Félidőben vagyunk az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, s túl a korábbi meglepetéseken – a férfiaknál a spanyol Rafael Nadal nyitókörös búcsúján, a hölgyeknél a második kiemelt román Simona Halep és a harmadikként jegyzett spanyol Garbine Muguruza korai kiesésén – már megvonható némi összegzés is.
A jelek szerint változatlanul várat magára az igazi áttörés: az új generáció még mindig nem adott a világnak olyan klasszist, aki képes átvenni a vezető szerepet az utóbbi másfél évtizedet uraló generáció nagyjaitól.
A férfiak mezőnyében mindössze Andrej Kuznyecov tudott nem kiemelt játékosként a legjobb 16 közé jutni, ám a huszonöt esztendős orosz, ha lépésről lépésre fejlődik is (jelenleg 74. az ATP-rangsorban), aligha landol bármikor is a top 10-ben. Inkább elképzelhető ez a francia Pierre-Hugues Herbertről (167.), aki – nem mellékesen – US Open-döntős volt párosban, itt pedig a kvalifikációból menetelt előre, s csak Jo-Wilfried Tsonga állította meg a honfitársak meccsén, a harmadik fordulóban. S ott van még egy francia, a tizenkilenc esztendős Quentin Halys (187.), aki előbb főtáblás győzelemmel hálálta meg a szervezők szabad kártyáját, s aztán a világelső Novak Djokovics ellen, ha csodát nem tett is, de megmutatta, hogy van benne spiritusz.
Míg az uraknál francia reménységek bukkantak fel a láthatáron, addig a hölgyeknél orosz hullámról szólhatunk. A WTA-rangsor legjobb száz versenyzője között hét orosz teniszező található, a 300-as határon belül további 16, s még 85 olyan van, aki világranglistapontot mondhat a magáénak. Másképp: a női profi tenisz csaknem 1300 nevet tartalmazó ranglistájának tizede orosz. Tegyük hozzá még azokat, akik „kirajzottak", s vagy a volt szovjet tagköztársaságokban keresik boldogulásukat, vagy messzire repültek, s immár amerikai (Varvara Lepchenko) vagy ausztrál színekben (Darja Gavrilova) szerepelnek a Grand Slam-viadal legjobb 16 játékosa között.
