Overdose Rómába tart

Az előzetes várakozásokkal ellentétben a hongkongi világkupa futam helyett jövő vasárnap egy római lóversenyen indítaná Overdoset Mikóczy Zoltán, a versenyló tulajdonosa.

Az előzetes várakozásokkal ellentétben a hongkongi világkupa futam helyett jövő vasárnap egy római lóversenyen indítaná Overdoset Mikóczy Zoltán, a versenyló tulajdonosa. Mint ismert, az eddig veretlen alagi csődör Párizsban a világ leggyorsabb lovai közül is kitűnt futásával. A hongkongi verseny szervezői a ló és öt kísérő utazásának és kint tartózkodásának költségét is állták volna, és bár Mikóczy Zoltán előbb elfogadta a meghívást, utóbb visszalépett az indulástól.

„Hozzáértők lebeszéltek a hongkongi versenyről, amit Dubaiban egy másik futam követett volna” – mondta tegnap lapunknak. „A húszórás repülőút, a háromhetes egészségügyi karantén és a szokatlan kinti körülmények túlzottan igénybe vették volna a lovat, hazaérkezés után akár öthavi pihenésre lett volna szüksége” A csaknem egymillió eurónyi összdíjazású hongkongi verseny helyett így a nyolcvanezer eurós összdíjazású római futam veszi át Overdose versenynaptárában, bár nevezését csak a jövő hét elején véglegesítik.

Olaszországban ugyanis az utóbbi hetekben országos sztrájk tette lehetetlenné lóversenyek szervezését. Római tudósítónk, Sárközy Júlia jelentése szerint egy hónap szünet után, most pénteken indul újra az élet a versenypályákon. Olaszországban ez volt az első alkalom, hogy a lóversenysport dolgozói hirdettek munkabeszüntetési akciót.

Az október 8-án kezdődött sztrájkot a többi szerencsejáték kegyetlen konkurenciájával indokolták a szervezők. A számtalan kaparós sorsjegy és újfajta lottójátéknak köszönhetően négy év alatt tíz százalékkal csökkent a fogadások aránya, és jelentősen kevesebb lett a kifizethető nyeremény is. 2007-ben már csupán 21 ezer ügető és galoppfutamot rendeztek, melyekre ezekre 267 ezer néző volt kíváncsi, az érdeklődők alig kétmillió fogadást kötöttek. Az ágazat dolgozói a kormány azonnali segítségét követelték: szünet nélküli sztrájkba kezdtek, miközben a római pénzügyminisztérium és az agrártárca válságstábot állított fel megoldást keresni.

A többször kudarcba fulladt tárgyalás végül az Északi Liga segítségével jutott túl a holtponton: a párt javaslata szerint a parlament módosítja a költségvetés a sportfogadási fejezetét azzal, hogy a szórakozóhelyeken, működő, félkarú rablónak nevezett játékautomaták bevételéből egy százalékot kap az olasz lóversenypályákat tömörítô U.n.i.r.e. unió. A döntés 20 ezer lovat ment meg, és 50 ezer család munkahelyét is biztosítja  hangoztatták a zsokék, akik lovaikkal az olasz közszolgálati televíziónál tüntettek. A helyszínt RAI római székházánál ágaskodó hatalmas aranyozott lószoborra tekintettel választották. Bár az egyhónapos sztrájk hatalmas bevételkiesést jelentett, úgy látszik, mégsem okozott akkora kárt, mint a fogadási válság.

Amikor még versenyzett: Overdose a célban
Overdose ért elsőként a célba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.