két rövidebb távján is érmet szerzett. Mi a három legfontosabb dolog, ami az edzőcserének köszönhető?

Földi D. Attila / Népszabadság

- Először is leszögezem: szükségem volt a váltásra. Más a hangulatuk az edzéseknek, más a tréningek felépítése, a kőbányai uszodánál csendesebb, nyugodtabb a környezet Törökbálinton. Egyébként Egerben is gyakoroltam, ott is jók a feltételek. Alkalmazkodnunk kellett a riói menetrendhez – a döntők magyar idő szerint hajnali háromkor kezdődnek (a szerk.) –, ezért változtattunk a megszokott programon. A reggeli tréning átkerült déli egyre, este pedig tízkor kezdtem, két-két órákat úsztam, így mindig másnap feküdtem le. Nem egyedül voltam a vízben, a szintén olimpiai résztvevő Holló Balázs, valamint Németh Nándor is velem gyakorolt.

Külön gyúrója van?

- Nincs, több masszőrhöz is jártam.

Nem hiányzik a vegyes úszás, amelyben oly sok sikert ért el?

- Egyáltalán nem érzem a hiányát.

A rendkívül sikeres kazanyi világbajnokság után jelentős esemény történt az életében: megnősült. A házasélet is hozzájárult ahhoz, hogy ebben az évben sem száz, sem kétszáz pillangón nem úszott önnél jobbat senki a világon, s e számokban Európa-bajnoki aranyat is szerzett?

- Mindenképpen. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak, összefogottabbnak érzem magam.

Az utóbbi időben kitolódtak a határok, sok sportágban mind több a sikeres idősebb versenyző. Ön is élete formájában van. Mi e folyamat oka?

- Régebben a fiatalok olyan erős terhelést kaptak, hogy huszonegy-huszonkét éves korukra szinte kikoptak. Most már sokkal finomabbak az edzések, nagyon sokat számít a tudományos háttér, az élettani vizsgálatok, a felmérések pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy egy-egy versenyző idősebb korában jusson a csúcsra.

Cseh László

A harmincéves Cseh Lászlónak az édesapja, idősebb Cseh László is válogatott volt, 1967-ben 100 méter pillangón ifjúsági Európa-bajnoki címet ért el, és szerepelt az 1968-as és az 1972-es ötkarikás játékokon. Fia eddig öt érmet szerzett az olimpiákon: 2004-ben a 400 vegyesen harmadik, négy esztendővel később mindkét vegyes számban, illetve mostani kedvencében, a 200 méteres pillangóúszásban – az amerikai csodaember, ­Michael Phelps mögött – második lett, 2012-ben pedig 200 vegyesen állhatott fel a dobogó alsó fokára. Világversenyen először 2002-ben a rövid pályás kontinenstornán tette le a névjegyét: 400 méter vegyesen a harmadik helyen csapott célba. Tizennégy esztendeje szerepel sportága élvonalában, ez idő alatt olimpián, vb-n, nagy és rövid pályás Eb-n nyert 69 érmével (35 arany, 17 ezüst, 17 bronz) ő minden idők legeredményesebb európai férfi úszója. Tagja a hazai szövetség elnökségének.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.