galéria megtekintése

Penész és gázszag terjeng az olimpiai faluban

NOL

Az olimpiai faluban olyan helyük lesz a sportolóknak, mint a királyoknak – ígérik a Rio de Janeiro-i olimpia hivatalos weboldalán a szervezők. Nem valószínű azonban, hogy VI. Fülöp spanyol vagy Vilmos Sándor holland király otthonában szivárog a gáz és a víz, folyamatos a dugulás, penészesek a falak és lyukas a plafon. Márpedig a karrierjük legfontosabb megpróbáltatására készülő sportolóknak ilyen kihívásokkal kell szembenézniük az olimpiai faluban.

A szervezők kedden elismerték, hogy a versenyzőknek otthont adó tizenhét emeletes épületek több mint fele nem esett át a szükséges ellenőrzésen. Ígéretük szerint csütörtökig minden hibát kijavítanak, ám ez aligha nyugtatja meg az érkező csapatokat. Az ausztrál válogatott tagjai kisebb sokkot kaptak, amikor elfoglalták szálláshelyüket.

Az ausztrál csapat szállása: kívülről minden rendben
Pilar Olivares / Reuters

– Megcsináltuk a terheléses tesztet, vagyis kinyitottuk az összes csapot és lehúztuk a wc-ket, mire ömleni kezdett a víz a falakból – nyilatkozta a The Guardiannek az ausztrál delegáció vezetője, Kitty Chiller, majd hozzátette: egyes apartmanokban erős gázszagot éreztek, és vezetékek lógtak ki a falból. Chillerék átmenetileg a környező hotelekben szállásolták el a sportolókat.

 

A riói polgármester, Eduardo Paes nem épp bűnbánó közleményt adott ki az igen kínos eset kapcsán. – Mindjárt odateszek egy kengurut az ausztrál sportolók háza elé, hogy ott ugráljon nekik fel-alá, és végre otthon érezzék magukat" – mondta Paes, aki még képes volt hozzátenni: a riói olimpiai faluban sokkal jobbak a körülmények, mint tizenhat éve Sydneyben.

Az ausztrál csapathoz hasonlóan a hollandok és az olaszok is panaszkodnak a körülményekre, s olyannyira nem bíznak a brazil szervezőkben, hogy maguk hívtak ki szakembereket a problémák orvoslására. Márpedig abból van bőven.

Csak a vizet meg ne nyissa senki
Ricardo Moraes / Reuters

A holland házban például szombaton egy rövidzárlat következtében tűz ütött ki – derítette ki a brit lap. Egy szerelő eloltotta a lángokat, úgyhogy nem kellett kihívni a tűzoltókat, de Maurits Hendriks, a holland csapatvezető elmondta: óriási kihívást jelent, hogy minden időben elkészüljön az augusztus 5-i start idejére, úgy is, hogy a szakemberek a nap 24 órájában dolgoznak. A kellemetlenségek miatt a hollandok kilátásba helyezték, hogy kárpótlást követelnek a brazil szervezetőktől, hiszen jó pár apartman lakhatatlan a jelenlegi formájában. Eddig a sportolók tíz százaléka érkezett meg az olimpiai faluba, így van rá esély, hogy több nemzeti csapat is panasszal él majd.

A szervezők persze fogadkoznak, hogy csütörtökig minden tökéletesen fog működni, hiszen állításuk szerint csak a szobák 5 százalékát érintik a „kellemetlenségek".

Nem tudni, hogy van-e B-opció arra az esetre, ha mégsem sikerül a lehetetlen küldetés. Az ausztrál példát követve nem megoldás a szállodai elhelyezés, ugyanis a júniusban pénzügyi válsághelyzetet hirdető Rióban nincs elég hotel, hogy befogadja a komplett stábokat. Épp ezért építették ilyen grandiózusra az olimpiai falut, ami a nyári játékok történetében állítólag a legnagyobb.

Az olimpiai falu - a terv nem volt rossz
Ricardo Moraes / Reuters

Hiába, a rettegett botrány nem maradt el. S ez a szervezőket sem érhette meglepetésként: a közel egymilliárd dollárra rúgó befektetést kivitelező cégeknek – a Carvalho Hoskennek és Brazília legnagyobb építőipari vállalatának, az Odebrechtnek – az volt a tervük, hogy a játékok után egyenként másfél millió reálért (kb. 129 millió forint) értékesítik az apartmanokat, ám az ingatlanpiac óriásit zuhant az elmúlt egy évben, így a 3604 apartmanból csak 240-et sikerült eddig értékesíteni, s ez likviditási gondokat okozott.

A helyzeten az sem segített, hogy az Odebrecht elnökét közben 19 év börtönbüntetésre ítélték, ugyanis érintett volt az ország történetének legnagyobb, az állami olajvállalatot érintő korrupciós botrányában. A szervezők és a város kormányzója azonban állítják: a pénzügyi gondok nem befolyásolják a játékok lebonyolítását.

Majd kiderül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.