galéria megtekintése

Oroszlánkirály és zebra

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 06. számában
jelent meg.


Hegyi Iván
Népszabadság

„Döntetlenre” áll a labdarúgó Bajnokok Ligája ma esti döntőjének két szereplője, a Barcelona és a Juventus. Már annyiban, hogy eddig mindkettő hétszer volt finalista az első számú európai klubtornán. Ám a győzelmi arány 4:2 a katalán együttes javára.

Hiszik vagy sem: nem minden szól a Barcelona mellett a labdarúgó Bajnokok Ligája ma esti döntője előtt. A katalán csapat és a Juventus eddigi európai kupatalálkozói alkalmával ugyanis a torinói együttes vitte a prímet: négy győzelem, valamint két-két döntetlen és vereség a figyelemre méltó mérlege.

Berlini leszállás: Messi és Pirlo vezetésével érkeznek a főszereplők, a Barcelona játékosai
Messi...
Alexander Hassenstein / Reuters

Az első két sikert még a Vásárvárosok Kupája –az Európa Liga „őse” – 1970–71-es kiírásának második fordulójában aratta (2-1, 2-1), s hogy akkor még honfitársaink is mennyire benne voltak a nemzetközi körforgásban, arra jellemző: a Salvadorét, Capellót, Hallert, Cau siót, Anastasit, Bettegát felvonultató „zebrák” később találkoztak a Rapp – Hernádi, Maurer, Konrád, Kincses – Kocsis, Daka (Dunai dr.), Tóth József –Bérczesi,Máté,Rónai (Tüske) összetételű Pécsi Dózsával, mint a Barcelonával. S a baranyai sporttelepen 22 ezer néző morgolódott, hogy az – utóbb Torinóban 2-0-ra győztes –olasz csapat 1-0-ra nyert...

 

Így jutottunk idehaza a Mecsek aljától a meccsek aljáig. De most nem a provinciális pótfutballról, hanem a kontinentális gálaműsorról van szó. Abban a tekintetben egálban van a két vetélytárs, hogy mindkettő hét döntőt vívott eddig az első számú európai klubtornán. Ám a Juventust olyan pech kísérte, akár a Benficát, amelyet 1963 óta kísért korábbi magyar sikeredzőjének, Guttmann Bélának az „átka”: csak kétszer nyert és ötször vesztett.

Legutóbb tizenkét éve volt finalista; akkor a manchesteri Old Trafford stadionban (0-0 után) a tizenegyespárbajban maradt alul a Milannal szemben. A Barcelona a Juvénél és a saját összesítését tekintve is jobban áll, hiszen négyszer győzött és háromszor távozott csalódottan. Legelső BEK-döntőjében (1961-ben) vereséget szenvedett a Benfica ellenében – 2-3 Kubalával,valamint az egyaránt gólszerző Kocsissal és Cziborral –, mindmáig utolsó BL-finalista fellépése alkalmával (2011-ben) viszont 3-1-re felülmúlta a Manchester Unitedet.

A múlt trófeái azonban csak kis előnyt jelentenek napjaink számaihoz – vagy a Suarezzel kiegészülő Messi, Neymar páros különleges klasszisából fakadó elsőbbséghez – képest. Mert a Barcelona csapatának évi bevétele 484 millió euró a Juventus 279 millió jával szemben; a katalán klub az utóbbi öt esztendőben több mint 402 millió, az olasz egylet „csak” 307 millió eurót költött játékosvásárlásra; a vörös-kékek várható kezdő tizenegyének értéke 248 millió, a fekete-fehéreké 120 millió. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Barcelona-labdarúgók heti (!) átlagfizetése 115 ezer euró, hogy a Leónak becézett, egyúttal „Oroszlánkirályként” emlegetett Messi –mindennel együtt – 65millió, Neymar 36 és fél millió eurót kaszál évente, s hogy Luis Enrique Barca-edző fizetése három és fél millióval magasabb, mint a szerény kétmilliót kereső Juve-tréner Massimiliano Allegrié.

...és Pirlo vezetésével érkeznek a főszereplők
...és Pirlo vezetésével érkeznek a főszereplők
Alexander Hassenstein / Reuters

Ám nagyjából hasonló adatokat lehetett felsorolni az elődöntő előtt is, aztán mégsem a Real Madrid, hanem a Juventus ment tovább... Érthető, ha Berlinben már csak arany áron lehet jegyhez jutni, hivatalosan a 75 000 belépő mindegyike elkelt. A legolcsóbb tikettek egyenként 70, az alsó és felső középkategóriájúak 160, illetve 280, a legdrágábbak 390 euróba kerültek. Hetvenért már csak a mesében lehet zsugához jutni. Berlinben mára ezer egy éjszaka...

BARCELONA-JUVENTUS

Labdarúgó BL-döntő, Berlin, 20.45 (tv: Sport1, 19; Digisport1, 20). Jv.: Cakir (török).

Barcelona: Ter Stegen – Daniel Alves, Mascherano, Piqué, Jordi Alba – Rakitic, Buquets, Iniesta – Messi, Suarez, Neymar.

Juventus: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Barzagli, Evra – Marchisio, Vidal, Pirlo, Pogba – Tevez, Morata.

Útjuk a döntőig. Barcelona: APOEL Nicosia 1-0, 4-0, PSG 2-3, 3-1, Ajax 3-1, 2-0 (csoportmérkőzések), Manchester City 2-1, 1-0 (nyolcaddöntő), PSG 3-1, 2-0 (negyeddöntő), Bayern München 3-0, 2-3 (elődöntő). Juventus: Malmö 2-0, 2-0, Atletico Madrid 0-1, 0-0, Olimpiakosz 0-1, 3-2 (csoportmérkőzések), Dortmund 2-1, 3-0 (nyolcaddöntő), Monaco 1-0, 0-0 (negyeddöntő), Real Madrid 2-1, 1-1 (elődöntő).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.