galéria megtekintése

Polski Corvette

„Otthon érezzük magunkat; fantasztikus, mennyi rajongónk van itt. Sokan közülük még akkor is a szállodánk előtt várnak ránk, ha hajnali négykor érkezünk vissza La Baule-ba” – mondta elérzékenyülten Nani, aki pedig megért egyet s mást, hiszen a horvátok elleni nyolcaddöntőn szerepelt századszor a portugál válogatottban.

Fotó: John Sibley / Reuters

Erről jutott eszembe, hogy jó lenne még feljárni a dombtetőre, Tourrettes-be, a magyar csapat szálláshelyéhez közeli MLSZ-sajtóközpontba, amely legalább olyan teljesítményt nyújtott az Európa-bajnokságon, mint a nemzeti együttes. Sőt jobbat, mivel egyetlen alkalommal sem hagyott ki. Még azt is meg tudta valósítani, ami lehetetlennek látszott: az összes akkreditált magyar újságírót egy csapattá gyúrta. (Ebben nyilván a válogatottnak, már magának az Eb-részvételnek is szerepe volt.) A többség a kiesés után hazautazott, a centrum a belgáktól elszenvedett 0-4 másnapján bezárt, nem fogadja Storckot, Gerát, Szalait: vége már, vége a szép időknek...

 

De nem a lengyeleknél.

Kelet-Európa egyetlen versenyben maradt képviselője a „magyar” csoport harmadik helyezettjével, a portugál együttessel találkozik csütörtök este Marseille-ben, és egyáltalán nem úgy tekint a találkozóra, mintha outsider lenne. A magabiztosság abból fakad, hogy a lengyel válogatott Adam Nawalka szakvezető irányításával huszonkilenc meccset játszott idáig, és – tizenöt győzelem, valamint tíz döntetlen mellett – csak négyszer kapott ki. A selejtezőkön egyetlen ponttal szorult a németek mögé úgy, hogy Varsóban 2-0-ra legyőzte a világbajnoki cím védőjét. Az Eb-ken korábban egyetlen mérkőzést sem nyerő együttes ezen a tornán már kétszer is diadalt aratott, s nemhogy veretlen, de négy mérkőzésen egy gólt kapott. (Az is milyen volt! Az ollózó albán-svájci Shaqiri lenyűgöző dugójáról tényleg elmondható, hogy lengyel szempontból az elkerülhetetlen kategóriába tartozott.)

Adam Nawalka a lengyel menetelés kulcsa
Reuters

A felfutás kulcsembere Adam Nawalka, a szövetségi kapitány. A tréner játékosként bekerült az 1978-as világbajnokság All Star-tizenegyébe, miközben a lengyel középpályás sor és a csatárkettős összetétele így festett: Kaszperczak, Deyna, Boniek, Nawalka – Lato, Szarmach. (A jelenlegi szakvezetőn kívül e legendák mindegyike játszott a legelső portugál–lengyel mérkőzésén, a negyven éve Portóban rendezett vb-selejtezőn, amelyen a vendégek – Grzegorz Lato két góljával – 2-0-ra nyertek.) A 34-szeres válogatott krakkói Nawalka a vb után súlyosan megsérült, és huszonhét évesen abbahagyta a professzionális futballt, majd emigrált az USA-ba, ahol a Lengyel-amerikai Sasoknak a New York állambeli Yonkersben működő klubjában vezetett le. A rendszerváltozás után tért haza, és eleinte Trabantokat árult Volkswagen motorral.

Nem elveszett ember...

Most úgy megy a csapata, mintha Corvette-motorral járna a Polski. Az alkatrészek változatlanok: a kontinenstorna mind a négy „lengyel” meccsén szinte ugyanazok a labdarúgók szerepeltek. Az első mérkőzésen Szczesny védett, ám megsérült, azóta Fabianski áll a kapuban, Blaszczykowski kihagyott egy félidőt, Grosicki kétszer csak csereként lépett pályára. Piszczek, Pazdan, Glik, Jedrzejczyk, Krychowiak, Maczynski, Milik és Lewandowski valamennyi alkalommal a kezdő tizenegy tagja volt, a futballisták többsége hat és fél órát játszott már az Eb-n. Kamil Glik azonban azt mondta a szép nagy terhelésről: „Tudtuk, hogy nem nyaralni jövünk.”

Létezhet, hogy az ötödik meccsén sem talál be?
Reuters

S a lengyeleknek van még egy – korántsem titkos – fegyverük, elvégre Robert Lewandowski eddig nem ért el gólt az Európa-bajnokságon. Létezik-e, hogy a frontember sorozatban az ötödik meccsen is néma marad? A portugálok szerint a leghatározottabb igen a válasz. „Van egy tervünk, miként állítsuk meg Lewandowskit – mondják. – Ha rossz passzban van, ha nem, ő a lengyelek vezéralakja.”

Akár náluk Cristiano Ronaldo. Ám a portugálok egyáltalán nem szeretik, ha csupán CR7-ről beszélnek közülük: „Egészen kiemelkedő játékos, de nem egyszemélyes csapat. Merthogy olyan nincs is – szögezte le Fernando Santos szövetségi kapitány, aki azt is kijelentette: – Roppant nehéz ez az Európa-bajnokság, mert minden egyes alkalommal döntőt kell játszani.”

Ezek szerint a jövő héten az öreg földrész első olyan aranyérmesét avatják, amely hét döntőt vívott meg egyszerre...

A portugálok nem szeretik, ha közülük csak CR7-ről beszélnek
Darren Staples / Reuters

José Fonte szerint az a csapat a portugál lesz, függetlenül attól, hogy az egymás elleni örök mérleg a lengyelek számára kedvező (4 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség). A Southampton védője így jövendölt a marseille-i találkozó előtt: „Megverjük őket is, aztán megnyerjük az Európa-bajnokságot.” Az „is” azért szép, mert Portugália válogatottja idáig egyetlen egyszer győzött az Eb-n: a horvátokat múlta felül a kétszer negyedórás hosszabbítás hajrájában (1-0). Ám a bevetése esetén csütörtök este a kilencvenedik válogatottságát ünneplő Ricardo Carvalho megvédte együttesét: „Nem kell mindig parádézni, a lényeg, hogy itt vagyunk a negyedöntőben, s hogy ott legyünk a legjobb négy között is.”

Ha nem sikerülne, és a portugálok hasonlóképpen lemaradnának az elődöntőről, ahogyan honfitársaik egy része a lengyelek elleni meccsről – miután huszonhárom portugál gép indulását törölték a francia reptéri dolgozók sztrájkja miatt –, akkor az idősebbek játékosok ugyanúgy lemondanák a válogatottságot, mint Lionel Messi és társai Argentínában. Cristiano Ronaldo és komái ezüstérmesek voltak 2004-ben (otthon), elődöntősök 2012-ben – ahogyan a 2006-os világbajnokságon –, de elsőség még nem jutott nekik. Amennyiben ezúttal sem nyernek, úgy meg kell változtatni az elnevezésüket.

Európa braziljairól Európa argentinjaira.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.