galéria megtekintése

Bravúr kellene a "bennmaradáshoz"

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 17. számában
jelent meg.


Bruckner Gábor
Népszabadság

Németh András kapitány csalódottan üldögélt a debreceni Főnix Csarnok sajtóközpontjában néhány perccel az után, hogy a magyar válogatott háromgólos vereséget szenvedett a horvátokkal közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon, s így lemondhatott elődöntős álmairól. Azt mondta, ennél azért jóval többet várt.

Fehéren-feketén kiderült hétfő este, hogy mire képes a magyar csapat a világ legjobbjai közé tartozó együttes ellen: nem sokra. A saját zenitjüktől messze járó dánok fegyelmezett játékkal, de tulajdonképpen semmi különöset nem produkálva iskolázták le az Eb társházigazdáját, amely – semmi kétség – kizárólag saját korlátainak áldozata lett. Amikor Németh Andrást megkérdeztem, a babát váró Görbicz Anita nélkül az előzetes várakozásaihoz képest gyengébb-e vagy erősebb a csapata, azt felelte: egyértelműen gyengébb, ennél sokkal jobb játékra számított.

A skandinávok elleni mérkőzés legfőbb tanulsága az volt, hogy a magyarok jelenlegi állapotukban képtelenek az improvizációra: teljes zavar lett úrrá rajtuk annak nyomán, hogy a rivális – kapusát lehozva –rendre hét mezőny játékossal támadott. Ugyanakkor még mindig a védekezés ment jobban (sőt Kiss Éva a kapuban egyenesen klasszis teljesítményt nyújtott), mert a támadásban látottak alapján nehéz volt eldönteni: az ötlettelenség vagy a megfelelő fizikai képességek hiánya-e a fő oka a góliszonynak. Az együttes vezéregyéniség nélkül, ad hoc módon, s mégis görcsösen kísérletezgetve igyekezett tartani a lépést vetélytársával, persze eredménytelenül.

A kapitány úgy látja, az Eb-mérkőzések okozta különleges terheléstől mostanra sokalltak be játékosai, ami dekoncentráltsághoz, kapkodáshoz vezetett.

 
Padlón
Padlón
Czeglédi Zsolt / MTI

Halkan hozzátehetjük: már akinél... Hiszen a már említett Kiss Éván kívül Tomori Zsuzsán, s ami ennél sokkal meglepőbb, a mindössze tizennyolc esztendős Tóth Gabriellán a legcsekélyebb mértékben sem érződött, hogy bármi is bénítaná a kezét. Ellenkezőleg: a Mosonmagyaróvár együttesének tinédzser irányítója (a kitűnő győri nevelőedző, Róth Kálmán legújabb felfedezettje) olyan egészséges vagánysággal vállalta fel a kockázatos helyzeteket és természetes magabiztossággal szórta a gólokat, mintha nem az első, hanem legalábbis a huszadik felnőtt világversenyén szerepelne. Ha magyar szempontból van pozitívuma egyáltalán az Európa-bajnokságnak, akkor az a sebészcsukló mellett kiváló felépítéssel megáldott Tóth feltűnése: a lelátón már olyan hangokat is hallani, hogy itt az új Görbicz, s mit tagadjam, magam sem gondolom másképpen.

Az összességében mégis csak harmatos társaságra ma este még egy meccs vár Debrecenben: az ellenfél fél kilenctől a topfavorit, s már biztos csoportelső norvég válogatott lesz. Az előzetesen kitűzött cél („játsszunk mindhárom magyarországi helyszínen!”) még elérhető, ahhoz azonban, hogy a csapat pénteken az ötödik helyért kézilabdázzon a fővárosi Papp László Arénában, egy – de inkább két – pontot kell szereznie az eddig százszázalékos északiak ellen.

Hétfő este azt mondtam volna: a léc elérhetetlen magasságban van. Ám az ember már csak olyan: alszik egy jót, arra gondol, hogy a vetélytárs számára nincs tétje a találkozónak, és mindjárt szebb színben látja a világot.

Középdöntő. II. csoport (Zágráb): Montenegró–Hollandia 31:27, Svédország–Szlovákia 31:22, Németország–Franciaország 24:24. Az állás: 1. Svédország 7 pont, 2. Montenegró 6, 3. Hollandia 5 (116:107), 4. Franciaország 5 (95:91), 5. Németország 1, 6. Szlovákia 0.

Ma. I. csoport (Debrecen): Lengyelország–Románia (16), Dánia–Spanyolország (18.15), Magyarország–Norvégia (20.30). Az állás: 1. Norvégia 8, 2. Dánia 5, 3. Spanyolország 4 (102:99), 4. Magyarország 4 (95:92), 5. Románia 3, 6. Lengyelország 0. II. csoport (Zágráb): Svédország–Montenegró (15.45), Németország–Szlovákia (18), Hollandia–Franciaország (20.15).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.